Hallgatóné Hajnal Judit és Csorbáné Farkas Zsófia: Páros iskolavezetés: igazgató és iskolalelkész

„Jobban boldogul a kettő, mint egy: fáradozásuknak szép eredménye van. Mert ha elesnek, föl tudják segíteni egymást. De jaj az egyedülállónak, mert ha elesik, nem emeli föl senki. Éppígy, ha ketten fekszenek, egymás mellett, megmelegszenek; de aki egyedül van, hogyan melegedhetne meg? Ha az egyiket megtámadják, ketten állnak ellen. A hármas fonal nem szakad el egyhamar.” (Préd 4,9-12)

Felütés

Judit (Intézményvezető): Az idő múlásával egyre gyakrabban fogalmazódik meg bennem: nem tudom már elképzelni azt, hogyan lehet gyermeket Isten nélkül nevelni. Luther markánsan fogalmazott a maga idejében erről: „senki se küldje a gyermeket olyan helyre, ahol a Szentírás nem áll az első helyen.” Napjainkra jól tudjuk, hogy kisebbségben vannak az ilyen helyek, éppen ezért kegyelmi ajándéknak élem meg evangélikus iskolai közösségben végzett szolgálatomat.

Kezdetek

Zsófia (Iskolalelkész): „Jézus mondja: Bizony mondom nektek, hogy egyetlen próféta sem kedves a maga hazájában.”(Lk 4,24)

Vagy mégis?! Isten kegyelméből megtapasztalhattuk, hogy vannak csodálatos ajándékai, melyek felülírják a törvényszerűségeket, és lehetővé teszik, hogy valaki mégis a saját közösségében szolgáljon annak minden előnyével és hátrányával együtt. Ez a történet 2005 nyarán kezdődött, amikor férjemmel, Csorba János lelkésszel új fejezet indult életünkben azzal, hogy Győrbe költöztünk.

2005 szeptemberében léptem át szeretett általános iskolám kapuját, immáron hatodéves teológushallgatóként. A folyosón találkoztam a kisgyermekkoromból jól ismert pedagógusokkal, s a nekik kijáró tisztelettel hangosan, illemtudóan magázódva előre köszöntem.

Hallgatóné Hajnal Judit igazgatóasszony is azok közé tartozott, akiket régről ismertem. Az iskola újraindítását követően 1992 nyarán együtt takarítottuk az épületet, majd az első becsengetéskor már az iskolapadban ülve matematikaórán találkozhattam vele.

Judit: „Kertésznek kedvesebb az első rügy, mint a kinyílt virág, szőlősgazdának az újbor több öröm, mint a pince megnemesedett kincse, s talán kedves lesz neki is, mint nekünk, visszaidézni az első éveket…”(Babits Mihály)

Felejthetetlen élmény az újrainduló iskola fészekrakása. Zsófi mint leendő ötödikes kisdiák a szüleivel, a gyülekezet tagjaival és leendő tanárokkal együtt, velünk mosta az ablakot, a padlót, hogy első becsengetéskor valóban elkezdődhessen az oktató-nevelő munka az intézményben. Elnézem Zsófi tiszta tekintetű, nevetős arcát az egykori fényképeken, s arra gondolok, mekkora ajándék, hogy vele végezhetem vezetői szolgálatomat.

Zsófi: 2005 szeptemberében Judit volt az első, aki széles mosollyal, örömmel fogadott, és azonnal arra kért, hogy a magázódást felejtsük el. Az első találkozástól kezdve mintha eltűnt volna a „volt diák és tanár viszony”, helyét felváltotta a kollegiális, partneri kapcsolat. Ezzel a széles mosollyal és kitörő lelkesedéssel – ami Juditra különösen is jellemző –, kísért be a tanári szobába és mutatott be a tantestületnek. Ezzel gyakorlatilag megkezdődött a közös munka, kiegészülve Ócsai Zoltánnal, aki a hatodévemet mentorként kísérte. A beosztott lelkészi évemet követően Judit szorgalmazta Ittzés Jánosnál, a Nyugati (Dunántúli) Evangélikus Egyházkerület akkori püspökénél, hogy 2009 márciusától beiktatott iskolalelkészként folytathassam a szolgálatomat. 2009-től beiktatott iskolalelkészként, az intézmény vezetőségének tagjaként közösen végezzük ezt a szép, kihívásoktól nem mentes speciális szolgálatot.

