Lassú Tamásné: Az óvodapedagógus mint vezető

„Kegyelem, nagy kegyelem, hogy Jézust ismerem. Kegyelem, nagy kegyelem, hogy Ő a vezérem.”(Spirituálé – részlet)

Ki az óvodapedagógus?

Ki az, aki az óvodapedagógusi hivatást választja? Tisztában van-e annak súlyával, felelősségével amikor jelentkezik a főiskola vagy egyetem óvodapedagógus szakára, hogy egyúttal vezetőnek is jelentkezik? Azoknak érdemes az óvodapedagógusi hivatást választani, akikben ott ég a gyermekek iránti szeretet, a kisgyermekért való tenni akarás vágya. Főiskolára, egyetemre is azért jelentkezik az ember, hogy a gyermekekkel – a talentumként kapott szeretet továbbadása mellett – megfelelő szakértelemmel tudjon foglalkozni. Ennek érdekében törekszik a kötelező képesítést megszerezni, a szakmai ismereteket a tőle telhető legmagasabb fokon elsajátítani.

Amikor véglegesen eldőlt bennem, hogy óvónő szeretnék lenni, jelentkeztem a Soproni Óvóképző Intézetbe, és bizony eszembe sem jutott, hogy egyúttal vezetőnek is jelentkeztem. Teljesen természetes volt számomra, hogy kisgyermekekkel szeretnék foglalkozni, hogy neveljem őket, játsszam velük, figyeljek rájuk, óvjam-védjem őket minden ártó-veszélytől. A felsőfokú képzés során képet kaptunk a módszertanról, a különféle pedagógiai eszközökről, feladatokról amelyekkel a nevelési célok elérése érdekében mindig az egyes gyermeket nevelhetjük a neki megfelelő módon, sajátos egyéni szükségletei szerint.

A „hogyan tegyem mindezt” kérdése miatt mentem főiskolára, hogy elsajátítsam az óvónői hivatáshoz szükséges ismeretanyagot. Vezetésről még mindig nem volt szó, módszertanról, nevelésről, fejlesztésről, feladatokról, célokról annál inkább. A főiskoláról kikerülve 32 kiscsoportos (3-4 éves) gyermeket bízott rám a vezető óvónő, hogy segítsem beilleszkedésüket az óvodai életbe. Mindezt úgy, hogy egyben támogassam őket az édesanyjuktól való elszakadás folyamatában is. Visszagondolva erre a legelső csoportomra, most utólag fogalmazódik meg számomra, hogy óvónőként nemcsak a gyermekeket, de a szülőket is rá kellett vezetnem az egymástól való elszakadás a legkevesebb szomorúságot eredményező útjára. Amikor ez fokozatosan és legfőképpen nagy szeretettel, a „mindent odaadok, csak érezd jól magad nálunk” lelkületével sikeresen lezárult – 2-3 hét alatt –, a gyermekek örömmel és szívesen jöttek reggelente, biztonságban érezték magukat szüleiktől távol is. A beszoktatási idő után a sok közös játék a gyermekekkel, az éneklés, mesélés, verselés, a közösségi élet szervezése, a gondozási feladatok, a különböző nevelési célok és feladatok teljesítése, a változatos és színes tevékenységek, programok megszervezése – mind az óvodai nevelés legfőbb céljának elérését segítette 3-4 éven keresztül: a gyermekek iskolaérettségének elérését. Természetesen mindezt a szülőkkel együtt, személyes napi kapcsolattartással igyekeztem elérni. Fontos feladatom volt kolléganőmmel együtt meglátogatni a családokat, beszélgetni velük, segíteni gyermekük mélyebb megismerését.

A gyermek ajándék a szülők számára. Ők pedig ránk, óvodapedagógusokra bízzák e legféltettebb kincsüket. Nagy tisztesség a keresztény nevelőnek, hogy Isten őt munkatársává fogadja. Nagy kiváltság, felelősség, méltóság részt venni ebben a szolgálatban óvodapedagógusként három-négy éven keresztül, szülőként pedig egy életen át. A pedagógus tudatosan vállalja, hogy vezetőjévé lesz a kisgyermeknek a mindennapokban az iskolára való felkészítésben és az alapvető értékek közvetítésében megszerzett szakmai ismeretei és belső meggyőződése alapján.

Az óvodapedagógus az a szakember, aki csoportvezetőként megfigyelheti a rábízott gyermeket a nap minden pillanatában: amikor játszik, étkezik, a mosdóban, a napirend színes és változatos tevékenységeiben, délutáni pihenésében, ébredésekor. Majd mindezeket látva adhatja vissza a szülőnek a gyermekét, elmesélve az aznapi történéseket.

A pásztorolt óvodapedagógus

Egy óvodapedagógusra kis közösséget, csoportnyi gyermeket (25–30 fő) bíznak egy-egy nevelési évben. A negyven-negyvenöt éven át tartó foglalkoztatást tekintve ez bizony egy komoly létszámot jelent. Felelősségteljes feladat gyermekekkel foglalkozni, vezetni őket évről évre az iskolára történő felkészítés színes, élményekben gazdag, sok tapasztalatot szerző útján. Az óvodapedagógus ugyanis személyiségén, felkészültségén, saját belső meggyőződésén és értékrendjén keresztül hat a gyermekre: segíti és tanácsolja, amikor rácsodálkozik a teremtett világ apró csodáira, szépségeire, összefüggéseire, fejleszti a gyermek gondolkodását, bővíti ismereteit.

Keresztény óvodapedagógusként a Jó Pásztor pásztoroltjaként vezeti a rábízott kis csapatot, vagyis:

·                   a gyermeket lelki táplálékkal is táplálja, Isten Igéjét hozza el számára a neki

megfelelő módon,

·                   felfedezi és értékként kezeli az egyes gyermek egyéni sajátosságait,

·                   közösséget vállal a gyermek családjával és segíti a szülők nevelői munkáját,

·                   óvó-gondoskodó szeretettel segíti, felzárkóztatja a gyengébbeket,

·                   az erőseknek a képességeihez méltó többletfeladatot ad,

·                   valamennyi gyermeket az ismeretszerzés változatos útjain vezeti.

Hálás vagyok Istennek, hogy Jézus Krisztus által gyermeke lehetek, Aki fiatalon megragadott és kimentett addigi életem sötétségéből, bűnből, halálból, pokolból, és megajándékozott új és örömteli élettel, az örök élet reménységével. Jó Pásztorként vezet, tanácsol, formál a tanítvánnyá válás útján. „Aki rábízza magát Istenre (mint gyermek az édesapjára), abban Isten Lelke megvalósítja az embert, akit Ő a teremtéskor eltervezett, és aki egészen biztosan egyetlenegy, a természetben még egyszer elő nem forduló, „kreatív” alkotása lesz Teremtőjének.” (Pálhegyi 150. o.)

Isten az Ő Igéje által vezet naponként, és indít arra, hogy amit Tőle kaptam, azt törekedjem továbbadni életemmel, szavaimmal azoknak, akik a környezetemben élnek, legyenek azok a családom, vagy az óvodások, a szüleik, vagy munkatársak, gyülekezeti tagok. Ennek ellenére vannak kudarcaim, vannak bukásaim és szembesülök saját alkalmatlanságommal nemcsak óvónőként, hanem vezetőként, édesanyaként, feleségként. Nagy kegyelem, hogy naponként kezdhetek újat, mert Jézus Krisztus bűnbocsánatot szerzett nekem is a halálával. Egyedül csak elrontani tudok mindent, csak az értékes, és az áll meg, amit Ő cselekszik általam. Nélküle semmi, és senki vagyok.

A keresztény óvodapedagógusnak fontos, hogy igyekezzen Jézus Krisztustól a Jó Pásztortól megtapasztaltak tovább adására: őrizni, táplálni, vezetni rábízottakat. A gyermekek őrzése, megőrzése, védelme minden óvodapedagógus feladata. A táplálás is, de természetesen az igazi lelki táplálék, Isten Igéje, melynek befogadására szükséges előkészíteni a gyermekeket, amint a kertész teszi ezt a talaj előkészítésével a mag befogadására. „A növekedést Isten adja”(1Kor 3,6b), de a gyermeket védeni kell, jó lelki táplálékkal erősíteni és tapasztalatlansága miatt vezetni kell, hogy Isten növekedést adó ereje érvényesülni tudjon az életében.

„A keresztény (óvodapedagógus,) nevelő pásztor a Főpásztor vezetése alatt” (1Pt 5,2–4; Pálhegyi 151. o.) Ez azt jelenti, hogy Jézus Krisztus jár elöl, az óvodapedagógus pedig követi Őt, és nem fordítva! Baj akkor van, ha az óvodapedagógus megelőzi a Pásztort, mint aki jobban tudja, mikor mi a teendő. Jó megtapasztalni milyen szeretettel igazít ilyenkor helyre az Úr!

Vezetni – szolgálat

A nevelői munka nem választható el a vezetéstől. Nehéz meghatározni magát a vezetést, pedig létezik, hiszen áthatja tetteinket. Dr. Hans Finzel szerint: „A vezetés nem más, mint befolyás. Aki befolyása révén eléri, hogy valaki megtegyen valamit, az vezette az illetőt.” Másképpen fogalmazva: „A vezető oda viszi az embereket, ahova maguktól sohasem mennének.” Sam Doherty szerint: „Vezető az, akit mások követnek.”

Az óvodás gyermek, ha biztonságban és szeretetve érzi magát, akkor is, ha nincsenek jelen a szülei, akkor kész elindulni az óvodapedagógussal azon az úton, amelyen ő szeretné előrébb vinni. Ehhez jól kell ismernie az óvodapedagógusnak a gyermeket és annak családi hátterét. Erre a legjobb lehetőség a családlátogatás, a szülői értekezlet, a fogadó óra, ahol közvetlen beszélgetés során a szülők is megismerhetik kicsit az óvodapedagógust, ami nagyban segíti a kölcsönös bizalom kialakulását. E szülői fórumok legfontosabb témája maga a gyermek, annak kérdése, hogyan tudják az óvodapedagógusok a szülőkkel együtt kéz a kézben vezetni a rájuk bízott gyermeket nemcsak az iskolaérettség elérése felé, hanem a gyermek további életét is meghatározó értékek közvetítésével. Az ilyen alapvetést jelentő nevelési mód sikeréhez elengedhetetlen, hogy a szülő is tudja és fontosnak tartsa, hogy ő maga is vezető, akire rábíztak egy (vagy több) gyermeket.

Szükséges, hogy a szülő megismerje azt a nevelés programot, amit az adott pedagógusközösség a sajátjának tekint, aminek birtokosa és olyan elkötelezettje, hogy azt képes hitelesen képviselni a rábízottak felé.

Személyes hangú bevezetőmben azt írtam, hogy a főiskolára az óvónői hivatás miatt jelentkeztem, a vezetésről szó sem volt. Most pedig 25 éves óvodavezetői és óvónői munkámra visszatekintve elmondhatom: a munkába állás pillanatától kezdve elindultam a vezetővé válás útján, amelyen ma is formálódom a családom, a gyermekek, a szülők és munkatársak által. Mindezt pedig igyekszem a gyermek fejlődése érdekében történő célirányos vezetés szolgálatába állítani.

Mi ez a célirányos vezetés óvodapedagógusként, óvodavezetőként? Milyen vezetői modell és vezetői kultúra megvalósítását látom eredményesnek? A választ kettő, évekkel ezelőtt kezembe került könyv alapján szeretném megfogalmazni. Az egyik John White: Vezesd népemet! A jó vezető – Nehémiás példája című könyv; a másik a Biblia, különösen is Nehémiás könyve. Nehémiás vezetővé válását, jellemének alakulását kíséri végig az első könyv, ahogyan a király pohárnokából nemzetbiztonsági főtanácsadóvá válik. Feladata az, hogy Jeruzsálemet újra védhetővé, élhetővé tegye, felépítse a városfalakat. Nehémiás vezetői modellje, a példa, ahogy feladatát végrehajtja, igen nagy húzóerőt jelentett nekem, s magam is igyekeztem követni azt napi munkám során: megerősített, bíztatott, vígasztalt, bátorított, elgondolkodtatott tanított. E megtapasztalásokat azzal a reménységgel szeretném megosztani az olvasóval, hogy ezeken keresztül ő is átélhesse Isten áldott gondoskodását. Következzenek azok a legfontosabb és Nehémiásra jellemző vezetői stílusjegyek, amelyek jellemét és vezetői kultúráját alakították.

1. A vezető és az imádság (Neh 1,1–11)

„Ó Uram, legyen figyelmes a füled szolgád imádságára és szolgáid imádságára, akik boldogok, hogy félhetik a te nevedet! Adj ma sikert szolgádnak, és add, hogy legyen hozzá irgalmas az az ember!” (Neh 1,11)

Nehémiás Jeruzsálem pusztulásáról kapott hírt, mely nagyon letörte. Ebben az állapotában tör fel lelke mélyérről az imádság. Az imádság mellett sírt, kesergett, böjtölt.

„Szemem állandóan az Úrra néz.” (Zsolt 25,15) Minden állapotunkban hittel kell tudnunk feltekinteni arra az Úrra, akitől a hitünket kaptuk. Hitben járni azt jelenti, hogy a nehézségek során Istentől várjuk a megoldást. Ő tart meg bennünket a kilátástalannak tűnő helyzetekben, és Ő gondoskodik rólunk.

Az imádság azonban nem csupán kérések megfogalmazását jelenti, hanem életünk Isten akaratához való igazítását is, vagyis a Neki való engedelmességet. Jézus is többször felhívta tanítványai figyelmét, hogy akik szeretik Istent, azok akaratát követve élnek: „Aki befogadja parancsolataimat, és megtartja azokat, az szeret engem.” (Jn 14,21)

2. A vezető és a szervezés (Neh 2,1–20)

„A király megadta ezt nekem Istenemnek hozzám való jóakarata folytán.” (Neh 2,8c)

Nehémiás szomorúságában az Úrhoz fordult, aki segítségére sietett a királyon keresztül. Isten igent mondott Nehémiás szívbéli vágyára, a lerombolt jeruzsálemi védőfal felépítésére. Az akkor még csak pohárnok Nehémiás pedig ezzel az imádsággal a szívében megy a királyhoz, aki észreveszi szomorúságát, és rákérdez. Nehémiás vágya elmondása után engedélyt kap arra, hogy Jeruzsálembe utazzon, és nekilásson az építkezésnek.

A hatékonyság az Istenre hagyatkozással kezdődik. Nehémiás Istenben bízva vállalja a veszélyt, és szomorúnak merészel mutatkozni a király előtt. Nehémiásnak emellett saját maga vette szemügyre és értékelte a helyzetet – ez a hatékonyság másik alapelve. Alapos kutatást végzett Jeruzsálembe érve, miközben eleinte még titokban tartja a küldetését. Majd őszintén beszél a néphez, akik elkötelezik magukat az ügy mellett, és elkezdik az építkezést. Nehémiás egy a nép közül, olyan vezető, aki nem hátulról noszogat, hanem saját példájával vezeti, irányítja őket.

A Nehémiás-féle vezetési modell a személyek közti kapcsolatokban valósul meg. „Először egy Istentől kapott látás félelme és igézete, azután következik egy bátor ember döntése, hogy követi ezt a látást bátran tudomásul véve a kockázatot és az árat, amibe kerül, és megosztja a látást Isten népével, bátorítva őket, hogy kövessék. A nép válasza: Kezdjük meg az építést!” (White 39. o.)

3. A vezető és a munka (Neh 3–4,4.15.17)

„Mi azonban építettük a várfalat, és már az egész várfal elkészült félmagasságban, mert a nép nagy kedvvel dolgozott.” (Neh 3,38)

A jó vezető úgy látja a munkát, mint egy bizonyos cél megvalósítását szolgáló eszközt. Nehémiás esetében a cél: Jeruzsálem védhetővé tétele.  E cél eléréséhez másokat is megbízott munkával, de saját maga is részt vett benne.

Fontos és szükséges is, hogy vezetőként elismerjük és megbecsüljük mások munkáját. Nehémiás példája olyan inspiráló volt, hogy másokban is felkeltette a kedvet a munkára. Pusztán azzal ösztönözte őket, hogy személyesen részt vett a verejtékes, piszkos munkában, ugyanúgy, mint a rábízottak.

Ha munkaköri leírást készítenénk, Nehémiás feladatai közé nem csupán a fizikai munka tartozott, de az imádság, a böjt, az adminisztráció vezetése és az ellenőrzés is. Tudta, hogy mindezek végzése közben „Isten jóakarata” vele van. (Neh 2,8.18) Saját életünkben magunk is megtapasztalhatjuk, hogy az a munka, amit tudatos vállalásként, Isten iránti szolgálatból és a  saját ritmusunk szerinti ütemben és időtartamban végzünk, áldássá válik, akkor is, ha soknak tűnik. Ha e feltételek közül valamelyik hiányzik, előbb-utóbb testi tünetekben, betegségek formájában tör elő a figyelmeztetés. A feszültség az, ami betegít és felőröl, nem pedig a munka.

4. A vezető és az ellenállás (Neh 3,34.36.38; 4,1–15; 6,1–13)

„A magam fajta embernek illik-e menekülni? [...] Azért bérelték fel, hogy félelmemben így cselekedjem, és vétkezzem, azután rossz híremet költsék és gyalázzanak.” (Neh 6,11–13)

Sokak nemtetszését vonták magukra az építkezők. Ellenfeleik fegyveres támadás hírével fenyegették, kigúnyolták őket, majd egy gyilkossági kísérletre is sor került. Mindez csupán azért, hogy elbátortalanítsák, megfélemlítsék az embereket. A pszichikai hadviselés ördögi forrásból származik, amikor vannak, akik zavarba akarják ejteni azokat, akik Isten országáért fáradoznak, és le akarják állítani a munkájukat. Mi magunk is találkozhatunk ilyen ellenséges törekvésekkel szolgálatvégzésünk során. Ilyenkor ugyanaz az egyetlen lehetőség áll előttünk, mint Nehémiás előtt: folytatni kell a megkezdett munkát!

Mindnyájunk életébe eljöhet az az időszak, amikor elbizonytalanodunk, kételyek támadnak szívünkben küldetésünkkel kapcsolatban, kérdésessé válik, hogy valóban használ-e ha imádkozunk, vagy van-e Isten egyáltalán. A harag is feltámadhat bennünk ilyenkor. Nehémiás megtanít bennünket arra, hogy mindezt – akár az első indulattal is – imádságban az Úr elé vihetem: „Ne nézd el bűnüket és ne töröld el vétküket, mert téged [Istent] bosszantottak, amikor az építőket gúnyolták!” (Neh 3,37) Valahányszor ellenállással találkozunk szembe munkánk során, érdemes felidézni és tudatosítani, hogy Isten hívott bennünket az adott feladatra, és nekünk az a dolgunk hogy minden erőnkkel elvégezzük azt, ne hagyjuk magunkat félrevezetni!