Judit: 2005-ben, amikor Zsófi megérkezett, már kialakult szokásai, bejáratott egyházi alkalmai voltak iskolánknak. Lacknerné Puskás Sára, korábbi iskolalelkészünk – aki kezdetektől velünk volt, jóformán közöttünk élt – vezette be a később hagyománnyá vált alkalmainkat, lelkigondozott bennünket, és munkája nyomán kialakult és folyamatosan formálódott az iskola arculata. Így családjuk távozása komoly aggodalmat váltott ki belőlünk, hogy vajon ki fogja pótolni Sacit és az ő szolgálatát. De az Úristen nem hagyott bennünket pásztor nélkül, s küldte Zsófit, haza, Győrbe, hogy folytassa és kiteljesítse azt a munkát, melyet egykor elkezdtünk. Mindig nagy öröm az, ha egykori tanítványokat köszönthetünk munkatársi körben. Különösen igaz ez, ha iskolalelkészként tér haza valaki. Azt gondoltam sokáig, hogy ennek a helyzetnek csak áldásai vannak. Egyszer azonban beszélgettünk Zsófival erről: megkérdeztem tőle, hogy az egyik kollégánkkal kapcsolatban miért nem határozottabb, miért nem kezdeményezőbb? A válaszán magam is meglepődtem. A kolléga ugyanis egykori tanítványként tekintett iskolalelkészünkre. Ez hiba volt a részéről. A tantestület többi tagja azonban örömmel, tisztelettel, hálával és szeretettel tekintett Zsófi szolgálatára, aki pillanatok alatt megtalálta helyét és feladatait közöttünk. Mentorával, Ócsai Zoltán lelkésszel továbbgondolta az iskola küldetését és formálta arculatát. Ekkor már túl voltunk a visszatekintés és az útkeresés állomásain, mosolyogva fogadtuk az újból és újból megfogalmazódó kérdést: mitől evangélikus az iskola? Majd huszonöt év távlatából mindannyiunk előtt világossá vált, hogy „nem ember, hanem Isten a mi gazdánk”.

Az iskolalelkész helye az intézményi struktúrában

Mivel az intézmény gyülekezeti fenntartású, így értelemszerűen a lelkész a Győri Evangélikus Egyházközséggel szorosan együttműködve végzi a szolgálatát, szolgálati jogviszonyban. 2009 márciusától beiktatott iskolalelkészként főállású „alkalmazottja” az intézménynek. 2013 januárjától szolgálati jogviszonyban való alkalmazása nem változtatott azon, hogy az iskolalelkész az iskolavezetés (az intézményvezető, igazgatóhelyettesek, óvodavezető és a gazdasági vezető mellett) tagja. A szolgálati jogviszonynak köszönhetően, illetve a gyülekezeti fenntartás miatt mondhatjuk, hogy részben az iskolavezetésben a gyülekezetet is képviseli a lelkész, vagy közvetítő, kapcsolatteremtő funkciót is be tud tölteni. Ennek a feladatnak a mélysége és minősége természetesen attól is függ, hogy az éppen aktuális gyülekezeti vezetés mennyire van jelen az iskola életében.