5. A vezető és a belső ellenállás (Neh 5,1–19)

„Közben erősen zúgolódni kezdett a köznép, és az asszonyok júdeai honfitársaik ellen.”(Neh 5,1)

Vannak a szolgálatban olyan emberek Nehémiás mellett is, akik passzív, meghunyászkodó ellenszegülők. Ők azok, akik Isten népéhez tartozónak mondják magukat, közben pedig folyamatosan gáncsoskodnak, felhánytorgatják sérelmeiket, elégedetlenkednek. Így volt ez akkor is és most is ezt tapasztalhatja az ember. Nehémiás ebben a helyzetben először is megvizsgálja tetteit, majd meghatározza prioritásait: a munka érdekeit fontosabbnak tartja, mint saját tekintélyét és személyes gondjait. Ezt követően kivizsgálja a panaszokat és vádakat, intézkedéseket hoz. Feltámadt haragját mederbe tereli és pozitív, építő cselekvésben vezeti le. Ez nem jelenti sem haragja elfojtását, sem szabadjára engedését. A vezetőket és az elöljárókat felelősségre vonja: „Ti kiuzsorázzátok honfitársaitokat!” (Neh 5,7) Őszinte és nyílt. A kétszínűséget nem engedheti meg magának egyetlen vezető sem. Isten előtt áll, nem tévedhetetlen, ha hibázik, megvallja és jóváteszi tévedését.

Nehémiás nem csak Isten szolgája volt, hanem a közösség szolgája is. Szerinte vezetőnek lenni nem jelent mást, mint szolgálni. Istent és az embereket szolgálja, az ő érdekeiket tartva mindenkor a szeme előtt. Olyan, mint a juhait védelmező pásztor, aki tudja, hogy tetteiről egyszer majd számot kell adni gazdájának.

6. A vezető és a személyes támadások (Neh 6,1–17)

„Nem történt semmi olyan, amit te állítasz, csak magadtól találtad ezt ki.” (Neh 6,8)

Nehémiás munkájával, vagyis a városfal felépítésével szemben hamarosan felerősödött az ellenállás. Ő maga személyes támadás célpontjává válik. A megpróbáltatásai fokozódásával, a belső feszültség, a stressz növekszik Nehémiásban. Ezt tudják és tapasztalják is mindazok, akik Isten szolgálatában állnak, hogy számolniuk kell a támadásokkal és a feszült helyzetekkel. Nem mindegy ilyenkor, hogy Krisztus követője miként válaszol minderre.

Nehémiást négyszer hívják találkozásra, megbeszélésre ellenfelei, akik saját népéből valók: Szanballat és Gesem. Nehémiás visszautasítja a meghívást, mivel nem azonosak a céljaik, és mert tudja, hogy a gyilkossági kísérlet elfedésére irányulnak az erőfeszítések, nem pedig az együttműködésre. Nem lehetséges a közeledés ott, ahol szélsőségesen különböznek a célkitűzések.

Rágalmazó, politikailag ártalmas, nyílt levelet ír Szanballat Nehémiásnak azzal a váddal, hogy prófétákat fogadott és királlyá akarja kikiáltatni magát. (Neh 6,7) A hazug vád világos előtte, ezért nem megy sehová, hanem a fal építésével foglalkozik, ami a munkája. Nem engedi meg, hogy a veszély fenyegetése megakadályozza az Isten iráni engedelmességben és abban a munkában, amelyre elhívást kapott. Nehémiáshoz hasonlóan a mi célunk is az, hogy betöltsük küldetésünket. Nem a halál a kudarc, hanem a félbe hagyott feladat.

7. A vezető és a megújulás (Neh 8,1–16; 9,1–4)

„Jöjjetek, áldjátok Isteneteket, az Urat örökkön örökké! Áldják dicső nevedet, amely magasztosabb minden áldásnál és dicséretnél!” (Neh 9,5)

Ebből a fejezetből az ébredés, a megújulás sajátos megnyilvánulásáról tudhatunk meg fontos dolgokat. Ezsdrás életcélja Isten törvényének tanulmányozása, gyakorlása, és tanítása volt. A nép kéri őt – miután kiözönlöttek a Vízi-kapuhoz –, hogy olvassa fel Mózes könyvét. Ezek az emberek értették is, amit felolvasott Ezsdrás: a tömeg sírásra fakadt, a léviták magyarázták a törvényt. Ma is így van közös egyházi összejöveteleinken: hangzik Isten Igéje, ezt magyarázzák az igehirdetésben, bibliakörökben. Akkor ott a Vízi-kapuban az emberek megértették szívükbe fogadták a hallottakat, ezért volt erős szívbéli felindulásuk, és sírni kezdtek. Ma is így történik, ha személyesen szólít meg bennünket az Ige, ha megértjük, hogy személyesen nekünk szól.

A Szentlélek Isten adja, végzi a megújulást, a hallást, a megértést és a befogadást, ezért szükséges az eljöveteléért imádkoznunk, könyörögnünk. A változás sorrendje általában: értelem, lelkiismeret, érzelem, végül az akarat. A megújulás kezdete: ha összetörik az ember az Ige hatására, mert felismeri és megsiratja engedetlenségét. Ezt követően feltör belőle az öröm, a lelkesedés, amikor megtapasztalja Isten elfogadó szeretetét. A megújulást, a reformok elkerülésére igyekvő gyávaság és megalkuvás feladását, nem Nehémiás vagy Ezsdrás érte el.  Ők az Isten és az Ige emberei voltak, Isten és az isteni parancsolatok megtartása határozta meg életüket, az Úr pedig rajtuk keresztül cselekedett.

8. A vezető és a kitartás

Az idős Nehémiás kitartott Isten szolgálatában, bátor tetteket vitt véghez: megtisztította a templomot és elrendelte a törvény szerinti megtisztulást.

Amikor egy vezető megöregszik, hajlamossá válik a kellemetlenségek, döntési helyzetek elkerülésére, és az emlékeiből kezd élni. Nehémiás azonban élete végéig olyan vezető maradt, aki képes volt népszerűtlen lépéseket is megtenni.

Négy nehézség is felmerült még élete során: a templomot megszentségtelenítették, a templomi istentisztelet rendje felbomlott, a kereskedelem aláásta a szombat megtartását, a vegyes házasságok pedig súlyos fenyegetést jelentettek a zsidó kultúrára. Mind a négy problémát vezetői határozottsággal oldotta meg, mert mindvégig hűséges maradt és ragaszkodott azokhoz az értékekhez, amelyekről tudta, hogy fontosak Isten számára – annak ellenére, hogy ezen intézkedései nem voltak népszerűek az emberek körében. Az idős Nehémiás szívében ugyanaz a hit és engedelmesség van, mely akkor volt benne, amikor fiatal pohárnokként élt a király udvarában, és őszintén fel tudta tárni előtte kívánságát Jeruzsálemmel kapcsolatban. Imádsággal kezdődött, és imádsággal végződik Nehémiás „naplója”.

Zárszó

Összefoglalva Nehémiás vezetői kultúráját: érdemes imádságban Istenre várni, hogy minden tervezés, szervezés Isten jelenlétében kezdődjék. Fontos szem előtt tartani, hogy az igazi vezetés folyamatos példaadást és szolgálatot jelent. Ahogy azt is, hogy mindig és mindenben Istennek kell megadnunk az elsőbbséget, az Ő akaratát kell követnünk, hogy Pál apostollal együtt mi is elmondhassuk életünk végén: „Ama nemes harcot megharcoltam, futásomat elvégeztem, a hitet megtartottam. ” (2Tim 4,7) Mindenért egyedül Istené a dicsőség!

Felhasznált irodalom

Sam Doherty 2012. Csendes hajózás a személyes kapcsolatok és a vezetés hullámzó vizein. Vasárnapi Iskolai Szövetség Gyermek-Evangélizációs Közösség, Pécel.

Hans Finzel 2002. A vezetők tíz leggyakoribb hibája. Keresztyén Ismeretterjesztő Alapítvány, Budapest.

Pálhegyi Ferenc 1996. Van-e keresztyén pedagógia? Evangéliumi nevelés lélekben és igazságban. Bencés Kiadó, Pannonhalma.

John White 1991. Vezesd népemet! A jó vezető – Nehémiás példája. Harmat Kiadó, Budapest.

Deák Varga Kinga: A pedagógus mint vezető

Számtalan vezetéselméleti tanulmány foglalkozik a vezetés mibenlétével, a fogalom meghatározásával. Pedagógushallgatók tízezrei tanultak a különböző vezetési stílusokról, vezetői szerepekről, tettek vizsgát ezen ismereteikből akár felsőoktatási tanulmányaik során, akár továbbképzéseken. Miért olyan fontos ez a terület épp a pedagógiában? Egyértelmű-e, általánosan elfogadott-e a pedagógus vezető szerepe?

A közvélekedés nemegyszer helyezi a pedagógust a „gyermekfelvigyázó” vagy „oktató alkalmazott” szerepébe, amikor ilyen kijelentéseket fogalmaz meg: „A tanár tanítson, és ne próbálja a gyerekemet helyettem nevelni.”; vagy „Nehogy már beleszóljon az iskola, hogyan öltözködik a gyerekem!” Ez a hozzáállás arra utal, hogy nem, vagy csak formálisan fogadja el a társadalom a pedagógus vezető szerepét a nevelési folyamatban. Ahhoz, hogy tisztábban lássunk ebben a kérdésben, érdemes szisztematikusan megvizsgálni néhány fogalmat.

A vezetés

Ha elfogadjuk, hogy a vezetés nemcsak felelősségvállalás másokért, hanem egyúttal szolgálat is, mely elősegíti a szervezet tényleges működésének zökkenőmentessé tételét, akkor azt is valljuk, hogy a vezető nem valamely hatalmasság, hanem éppen ellenkezőleg – szolga. Olyan szolga, aki nem az „ura” mögött, hanem előtte jár, és messzebbre lát. Ez a szolgaság nem megalázkodás, hiszen mindkét fél részéről szükség van az alázatra, de nem a másik iránt, hanem az iránt a cél iránt, amelyre mind a ketten elköteleződtek: a tanár a tanításra, a tanítvány a tanulásra.[1]

Jézus mondja: „Aki naggyá akar lenni közöttetek, az legyen szolgátok; és aki első akar lenni közöttetek, az legyen mindenki rabszolgája.” (Mk 10,43–44).

A jó vezető látja a célt, ismeri az utat, de a tévutakat is. Tudja a csapdák és a buktatók helyét, a kerülőutakat és a zsákutcákat. Ugyanakkor nem tévedhetetlen, és soha nem várja el, hogy csak azért kövessék, mert ez a szabály.

Minden ember vezető

Vezetőnek nem születünk, de minden ember kerülhet vezető szerepbe élete során, s kerül is, még ha nem is akaratlagosan vagy hivatalos formában. Vezetünk, ha megbíznak bennünk, ha ránk hagyatkoznak; ha szülővé válunk vagy épp munkát adunk másoknak.

Pedagógusként talán túl nagy hangsúlyt kapnak a képzés során a szaktárgyi ismeretek, és túl kevés szó esik a gyakorlatról, a valódi vezetés felelősségéről. A felkészítés e területének fontosságát még mindig nem ismerik fel eléggé a pedagógusképzés tematikai összeállítói.

Néhány évvel ezelőtt az új tanévben frissen végzett pedagógus került egy jóhírű vidéki gimnáziumba. Azt sem mondhatjuk, hogy nem ismerte az intézményt, hiszen öt évvel azelőtt még ő maga is ugyanannak az iskolának a padjait koptatta. Hatalmas energiával vetette bele magát a nemes feladatba: hogy azt a sok-sok tudást, amit ő az egyetemen elsajátított, átadja a nálánál pár évvel fiatalabb kamaszoknak. Lelkesedése hamarosan tapintható szorongássá, feszültséggé változott – nem csoda, hiszen minden szabad percében készült, éjszakánként nem aludt, nap mint nap görcsösen igyekezett, hogy helytálljon. A diákok nem kímélték, próbára tették, ahol csak tudták, de nem a szaktudásával volt baj… Két hétig bírta a pedagóguspályán.

A pedagógus (és a) vezető

Az a gyermek, aki pajtásaival „iskolásat” játszik, s a tanító szerepébe helyezkedve magyaráz, javít, dicsér, segít, jutalmaz, büntet, már öntudatlanul is vezetői kvalitásait próbálgatja. Hagyományosan azóta, hogy az ifjabb generáció oktatása-nevelése intézményesült, a pedagógusra mint vezetőre tekintettek. Így van ez vajon ma is? A pedagógia jelenkori irányzatai közül nem egy azt hangsúlyozza (például bizonyos reform- és alternatív pedagógiák[2]), hogy a pedagógus ne próbálja direkt módon irányítani a tanítási-tanulási folyamatot, mindössze segítője, facilitátora legyen az amúgy „gördülékenyen működő” tanulói tevékenységeknek[3].

Ezek az elméletek azt sugallják, hogy a tanulási folyamat sikeressége leginkább a tanuló belső motivációjától és a tanár magával ragadó, állandóan azonos intenzitással sugárzó személyiségétől függ. Óhatatlanul felmerül a kérdés: valóban elég ez? A sikerhez immár nincs szükség az alázatra, fegyelemre, a késleltetés révén kialakuló türelemre? Természetesen senki nem vitatja a játékos, élményszerű pedagógia, a szorongásmentes iskola szükségességét, de fontos megtalálni az optimális arányokat. Az alázat, fegyelem, türelem erényeire csak a jó vezető taníthat meg, akire figyelni kell, aki előrébb jár és messzebbre lát, mint mások.

Az oly sokat emlegetett pedagóguskompetenciák (azoknak a pszichikus képződményeknek: tudásnak, attitűdöknek és képességeknek az összessége, amelyek alkalmassá teszik a pedagógusokat arra, hogy tevékenységüket eredményesen elláthassák) meglehetősen idealizált képet mutatnak a pedagógusról, s könnyen elriaszthatják a pályától a kezdő, kevés önbizalommal rendelkező gyakornokokat. A jó hír az, hogy alaposan végiggondolva mindenki felfedezheti magában és a saját tevékenységeiben mind a nyolc kompetencia meglétét.

A következőkben vegyük sorra a pedagóguskompetenciák területeit, és vizsgáljuk meg őket olyan szemmel: felfedezzük-e bennük a vezetői funkciókat. Vajon tartalmazzák-e azokat az ismereteket, attitűdöket és képességeket, amelyeket egy bármely más területen dolgozó vezetőtől elvárnánk?

1. Szakmai feladatok, szaktudományos, szaktárgyi, tantervi tudás[4]

Senki nem vitatja, hogy a szaktárgy alapos ismerete elsőrendű fontosságú a pedagógus hivatásának műveléséhez. Aki készített már pedagógus-portfóliót, pontosan tudja, hogy a nevelő-oktató munka dokumentumainak feltöltése során a kötelezően megadandó kompetenciák közül az elsőt gondolkodás nélkül beikszelhette, hiszen bármit is tesz, ahhoz a tanított tantárgy ismerete és az általános pedagógiai jártasság elengedhetetlen. Milyen legyen ez a szakmai tudás? Természetesen alapos, átfogó és korszerű. Hogyan fejezze ki magát a tudásátadás során? Pontosan, következetesen. Fontos-e, hogy építeni tudjon a tanulók más forrásokból szerzett tudására, önálló gondolkodására? Kétségtelenül.

Mindez nemcsak a pedagógusokra, hanem bármely szervezet vezetőjére is igaz. Ha a vezető ugyanis nincsen birtokában a vezetett intézmény tevékenységével kapcsolatos szakmai ismereteknek, a legjobb szándékkal és a legkiválóbb vezetői készségekkel sem tudja megfelelően irányítani a szervezet működését. Talán nem neki kell minden részfeladatban a legjobb szakembernek lenni, de tekintélyt csak alapos szakmai tudással szerezhet.

2. Pedagógiai folyamatok, tevékenységek tervezése és a megvalósításukhoz kapcsolódó önreflexiók

Röviden: a tervezés. Egyértelmű, hogy az iskolában minden ezzel kezdődik. Ott a tanterv, a pedagógiai program, a tanmenet és az óravázlat. Tervezünk írásban és fejben, gépen és papíron, rövid- és hosszútávon. Figyelembe vesszük a külső és belső elvárásokat, feltételeket, körülményeket. Terveink logikusak, differenciáltak és strukturáltak. Már a tervek készítése során arra törekszünk, hogy motiválni tudjuk majd a tanulókat.

Elképzelhető-e általánosságban a vezetői tevékenység tudatos tervezőmunka és önreflexió, visszacsatolás nélkül? Aligha. Hiszen a jól ismert PDCA-ciklus olyan séma, amelyet mindenhol a vezetéssel hoznak összefüggésbe, s amelynek kiindulópontja a tervezés (Plan), majd a végrehajtáson (Do) és az ellenőrzésen keresztül visszairányul az újabb tervezési fázisba. A vezető az ellenőrzés (Check) és beavatkozás (Act) során valósítja meg a reflexiót és az önreflexiót.

3. A tanulás támogatása

A jó pedagógus a munkája során épít a tanulók szükségleteire, céljaira, igyekszik felkelteni és fenntartani érdeklődésüket. Képes bizalomteli légkört kialakítani, figyelembe venni a diákok aktuális fizikai-szellemi állapotát, döntésekbe bevonni őket, a tanuláshoz szükséges eszközöket biztosítani a számukra, segíteni azoknak, akiknek nehézségük támad.

Első hallásra talán távoli párhuzamnak tűnik, de ezek a kompetenciák a vezetőre is érvényesek, ha nem is a tanulás-tanítás, de a szervezet és az ott folyó munka irányítása terén. Vezető és beosztottai között nem szükségszerű, hogy olyan direkt visszacsatolás működjék, mint amilyen a pedagógus és tanítványai között létezik, de ez nagymértékben függ a szervezet méretétől, a munkatársak létszámától is. Míg az osztályok létszáma Európában jellemzően 15 és 35 fő közé tehető, a cégeknél, vállalatoknál dolgozók számát nem korlátozza semmi. Mégis, minden munkafolyamat igényel bizonyos vezetői odafigyelést, ezért is strukturálódnak a szervezetek olyan kisebb egységekbe, munkahelyi csoportokba, amelyek végső soron összehasonlíthatók az iskolai osztályokkal.

4. A tanuló személyiségének fejlesztése, az egyéni bánásmód érvényesülése, a hátrányos helyzetű, sajátos nevelési igényű vagy beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő gyermek, tanuló többi gyermekkel, tanulóval együtt történő sikeres neveléséhez, oktatásához szükséges megfelelő módszertani felkészültség

A személyiségfejlesztés már biztosan nem lehet a vezető feladata, hiszen érett, kialakult személyiségű felnőtt munkavállalókkal (vagy ha nem munkahelyekben gondolkodunk csupán: csoporttagokkal) dolgozik.

Azonban kiváló vezetői kvalitásokról árulkodhat, ha képes felismerni a rábízottak rejtett képességeit, személyiségvonásait, melyeket a szervezet céljai érdekében feltárhat és hasznosíthat. Miként az is, ha a beosztottak személyiségét nem statikusan, hanem fejlődésében szemléli, támogatja és bízik is fejlődőképességében. Ennek kimutatására megfelelő eszköz lehet a dolgozói autonómia biztosítása: hatáskörök, illetékességi és felelősségi körök kijelölése.