Judit: Az iskolalelkész munkáltatója 2013-tól nem az intézmény, hanem a fenntartó, esetünkben a gyülekezet. Ez a tény bizonyára alapot szolgáltathat munkáltató és munkavállaló közötti konfliktusoknak jogi és egyéb szempontokból, többek között ezért is elleneztem a változást. Afelől azonban nem volt kétségem, hogy kettőnk emberi illetve munkakapcsolatában bármiféle változást eredményez az új szabályzat – hiszen szolgálatunkat mindketten belső indíttatásból – azt egymással harmóniában végezzük. Sajnálattal fogadtam azokat a megfogalmazott és ki nem mondott okokat, elmulasztott lehetőségeket, melyek egyházunkon belül életre hívták az új szabályozást. Sokszor hangsúlyoztam, hogy hatalmas felelősséggel jár az iskolalelkészi szolgálat, és véleményem szerint csak a legtehetségesebbek tudnak megfelelni a kihívásoknak. Jó esetben az iskola vezetői is a legkiválóbb pedagógusok sorából emelkednek ki. Egyenrangú partneri viszony elképzelhetetlen az említett feltételek nélkül. Ha pedig mindkét részről tisztában vannak azzal, hogy az egyházi iskola lényegénél fogva miben különbözik minden más intézménytől, akkor semmi sem árthat a harmonikus, egymás tiszteletén és elfogadásán alapuló munkakapcsolatnak.

Judit, Zsófi: Az iskolavezetés minden hétfő reggel, első tanítási órában összeül, hogy az éppen aktuális problémákat, feladatokat együttesen megbeszéljék, közösen gondolkozzanak intézményfejlesztésről, tanulókat és tantestületet érintő kérdésekről, pályázatokról, gazdasági témákról, hitéletről.

Az iskolavezetésen kívül az iskolalelkész a hittan munkaközösség vezetője is, így a munkaközösség-vezető kollégákkal együtt hétfőn a hatodik órában tanácskozik. Az iskolalelkész szempontjából a részvétel mind az iskolavezetésben, mind a munkaközösségben azt segíti, hogy tisztában legyen az iskola működésének törvényes kereteivel, a pedagógusokat érintő kérdésekkel és nehézségekkel, a diákokkal kapcsolatos problémákkal és ezek megoldásához, a segítségnyújtáshoz keresztény értékek mentén alakítsa ki javaslatait.

Mivel az iskolalelkész az iskolavezetés tagja, így bizonyos helyzetekben közvetítő szerepet tud betölteni intézményvezető és tantestület, tantestület és diákság között is.

Az iskolalelkész a tantestület tagja is, a tanári szobában van számára hely a többi hitoktatóval egyetemben, így nincs elszigetelve a tantestülettől. Olyan személy, aki a nap nagy részében elérhető, megszólítható, miközben nyitott szemmel-füllel élhet a kollégák között úgy, hogy a megfelelő helyen, megfelelő módon tudjon segíteni. Egy intézményvezető a hivatalos feladatai miatt kevésbé tud ilyen intenzíven a munkatársai között mozogni, ezért az iskolalelkész sokat segíthet a tájékoztatásban, kapcsolattartásban. Mivel az intézményvezető munkáltatója a kollégáknak, így a függőségi viszonynak köszönhetően nem biztos, hogy minden problémával azonnal hozzá fordulnak. Az iskolalelkész ilyen helyzetekben lehet egy összekötő kapocs, hogy a probléma ne kerüljön szőnyeg alá.

Páros vezetés iskolai keretek között

·                   Személyiség

„De nem értük könyörgök csupán, hanem azokért is, akik az ő szavukra hisznek énbennem; hogy mindnyájan egyek legyenek, ahogyan te, Atyám, énbennem, és én tebenned, hogy ők is bennünk legyenek, hogy elhiggye a világ, hogy te küldtél el engem.” (Jn 17,20–21)

Zsófi: Tudjuk jól, hogy egy pedagógus és ugyanígy a lelkész is alapvetően a személyiségével dolgozik. Nemcsak a rábízott diákok között vagy a gyülekezet közösségében, hanem a kollegiális kapcsolataiban is fontos szerephez jut, hogy milyen személyiséggel rendelkezik. Ez a mi esetünkben kifejezetten jól működik. Nyitottság, lendületesség, kezdeményezőkészség, figyelmesség, segítőkészség jellemez bennünket. Nem vagyunk egyformák, sőt sok esetben éppen ellenpólusai vagyunk egymásnak, de hiszem, hogy ennek köszönhetően tudjuk jól kiegészítve végezni a szolgálatunkat.