5. A tanulói csoportok, közösségek alakulásának segítése, fejlesztése, esélyteremtés, nyitottság a különböző társadalmi-kulturális sokféleségre, integrációs tevékenység, osztályfőnöki tevékenység

Megkockáztatom: a közösségteremtés az a terület, ahol a pedagógus dolga nehezebb, mint más vezetőké. Formálódó személyiségű gyermekekkel, fiatalokkal elfogadtatni a másik tiszteletben tartásának fontosságát, különösen, ha eltérő kulturális és társadalmi háttérrel rendelkeznek, bajosan sikerül. Igen hozzáértően kell a diákokat motiválni arra is, hogy együttműködjenek egymással, hiszen nagy a kísértés arra is, hogy passzívan kivonják magukat a csoportos feladatokból, de arra is, hogy túlhangsúlyozzák önmaguk fontosságát és ezzel elnyomjanak másokat.

Felnőttekkel más a helyzet. Jól felfogott érdekük, hogy együtt, egymásért, hatékonyan dolgozzanak. Ám ilyenkor sem elhanyagolható a közösségépítés a vezető számára, éppen az állandó feladatkényszer elkerülése miatt, hogy a közösség a közös élmények átélésén keresztül is formálódjék, fejlődjék.

Ide tartozik a konfliktuskezelés kérdése is. Bár a konfliktus az élet természetes velejárója, elkerülhetetlen része, mind a pedagógusnak, mind bármely vezetőnek fel kell tudnia ismerni a felmerülő konfliktusok okát, jellegét, irányát, s ezeket helyesen kell értelmeznie, hatékonyan kell kezelnie. A konfliktusokat csak akkor kell megelőznie, ha azok rombolóan hatnak a közösségre. A keretek, feltételek, szabályok egyértelművé tételével sokat tehet a megelőzés érdekében.

Ismerős lehet az a vezetői hozzáállás, mely úgy vélekedik: nem kell a szervezeten belüli minden konfliktussal foglalkozni, előbb-utóbb úgyis megoldódnak maguktól. Elég akkor beavatkozni, ha már nagyon elmérgesednek. A gyakorlat látszólag ezt a véleményt igazolja, a konfliktusok legtöbbször így vagy úgy megoldódnak, de azért ne higgyük, hogy a fel nem oldott ellentétek nem mérgezik továbbra is alattomosan az érintettek lelkét, s ezzel az egész szervezet klímáját.

6. Pedagógiai folyamatok és a tanulók személyiségfejlődésének folyamatos értékelése, elemzése

Túl lehet-e értékelni az értékelést? A kérdés költői. Iskolai közegben szinte csak ez számít, legalábbis gyakran így tűnhet. Talán nem az osztályzat az első, amire a diák azonnal kíváncsi? Ha például délelőtt 10 órakor megírták a dolgozatot, és délben meglátják a tanárt a folyosón, szinte bombázzák a kérdésekkel: „Ki tetszett már javítani? Hányas lett a dolgozatom?”

Sok szülő első dolga sem más, mikor a gyermek hazaér az iskolából, mint megkérdezni: „Mi újság? Hányast kaptál?” Az, hogy mik voltak teljesítményének pozitívumai, erényei, mi volt hibáinak oka, hol és hogyan kell a későbbiekben változtatni, hogy elkerülje ezeket, mind nem számít – csakis az osztályzat. Azért a pedagógus jól teszi, ha nem adja fel, és változatos értékelési módszereket, eszközöket választ, törekszik a folyamatos visszajelzésre.

A vezetés sem létezhet értékelés nélkül, hiszen a kitűzött és elért célokat csak ennek révén vethetjük össze, a szervezet tagjai pedig csak ennek segítségével becsülhetik meg önmagukat, saját teljesítményüket. Bár vannak vezetők, akik kifejezetten idegenkednek tőle, akárcsak az ellenőrzéstől, mondván: komoly, felelős beosztottjaik úgyis tudják, mi a feladatuk, felesleges őket kontrollálni. Tény, hogy az értékelés folyamatának lehetnek kényelmetlen mozzanatai, de semmilyen tervezett, tudatos tevékenység nem lehet meg nélküle, különösen a pedagógiai-szakmai munka. Ilyen szempontból üdvözölendő a tanfelügyeleti ellenőrzés és a pedagógusminősítés visszatérése a pedagógiai gyakorlatba.

7. Kommunikáció és szakmai együttműködés, problémamegoldás

Szorosan kapcsolódik az előző ponthoz a kommunikáció, hiszen nagyon sok múlik azon, milyen módon, stílusban történik meg az értékelés. De nem kevésbé szoros a kapcsolat kommunikáció és más pedagógiai/vezetői funkciók között, kezdve a felkészüléstől a tervezésen át a személyekkel-közösségekkel való bánásig. Fontos, hogy minden partnerrel a kölcsönösség és a konstruktivitás jellemezze a pedagógus viszonyát.

Még egy aspektusát emelném ki a kommunikációnak: a meggyőző erőt. Számos pedagógus vagy vezető szenvedte meg a hátrányát annak, hogy híján volt e képességnek, hiába teljesített minden más területen magas színvonalon. Ha nem tudja saját véleményét, elképzelését, érveit mások számára érthetően és szuggesztíven előadni, (tudását érdekfeszítően átadni), nem lesz sikeres.

8. Elkötelezettség és szakmai felelősségvállalás a szakmai fejlődésért

Egy dolog biztos: elkötelezettség nélkül nem lehet és nem szabad sem tanítani, sem vezetni. Ha csak úgy odasodródtunk az adott helyre, és megpróbálunk túlélni, annak mindenki a kárát vallja. Nem vitatom, fel kell nőni a szerepelvárásokhoz, folyamatosan fejlődni kell, hogy hitelesen meg tudjunk felelni hivatásunknak: rendszeresen tájékozódni a szakterületünk legújabb eredményeiről, szakmai kapcsolatrendszert kialakítani az intézményen kívül is, innovációkban, pályázatokban részt venni. Az a pedagógus, aki nem zárkózik el ezektől (bármily megerőltető is a napi „verkli” mellett), nyugodtan vállalhatja a vezetői szereppel való összehasonlítást – nem fog alulmaradni.

8+1. A ráadás

Keresztény intézményben dolgozók még egy kilencedik kompetenciát is hozzátehetnének a meglévő nyolchoz, és ez nem lenne más, mint a keresztény értékek átadásának kompetenciája. Egyházi iskolák, óvodák pedagógusaitól gyakran érkezik olyan visszajelzés, mely szerint meglehetősen magas azoknak a száma, akik a pedagógiai munkában használható hitéleti képzéseket igényelnek.

A kompetenciák, vagyis bizonyos tudás, képességek és attitűdök megfelelő szintű birtoklását a pedagógiai tevékenységek végzése során mutatott viselkedési jellemzők, más szóval indikátorok bizonyítják. Ezek alapján értékeli a szakértő a pedagógus adott kompetenciáit. A hitéleti tartalmak megjelenítése a pedagógiában gyakorlatilag tantárgy-független, s bár indikátor-listával való értékelése nehezen képzelhető el, egyházi közegben jogosan támasztott igény a pedagógussal, vagy akár vezetővel szemben a keresztény értékek méltó képviselete és továbbadásának képessége.

A pedagógus mint szervezeti elöljáró

A pedagógus amúgy sem könnyű helyzetét bonyolítja, ha munkatársai vezetője lesz, bármilyen szinten (munkaközösségvezető, igazgatóhelyettes, tagintézmény-vezető, de gondolhatunk egy-egy projekt vezetésére is). Akár önszántából, ambíciójától vezérelten, akár kényszerhelyzet következtében, mindenképp ingoványos talajra lép. Hagyományos pedagógiai szervezetek esetében viszonylag korlátozott az ilyen jellegű „kiemelkedés” a munkatársak közül, hiányzik a gazdasági szférára jellemző hierarchikus rendszer, melyben a megfelelő színvonalú munkavégzés mintegy garantálja az előrelépést a „ranglétrán”, és minden dolgozó számára átlátható karrier-perspektívát nyújt. Egy pedagógus egész életében maradhat beosztott, akinek „egyetlen” gondja a tanítványaival való törődés. Természetesen elengedhetetlen, hogy áldozatos munkáját, kimagasló teljesítményét elismerjék, de nem szükségszerű, hogy valaha is a kollégái munkáját irányítsa a sajátja mellett.

Az iskola horizontális, „lapos” szervezetként sajátos elvek szerint működik. Nem régiben egy frissen kinevezett igazgatóhelyettes, aki szaktanár és osztályfőnök is volt egy személyben, kedélyesen odavetette a közelében tartózkodó két pedagógusnak (történetesen épp a saját szaktárgya és az osztályfőnöki munkaközösség vezetőjének): „Aztán majd leülünk és megbeszéljük, mit hogy kell csinálni, mert ti mindketten alám tartoztok.” Mire a két beosztott: „Te meg alánk…”

E humoros helyzet jól illusztrálja, milyen bonyolult kapcsolatrendszerek állhatnak elő egy oktatási-nevelési intézményben. A kölcsönös tiszteletadás, a másik munkájának megbecsülése többnyire megvéd a konfliktushelyzetektől, hiszen a pedagógusok kevésbé függnek egymástól a napi tevékenységeik során, ugyanakkor a „vezető” pedagógus nemritkán tapasztalja illetékességi körének és jogkörének ellentmondásait. Illetékes ugyan bizonyos kérdésekben, még sincsen joga, nincsenek eszközei, hogy érvényre juttassa elvárásait a vele egyenrangú pedagógusokkal szemben.