Judit: Sokszor hangoztatott mondat, hogy a keresztény tanító elsősorban saját személyiségével nevel. Fokozottan igaz ez Zsófira, aki minden szavával, cselekedeteivel, a kommunikáció és a metakommunikáció gazdag eszköztárával él a rábízottak között. Kedvessége, tapintata, türelme példaként áll előttünk. Ugyanakkor határozott és következetes, ami tiszteletet ébreszt környezetében. Mindig rácsodálkozom, hogy fiatal kora ellenére mennyi bölcsességgel bír. A vele való szolgálat biztonságot nyújtó. Van egy különleges adottsága: több száz gyermeket a keresztnevén tud megszólítani, ami felidézi bennem Ézsaiás próféta szavait: „Ne félj, mert […] neveden szólítottalak”. (Ézs 43,1b)

·                   Kompetenciahatárok ismerete

Judit: Nem lehet kérdés a számunkra, hogy az iskolalelkész az intézmény lelki vezetője. A lelki és a szellemi vezetés között azonban nehéz éles határokat meghúzni. Nincs is erre szükség, és sok esetben szinte lehetetlen is lenne. Ezért is kell, hogy az egyházi iskolának egyházi-világi vezetése együttesen, egymást kiegészítve működjék. A vezetés gyakorlati megvalósítása minden évben azon a nyári meleg napon kezdődik, amikor vezetőtársainkkal együtt megtervezzük a tanév rendjét, és lezárul azzal a dokumentummal, amellyel a tanévet közösen értékeljük. Zsófi sokszor meglepő javaslatai új megvilágításba helyeznek eseményeket, rögzült szokásokat. Egyik javaslata nyomán az utolsó decemberi tanítási nap estéjére szervezett hagyományos iskolai karácsonyi istentiszteletünket hagytuk el, mellyel gyakorlatilag sem az igazgatótanácsban, sem a tantestületben nem aratott osztatlan sikert. Ez ugyanis egy olyan alkalom volt, melyen tömegek vettek részt. A közvetlenül karácsonyt megelőző nagyszabású esemény és a szinte kezelhetetlen méretű résztvevők serege azonban elvette az istentisztelet lényegét, a meghittséget, az áhítatot. Az istentisztelet valójában mégsem maradt el, hiszen minden evangélikus családot a szentesti, gyülekezeti istentiszteletre hívtunk meg, ahol a konfirmandusok és szüleik részvételével igazi örömben, az elmélyülés lehetőségében volt részünk.

Zsófi: Judittal gyermekkorom óta ismerjük egymást, ami lehetne hátrány is, de mivel a kapcsolatunk tiszteleten és bizalmon alapul, így nem okoz nehézséget. Azt hiszem, az is egyedülálló, hogy az alkalmazottak között nyolcan is intézményünk tanulói voltak. Judit sohasem „volt diákként” tekint ránk, hanem munkatárskénr, de ennek együtt kell járnia azzal is, hogy tisztában vagyunk a saját szerepünkkel, és ismernünk kell a kompetenciahatárainkat. Tiszteletben tartjuk egymás hatásköreit, és nem kívánunk olyan helyzetbe kerülni, ami a másik kompetenciáját érinti, vagy netán sérti. Ez nem működhet másként, mint a kölcsönös elfogadás és megbecsülés jegyében.

·                   Személyes kapcsolat

Judit: „Jegyezzék meg jól: az intézményvezető mindig magányos, s ezzel együtt kell tudni élni.” – hangzott felém ez a mondat a közoktatás-vezetői képzésen, mely mélyen a lelkembe vésődött, és kinevezésemet követően a legnagyobb félelmet jelentette számomra. Nem tudtam elképzelni, hogy ez megtörténhet velem, akinek nagyon fontosak az emberi kapcsolatai mind a családban, mind a munkahelyen, mind a gyülekezetben. Nem tudtam azt sem elképzelni, hogy döntéseimben elmagányosodom, hogy egyedül maradok a véleményemmel, hogy senki sem hordozza velem együtt a felelősséget. Már tudom, hogy mindez valóban így történt volna, ha nincsenek mellettem a lelkészek. Jó érzés tudni, hogy bizalmon alapuló szoros lelki kapcsolatban egymás segítő lehetünk.

Zsófi: Az iskolavezetés tágabb körén belül van egy bensőséges kapcsolat is közöttünk. Ez abban mutatkozik meg, hogy nem feltétlenül csak az iskola dolgaival kapcsolatban ülünk le egymással beszélgetni, hanem Judit ajtaja bármikor nyitva áll, hogy bemenjek néhány szót váltani vele egészen személyes dolgokról is. Ezeket a beszélgetéseket olykor minősíthetjük baráti beszélgetésnek vagy éppen lelkigondozásnak. Egy intézményvezető felelősségteljes feladatokat lát el, komoly döntéseket kell meghoznia bizonyos helyzetekben mégpedig emberek sorsáról, jövőjéről. Jó, ha ezeket a terheket nem minden esetben viszi haza a szerettei közé, vagy éppen őrzi magában, őrlődve velük, hanem kibeszélheti, leteheti titoktartás mellett. Természetesen fordítva is igaz, hogy az iskolalelkész is kerülhet olyan magánéleti vagy hivatásbeli válságba, melynek terhe kibeszéletlenül romboló hatásúvá válhat, mind az egyénre, mind a közösségre nézve. Ennek feloldása is csak kölcsönös bizalmon alapuló légkörben valósulhat meg, ahol az egyik ember nem tart a másiktól, nincs alá-fölérendeltség, nincsenek elfojtásra ítélt, megfogalmazhatatlan érzések.

·                   Közös értékrend

Zsófi: „A hármas fonal nem szakad el hamar.” (Préd 4,12) A páros iskolavezetés lényeges eleme, hogy az intézményvezetőnek és az iskolalelkésznek ugyanolyan, vagy legalább hasonló értékrendje legyen. Egy keresztény iskolában ez az értékrend nem nyugodhat máson, mint Isten Jézus Krisztusban megmutatkozó szeretetén. Döntéseink, cselekedeteink, szavaink közös tájékozódási pontja nem lehet más, mint a falon függő kereszt.

Judit: „Elég széttárni karunkat, hogy lássuk és belássuk: keresztre születtünk. De, hogy ez a kereszt »édes«, arról Jézus Krisztus keresztje és egyedül az övé győzheti meg szívünket.” (Pilinszky János) Az iskolalelkész és az intézmény vezetője számára fontos, hogy a legtöbb dologban, főleg az élet „nagy” dolgaiban hasonlóan gondolkodjék. Istenhitük, családról alkotott elképzelésük, hazaszeretetük, kultúra iránti elkötelezettségük, életvezetésük, életmódjuk ne elválassza, hanem összekösse őket. Nem mellékes az sem, hogy hasonló nevelési elveket valljanak.