A szülők vezetője

Szinte már szentségtörésnek hangzik az elképzelés, hogy a pedagógus nemcsak a tanulókat, hanem esetleg a tanulók szüleit is megpróbálja irányítani, befolyásolni. Valóban merész ötlet, hiszen a direkt módszer minden bizonnyal tiltakozást váltana ki. S napjainkban már azért is hálásnak kell lennünk pedagógusként, ha a fiatal szülők egyáltalán vállalják a gyermekáldást. S ha vállalták, nem válnak el, hanem együtt nevelik a gyermeküket, akit minél színvonalasabb oktatáshoz szeretnék juttatni. Ebben a helyzetben aligha szerencsés, ha még a pedagógusnak vannak elvárásai a szülők irányában, nehogy elriassza őket ez a körülmény! Tehát csak módjával, tapintatosan, nehogy megbántódjon.

Gyermekpszichológusok megfigyelése, hogy – főleg óvodában – milyen eltérő hatások érik a kicsiket egymás irányából, az olyan családokból érkező gyermekektől, ahol a szocializáció a szülőknél sem alakult optimálisan. Hiába tudja, látja a pedagógus, hogy a rábízott gyermekeknek elsősorban játszaniuk kellene (például bábjátékot óvodában, spontán szituációs játékokat, szabadtéri, versengő és együttműködő játékokat alsó tagozatban) a tanulás mellett, mert ez biztosítja szocializációs és kognitív fejlődésüket – a gyerekek konfliktusaiból és indulatkezelésének hiányából észleli: csak a kortárs közösségben tudják ezeket kiélni.

Milyen otthonokból érkeznek a „szabályozatlan” gyerekek? A reggelek általában eleve késéssel indulnak, mivel sok fiatal szülő szerialitást nélkülöző, kaotikus életet él. A család biztonságot jelentő funkciója hiányos, nem védi meg a gyermeket a médiahatásoktól és egyéb negatív befolyásoktól. Ilyen helyzetben hogyan irányítgathatja, nevelgetheti a pedagógus a szülőt? Feltételezem, csakis közvetve, a gyermekén keresztül.

Legyél Te a Lámpás

Pedagógia és vezetés: a kettő elválaszthatatlanul egybefonódik. Arányokon, árnyalatokon lehet vitatkozni, de a lényegen nem. Ez pedig a következő kérdésben foglalható össze: „Most vajon mit kell tennem a vezetésemre bízott emberekért, mi szolgálja legjobban az érdekeiket? Nincs olyan módszer, amely automatikusan biztosítaná a sikert. Sokszor megtörténik, hogy döntésünk kétes kimenetelű vagy téves, és bőven lesz lehetőségünk arra, hogy okuljunk saját hibáinkból. De egy dologban biztosak lehetünk: ha az Isten által lefektetett alapelvek szerint élünk, akkor hosszú távon megvalósulnak az Ő velünk kapcsolatos szándékai. A szolgaság – és ha vezetők vagyunk, akkor a szolgáló vezetés – a második természetünkké válik.” (Marschall, 57. o.)

Felhasznált irodalom

Hoffmann Rózsa 2005. Vezetés pedagógusszemmel. Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest.

Korom Erzsébet 2010. A tanárok szakmai fejlődése − továbbképzések a kutatásalapú tanulás területén. Iskolakultúra Online 1. www.iskolakultura.hu/iol/korom.pdf (2015.04.25.)

Kotschy Beáta. A pedagógussá válás és a szakmai fejlődés sztenderdjei. http://www.epednet.ektf.hu/eredmenyek/a_pedagogussa_valas_es_a_szakmai_fejlodes_sztenderdjei.pdf (2015.03.22.)

Marshall, Tom. A vezetés megértése. Új látások a vezetés újszövetségi fogalmának lényegéről. http://mek.oszk.hu/00100/00193/00193.pdf (2015.05.04.)

Oktatási Hivatal 2015. Útmutató pedagógusok minősítési rendszeréhez. 2. javított változat. http://www.oktatas.hu/pub_bin/dload/unios_projektek/kiadvanyok/utmutato_pedagogusok_minositesi_rendszerehez_v3.pdf (2015.04.22.)

Páli Judit 1992. A játék mint alapozó funkció. 6. Játékpedagógiai fórum. Óvóképző Főiskola Hajdúböszörmény.

Pukánszky Béla - Németh András: Neveléstörténet. http://mek.oszk.hu/01800/01893/html/10.htm#Heading83 (2015.04.22.)

---

[1] Míg a „szolgáló vezetés” fogalma jóval Krisztus korát megelőző időkből származik, magát a kifejezést Robert K. Greenleaf alkotta meg 1970-ben publikált esszéjében (The Servant As Leader). Ezt fejlesztette tovább Larry Spears 1998-ban (Ten Characteristics of the Servant-Leader), aki tíz jellemző tulajdonságot nevezett meg mint a szolgáló vezetés lényegét: meghallgatás, empátia, gyógyítás, tudatosság, meggyőzőképesség, fogalomalkotás, előrelátás, gondoskodás, fejlődésbe vetett hit és közösségépítés. Ezek nem működhetnek szeparáltan a vezető esetében, csakis mint morális alapállásának összetevői, melyeket folyamatosan gyakorolnia és demonstrálnia szükséges. (Marshall, 7. fej.)

[2] John Holt írja Ahogy a gyermekek buknak című művében: „Olyan iskolára van szükség, amelyben minden gyermek a maga módján elégítheti ki kíváncsiságát, fejlesztheti képességeit és tehetségét, követheti érdeklődését, és ahol az őt körülvevő felnőttek és idősebb gyerekek segítségével nyer bepillantást az élet gazdagságába és a variációk sokféleségébe. Röviden az iskolának az intellektuális, művészeti, alkotó- és sporttevékenységek tárházának kell lennie, amelyekből minden gyerek akkor merít, amikor akar." (In: Pukánszky, X/E. fej.)

[3] „Míg az ismeretközlő megközelítésben a kommunikáció gyakran egyirányú: a tanár magyaráz, előad, közvetíti a tananyagot, az értékelés során főként minősít; a facilitátor kérdéseket tesz fel, beszélgetést kezdeményez, lehetőséget teremt arra, hogy a diákok megvizsgálhassák saját elképzeléseiket.” (Korom 2010)

[4] Oktatási Hivatal 2015.

Müller Zsuzsanna: Innovatív intézményrendszerben önállóan egymásért!

Milyen ember legyen?

Jogos és kardinális a kérdés: Milyen ember legyen az óvodavezető? Hite legyen. "Ez a kincsünk pedig cserépedényekben van"(2Kor 4,7). Szent Pál szavai hangzanak így, aki saját hitét, életét és szolgálatát ilyen törékeny cserépedényhez és az abban őrzött kincshez hasonlítja.

Miért féltve őrzött kincs? Hogy alakul ki és mi a hit? A kialakulást illetően nincsenek pontos, szilárd határok, ez személyre szóló ajándék. Legyen szilárd és elveszíthetetlen hite Istenben, az emberben, a gyermekben, a nevelés örök nyomot hagyó, mindent megpecsételő erejében. Higgyen abban az igazságban, melyet egy kínai közmondás úgy fogalmaz meg: „Egy gyermek élete olyan, mint egy papírlap, melyen minden arra járó nyomot hagy.”

A felnőttkori testi-lelki egészséghez az alapokat már óvodás korban kell és fontos lerakni. Már óvodás korban el kell ültetni a gyermekben a kis magokat, hogy testileg, lelkileg egészséges, felnőtteké váljanak Az óvodapedagógusnak ennek a tudásnak a szem előtt tartásával kell élnie és végeznie a munkáját. Ahhoz viszont, hogy ennek a mélységeit ki tudja aknázni és meghatározó erejét állandóan a felszínen tartva tudja az óvoda életét irányítani, önismerettel kell rendelkeznie, és el kell sajátítania az önnevelés tudományát is.

Az óvodavezető eredményességének záloga és önképzésének alapja a megfelelő önismeret. Nem egyszerű a feladat, hogy ismerjük meg jobban azt az egyedi, egyszeri és megismételhetetlen emberi lényt, akik valójában vagyunk. Ebben segítenek ugyan az önismereti és személyiségfejlesztő csoportfoglalkozások és egyéni tréningek, de ezek sem nélkülözhetik az egyéni erőfeszítéseket, a küzdeni tudást. Ez az önmagunkon végzett munka elengedhetetlen ahhoz, hogy megtaláljuk saját életünk és nevelői munkánk célját, és gyermekeinknek egy életre szóló útravalót tudjunk adni az óvodai nevelés által.

Az óvoda vezetője akkor válhat az intézmény biztos pontjává és akkor tud helyes iránymutatást adni, ha érett önismeretre alapozva kialakítja egyéni hitvallását, ugyanakkor pedig kiismeri magát abban a világban, amely körülveszi. Ezen az úton az óvodavezető legfontosabb segítői a nyitottság, az érdeklődés fenntartása és az újra fogékony szemlélet.

Milyen világban élünk?

Egy óvoda nevelőtestületének, alkalmazotti közösségének – élén az óvodavezetővel –, a változó társadalmi és környezeti igényekhez alkalmazkodva kell végezni a munkáját. Igaz, helyt- és időtálló hitvallásra, azért van szükség, mert csak biztos talajra, szilárd alapokra lehet építeni az óvoda világát. Csábító illúzió a szabályok nélküli élet, a korlátok átlépése, áttörése. Az ember viszont nincs egyedül a földön, a működő közösségi élet alapja pedig nem más, mint a kölcsönös függés és felelősségvállalás. Az egyéni hitvallásnak és a személyes értékek felvállalásának együtt kell járnia a közösségi normák betartásával.

Tudni kell, hogy amit befogadunk, az hat ránk: befolyásolja gondolatainkat, cselekedeteinket, életünket. Legyünk bátran válogatósak, ne fogadjunk el mindent a „terülj asztalkámról”. Álljunk meg, nézzük jól meg, mit veszünk magunkhoz. Mérlegeljük, hogy a környezetünkből érkező hatások, elvárások stb. segítik-e az életünket, tudjuk-e kezelni azokat, fér-e még újabb teher a málhánkra?

A felgyorsult idő világában, ahol minden hamar idejétmúlttá válik, az egyén változása is szükségszerűnek tűnik, bár ez nem automatikus. Ha a változást akarjuk, tenni kell érte, mert tőlünk független változás nem létezik. A legfontosabb kérdés ilyenkor az, hogy szeretnénk-e, hogy a változás kívülről jövő szűretlen információk hatása által manipulált illúzió felé vigyen bennünket, vagy egy organikus fejlődés eredményeként a valóság talaján maradva, olyan értékeket kívánunk létrehozni, melyeket nem esz meg a rozsda és a moly, vagyis amelyek kiállják az idő próbáját. Érdemes tudatosítani magunkban, hogy egy rendszerből csak annyit vehetünk ki amennyit beletettünk.

Mindezek tükrében az óvodavezető személye és pedagógiai hitvallása – mely munkája alapját képezi –, a biztosítéka annak, hogy az általa vezetett és képviselt óvodában megvalósul az érzelmi biztonság, a megértve együttműködő nevelői magatartás, a gyermekbe vetett bizalom. A pedagógiai optimizmus áthatja az intézmény légkörét, mely egy olyan gondolkodásmód, amit a bizalom, a kivárás, az alternatívák megtalálása jellemez, a belső igényből fakadó, színvonalas munkavégzés, a családi nevelés meghatározó szerepének tiszteletben tartása, a becsületes és nyílt kommunikáció, mely a problémák megoldása és a feladatok jobb elvégzése érdekében történik.

Együtt egymásért és együtt a gyermekért

Ma már nem beszélhetünk sikeres intézményről, sikeres vezetői tevékenységről a szülők, a fenntartó valamint egyéb partnerek támogatása nélkül. Az óvodavezetés célja a partnerközpontú működés biztosítása: a partnerek igényeit, véleményét figyelembe vevő vezetés.

Az együttműködés rendszere, szabályai alkalmazásának rendje az óvodavezető munkáját és felügyeletét igényli. Legfontosabb partner az óvoda – és így az óvodavezetés –számára is: a család.

Az óvodavezető számára elengedhetetlenül fontos, hogy tisztán lássa: vannak-e gyökerei, s ha igen, hol és milyenek. Ha stabilak a gyökereink, akkor tudunk erőt meríteni belőlük, nem vagyunk kiszolgáltatva a gyorsan változó világ szinte követhetetlen értékváltásainak, értékválságainak. Ha ismerjük múltunkat és örökségünket, akkor tudjuk, honnan jöttünk és azt is látni fogjuk, hova megyünk, értjük életfeladatunkat és lesz egy belső vázunk, amely megtart bennünket.

Egyik legfontosabb gyökerünk a család, mely az etikai, kulturális, vallási, szociális, szellemi értékek átadásának színtere az újabb és újabb generációk számára. A család ezzel a társadalom alapvető sejtje. Olyan egység, mely a társadalmi viszonyokban központi helyet foglal el, és az egyén és a társadalom jólétéhez és működéséhez szükséges alapvető funkciókat tölt be.

Reális képet akkor kaphatunk gyermekeinkről, ha megismerjük a mikrokörnyezetüket, családi körülményeiket. A család megismerésének egyik legfontosabb feltétele a kölcsönös bizalom kialakulása. A családlátogatás nagy pedagógiai tapintatot és alázatot igénylő feladat.

Az utóbbi évek tapasztalata, hogy a családok zárkózottabbá és bizalmatlanabbakká váltak. E tendencia számos okra vezethető vissza, melyek közül a legszembetűnőbb, hogy megváltozott a családok társadalmi helyzete. A társadalmi környezet eltérő adottságai és lehetőségei viszont hatással vannak a nevelés színtereire, módszereire, eszközeire.

Célravezető, ha a szülők és óvodapedagógusok őszintén megosztják egymással a gyermekkel kapcsolatos megfigyeléseiket, tapasztalataikat, és az ezek mentén közösen kialakított, egységes nevelési elvek vállalásával végzik nevelői munkájukat. A családdal való egyeztetések és a társadalmi körülmények figyelembe vételekor vigyázzunk arra, hogy a helyi nevelési programban meghatározott szakmai célok, feladatok és elvek ne sérüljenek. Az óvodavezető munkájának e területén óriási szerepe van a megfelelő kommunikációnak, a szakmai felkészültség árnyaltságának és a rugalmasságnak.

A partnerközpontú működés biztosítása élő és fejlődőképes kapcsolatok létrehozásával történik. E nem csekély szervezőmunkával járó tevékenység az óvodavezető részéről hatékony és célirányos kommunikációt, diplomáciai érzéket és alapos szakmai felkészültséget igényel.

A működőképes kapcsolatok feltételeinek megteremtésekor fontos az együttműködés céljainak meghatározása, a sikeres együttműködés alapelveinek kidolgozása, a költséghatékony gazdálkodás, az együttműködő felek és intézmények egyéni arculatának, autonómiájának megőrzése, az ellátandó feladatok körének pontos meghatározása, a feladatok ellátásának, s mindenekelőtt a törvényi feltételek biztosítása.

Az óvodavezetői munka nem korlátozódik az intézményre, hiszen a nevelői feladatok ellátásához szükséges, hogy az adott településen és körzetében az óvoda markáns arculattal jelenjék meg mint a 0-7 éves korosztályok fejlesztésével foglalkozó intézmény.

A tudatos óvodavezető jövőképében az egyik kiemelt pillér, hogy az óvoda munkatársi közössége úgy szerepeljen a településen élők köztudatában mint biztos és elérhető szakemberek csoportja. Egy olyan összetett feladat, mint egy óvoda arculatának, identitásának elemzése, tervezése nem egyetlen alkalommal történik meg, hanem alapos és hosszú távú tervezés keretében zajlik – és igazán soha nem befejezett folyamat Felmerülhet egy-egy új nézőpont, vagy olyan külső hatások érhetik az óvodát, amelyek másfelé terelik az intézmény életét. Ugyanúgy elévülhet az arculati elemek tára a tervezett időn belül pusztán azért, mert a belső összetevők, elemek már túlnőtték az eredeti korlátokat.

Az óvodavezető missziójának, feladatának tekinti, hogy a fejlesztési munka presztízsét emelje, a fejlesztési módszereket ismertté és elérhetővé tegye, ügyeljen arra, hogy azok színvonala folyamatosan emelkedjék, szakmai partnerkapcsolatokat építsen, képezze magát, hogy munkája színvonalát a megfelelő szinten és naprakészen tudja tartani.

Kifejleszteni, csiszolni, finomítani

Az óvodavezető az intézményének feladatköreit szem előtt tartva végzi tervező, szervező és fejlesztő munkáját. A gyerekeknél az alapkészségek és a kompetenciák fejlesztésén, az iskolai életre való felkészítésen, az esélyegyenlőség biztosításán, a hátrányok kompenzálásán, az ismeretközvetítésen, a tehetséggondozáson és a személyiségfejlesztésen keresztül kerülnek megvalósításra az óvodai nevelés funkciói.

Az iskoláskor előtti nevelés színterei közül csak az óvodában folyik tudatosan tervezett, tevékenységhez kapcsolt nevelés, mely a gyermekek fő tevékenységi formájából, a játékból indul ki. Az óvodák tevékenységrendszere a legéletszerűbb, ezért megőrzendő.

Az óvodavezető számára elengedhetetlen feladat, hogy gondoskodjék arról, hogy ne kelljen a gyermekeknek hamarabb csinálniuk mindent, mint ami természetes és jellemző lenne az óvodáskorra.

A jól irányított, céltudatos, magas szakmai színvonalon ellátott óvodai nevelés alapozó jellegű, és meghatározó szerepet játszik a gyermek életminőségének alakításában. Személyiségformáló, szokás- és szabálykialakító szerepét tekintjük a nevelés központi elemének, és a tevékenységeket (játék, vers, mese, ének-zene, énekes játék, rajzolás, mintázás, mozgás stb.) erre a vezérfonalra fűzzük fel.

Ancsel Éva szerint: „Nem megzabolázandó természeti erő a gyermek. Kifejleszteni, csiszolni, finomítani kell azt, ami a gyermekben benne van. […] Mutassuk meg a világot olyannak amilyen, örömre szabottan minden kényszer nélkül, hogy az eredmény ne maradjon el…” Ha ezt tesszük, voltaképpen már nevelünk.

A humánerőforrás fejlesztése

A megalapozott és sikeres nevelés kulcsa, hogy az intézmény élén felkészült, azonos értékeket valló és képviselő vezetők legyenek. Kiemelt feladat a humánerőforrás fejlesztése során a vezető szakmai alkalmasságának erősítése, hogy készen álljon az intézmény jövőképében, küldetésnyilatkozatában megfogalmazott feladatok és célok megvalósítására, a törvényes rend biztosítására.

A stratégiai célok megvalósítása érdekében az óvodában vezetői tanács, ezen belül vezetői körök működnek. A felsővezetői kört az intézményvezető, a tagintézmény-vezetők, a vezető-helyettesek alkotják. A középvezetői kört a szakmai vezetők és a munkaközösség vezetők jelentik. A vezetői tanács tagjai továbbá, a szakszervezet és a közalkalmazotti tanács képviselői. A felelősök rendszere eredményesen segíti az óvodairányítás feladatait. Az emberi erőforrások menedzselése érdekében kidolgozott kiválasztási és betanulási rend alkalmazásával, vezető utánpótlás kinevelése valósul meg.