Zsófi: Az intézményvezetőnek és az iskolalelkésznek egységet kell alkotnia, és ugyanazokat az értékeket kell képviselniük a tantestület, gyülekezet, a diákok és a szülők előtt. Ez csak akkor lehetséges, ha ugyanabból a forrásból merítenek. A közös értékrendhez hozzátartozik, hogy ugyanannak a gyülekezetnek a tagjai; mi a gyülekezet presbiterjei is vagyunk. Nemcsak a gyülekezeti lelkésznek, hanem Juditnak is szívügye, hogy a gyülekezet közössége milyen irányba tart, és ezt a közösséget miként lehet gazdagítani az oktatási intézményünkben nevelkedő diákokkal és családjaikkal.

·                   Közös cél

Judit: A végső cél nem az, hogy csupán ebben a világban éljünk jól, hanem hogy elnyerjük az örök életet. Nagyobb és nemesebb célt egyetlen iskola sem tűzhet ki magának, mint hogy ezzel az ajándékkal és egyben lehetőséggel megismertesse a diákokat. Ehhez természetesen magunknak is tanítvánnyá kell válnunk, hogy a ránk bízottak is egykor tanítványok lehessenek. A tanítványság megélését segíti a gyülekezet közössége, ahova mindketten tartozunk, illetve szerencsés egybeesés, hogy Csorba János, Zsófi férje az öregtemplomi körzet parókus lelkésze, aki az iskolai hitoktatásba is besegít, melynek köszönhetően evangélikus családokat ismer meg és tartja velük a kapcsolatot. János és Zsófi közösen szervezik a konfirmandus-kirándulásokat, hittantáborokat, gyülekezeti kirándulásokat, szülői beszélgető köröket. A gyülekezet és az iskola élete ily módon is egymásba tud fonódni.

Zsófi: A közös értékrend mellett közös a cél is. Nem csupán egy jó iskola megteremtése, fenntartása és versenyképessé tétele, hanem munkánk során a keresztény nevelés, a hitbeli növekedés és a gyülekezetépítés is ugyanolyan hangsúlyt kap.

·                   Vezetői – hatalmi döntés lelkigondozói támogatással

Zsófi: A problémás helyzetek vagy fegyelmi ügyek kezelése is egészen más megvilágítást nyernek, amikor páros vezetésről beszélünk. Az intézményvezető – mint aki hatalmi pozícióban van –, felléphet határozott szigorral, ultimátumokkal, hiszen a kezében vannak azok az eszközök, amelyekkel ilyen helyzetekben a törvényes keretek között eljárhat. A „kemény döntést” pedig ellensúlyozhatja az iskolalelkész személye, aki az adott helyzet kivizsgálásában az egyéni, személyes szempontokat képviselheti. Természetesen az intézményvezető és az iskolalelkész a döntéseket megelőzően egyeztetnek, hiszen egymás ellen semmiképpen sem dolgozhatnak. A döntésben egységet kell alkotniuk, de a megközelítés, a módszer lehet eltérő.

·                   Közös gondolkodás

Zsófi: A személyes kapcsolatnak és a jó kollegiális viszonynak köszönhetően a közös gondolkodásban sincs hiány. Judit konstruktív, innovatív személyiség, így kifejezetten támogatója az újonnan érkező kezdeményezéseknek, hiszen ő maga is örömmel áll elő új ötletekkel. A támogatását megtapasztalhatom abban, hogy nem gátol semmilyen törekvést, illetve amihez anyagi vagy személyes támogatásra van szükség, ott felveszi a kapcsolatot az illetékesekkel.

Zárszó

Judit: Kiinduló gondolatom abban a kérdésben fogalmazódott meg: hogyan lehet gyermeket Isten nélkül nevelni? A mondatomat kiegészíteném azzal, hogy nem tudom elképzelni, hogyan lehet egy egyházi iskolát iskolalelkész nélkül vezetni.

„Otthonodat, iskoládat alakítsd át hajóvá, amelyben a veled utazó gyermekek életéért te vagy a felelős kapitány. Árbócodra nemzeti zászlót tűzz, s iránytűd legyen a falon függő kereszt.” (Tanítók Breviáriuma, 1939)