Az óvodavezetőnek a szervezetfejlesztés sajátosságainak és a vonatkozó jogszabályoknak ismeretében kell közreműködnie az óvodai szervezet folyamatos fejlesztésében. Innovációs törekvéseinek, alkalmazott módszereinek a partnerközpontú szemléleten alapuló egységes értékrend kialakítását kell szolgálniuk.

A célok eléréséhez a sikerorientált vezetőn túl, szükség van valamennyi munkatárs esetében a szükséges kompetenciák erősítésére és a szakmai önmegvalósítás támogatására. Minden állománycsoport esetében támogatni kell az önképzést, és a továbbképzést. Az óvodavezetőnek legyen erre igénye és tehetsége a megvalósítást illetően.

A nevelőmunka szempontjából elengedhetetlen feltétel a kisegítő személyzet szerepe fontosságának tudatosítása. Szoros együttműködésnek kell kialakulnia közöttük és az óvodapedagógusok között.

Az óvodavezetőnek az intézményben történő szervezést, átszervezést követő vezetői feladatok elvégzését is pontosan kell végeznie. Az aktuális törvényi kötelezettségeknek tájékozottan és pontosan kell eleget tennie. Felkészültségét, gyors döntési és szervezési feladatait, javasolt terveit akkor tudja érvényre juttatni, ha ismeri az átszervezést szükségessé tevő demográfiai mutatókat, illetve a fenntartó oktatási-nevelési koncepcióját.

„A gyermekek ösztönösen értenek a pénzhez”. (Márai Sándor)

A vezető feladata az egészséges és biztonságos intézményi környezet kialakítása és fenntartása, melynek szerves részét képezi a gazdálkodás. A felelős gazdálkodás az adottságok és lehetőségek reális felismerését, felmérését feltételezi, valamint a mértékletesség alapvető életfelfogását.

Régen azt osztották fel, amit megtermeltek, nem lépték túl a kereteket, nem lehetetlenítették el a jövőjüket. Nem csak fogyasztottak, hanem gazdálkodtak, beosztottak. A beosztás nem szükséget vagy bőséget jelentett, hanem a mértéket. A mértékletesség nem a megvonást jelentette, hanem a tobzódás kerülését. Mindennek értéke, helye volt, semmi nem veszett kárba. Nem termeltek felesleges hulladékot, mindent visszaforgattak a természetbe. A mi célunk se az legyen, hogy jó fogyasztók hanem, hogy jó gazdák legyünk.

Az óvoda gazdálkodását tekintve az a legfontosabb feladat, hogy az intézmény működése során a pénzügyi és számviteli szabályok betartásával biztosítva legyenek az alapfeladat ellátásához szükséges humán és tárgyi feltételek, valamint a szakmai anyagok.

Fontos szempont a bér- és munkaerő-gazdálkodás összhangjának és hatékonyságának megteremtése. Emellett pályázati stratégiák újratervezésével (például kockázatelemzés készítésével) és pályázati források felhasználásával segítheti az óvodavezető az intézmény műszaki állapotát a megfelelő szintre hozni, felszereltségét korszerűsíteni. Ez nem könnyű feladat, mert az óvodák tárgyi feltételei összességében még elfogadhatóak, de az egyes műszaki eszközök, bútorok idővel elhasználódnak, karbantartási igényük nagy, fejlesztésük és cseréjük folyamatosan szükséges.

Információs és kommunikációs technológia működtetése

Ma a kommunikáció bűvöletében élünk. Az a sikeres ember, aki jól kommunikál. Valójában nem is lehet nem kommunikálni: bármit teszünk, annak kommunikációs jelentősége van. Ha a kommunikáció ennyire fontos tényező az életünkben, akkor mi az oka annak, hogy a meg nem értettség az egyik leggyakoribb érzés bennünk? Csalódottak vagyunk, mert a másik nem érti, mit akarunk, mit mondunk, és észre sem vesszük, elbeszélünk egymás mellett, fújjuk a saját nótánkat.

A vezető kiemelt képessége a lényeglátás, a tények kiszűrése és a lehetőségekre koncentráló előremutató magatartás. Fel kell ismernie, hogy minden ember más: ki-ki különböző dolgokat tart fontosnak, és eltérőek a gondolkodási szokások is, amelyek meghatározzák az egyes döntéseket.

Az óvodavezető munkájával kapcsolatban nem mellékes, hogy döntései a helyi szűkebb és tágabb társadalom számára ismertek, átláthatók, követhetők legyenek; az óvodai nevelésben érdekelt szülők, az intézmények vezetői és dolgozói részt vehessenek a fenntartói döntések kialakításában. A tájékoztatás, a nyilvánosság elérése a lehető legtöbb eszközön és formán keresztül történjék, segítve ezzel a fenti célok mellett az óvoda arculatának megteremtését és építését.

Az óvodán belüli kommunikáció nem kizárólag technikai kérdés, hanem szorosan összefügg az adott közösség szervezeti kultúrájával is. A cél: egy sokszínű életet élő közösség működtetése. Minden szervezetben – így az óvodában is – létkérdés a befelé irányuló és a szervezeten belül keletkező információk ésszerű, hatékony és gyors áramoltatása. Az óvodavezetőnek tisztában kell lennie az eredményes kommunikáció követelményrendszerével, és azt hatékonyan kell tudnia alkalmazni.

Elméletileg az óvodában meglévő kommunikáció kétféle lehet: centralizált és decentralizált. Az óvodavezetőnek kizárólagos felelőssége van az óvoda zavartalan és törvényes működéséért, ezért a decentralizált irányítási formát az óvoda esetében nem tartom értelmezhetőnek.

A centralizált változatot jellemzi, hogy a vezető a „szíve” is egyben a szervezetnek. Általa és rajta keresztül áramolnak az információk. Ennek előnye a gyorsaság, hatékonyság, célirányosság.

Viszont hátránya, hogy ennek a tevékenységnek minden terhét egyedül viszi, az ő felelőssége aránytalanul nagy a többiekéhez képest, és mivel kizárólagosan ő a „szűrő” is, így egyfajta monopolhelyzetben van. Ennek természetesen nem szükségszerűen van bármilyen negatív következménye az óvoda életére, viszont a többiek aktivitása szélesíthet a vezető látószögén. Több szűrő is érvényesülhet, amikor az óvodavezető szervezői munkája során folyamatosan lehetőséget teremt a pedagógiai értékek és szakmai tapasztalatok megbeszélésére, és a vitatott vagy nyitott kérdésekben konszenzust keres. Minden döntés előkészítésében módszerként jelenik meg a kétirányú kommunikáció, melynek az óvoda használói élvezhetik az előnyeit.

Az óvoda külső kommunikációjával kapcsolatban a legtávolabbról indulva, a tömegkommunikációs eszközök igénybe vételét említhetjük. A nyilvánosság elé való kiállás első lépésének az internetes felület mutatkozik a legcélravezetőbbnek. Egy profi honlap, egy frissen tartott, életképes blog minden tekintetben szolgálja az óvodai nevelés céljainak megvalósulását.

A külső kommunikáció magába foglalja az önkormányzattal, megyei szervekkel, más

partnerekkel való formális vagy informális kapcsolattartást is.

Tájékoztatás és nyilvánosság

Az átgondolt, időben elindított és sikeresen végigvitt kommunikáció előzheti csak meg az esetleges ellenállás kialakulását, és segítheti mind az óvoda működésének, mind az óvodavezető munkájának az elfogadását, sikerét.

Minden nyilvánosságra tartozó feladat, terv megvalósításakor, vagy rendezvény szervezésekor előre meg kell határozni a kommunikációs célcsoportot. Kikhez akarunk szólni? Kik lesznek a partnereink? Az óvodavezetőnek ezért ismernie kell az óvoda használóinak, elsősorban a gyermekeknek és a szülőknek az igényeit, de a fenntartó és más partnerek elvárásait is:

·        Az állam megkívánja a kötelező dokumentumok meglétét a hatályos törvények és rendeletek alapján.

·        A fenntartó a biztonságos és zavartalan működés biztosításával és a minőségi fejlesztésekkel törődik elsődlegesen.

·        A szülői elvárások tekintetében növekvő igényszint jelenik meg. A gyermekek ellátásán, nevelésén, fejlesztésén túlmenően különféle egyéb szolgáltatások, képzések, programok megszervezését is lényegesnek tartják.

·        Az egyes hasonló típusú intézmények igyekeznek kitűnni a gyerekekért, szülőkért folytatott harcban, ennek nyomán igazi versenyhelyzet alakul ki az adott körzetekben.

·        A nevelőtestület, a kollégák elvárják, hogy a vezető ne csupán elkötelezett legyen irányukba, de komoly és nagyon differenciált, személyre szóló motiválást is tudjon alkalmazni.

·        Nem utolsó sorban, megjelenik a gyermekek elvárása. A gyermekeké, akiknek a világát ma már számos olyan modern eszköz és élmény tarkítja, amelyek mellett nehéz újszerűbb és izgalmasabb, kreatívabb látnivalót vagy ismeretanyagot kitalálni.

A feladat szerteágazó, megvalósítása magas szakmai színvonalon művelt kommunikációt feltételez.

Esélyegyenlőség

„Mindenki egyenlő, de nem egyforma.” (Patricia Broadfoot) Az esélyegyenlőség feltételeinek megteremtése és fejlesztése kiemelt vezetői feladat. Az esélyegyenlőségi programnak különösen a közoktatás terén megvalósuló esélyegyenlőség előmozdítását kell ösztönözni.

Az esélyegyenlőség érvényesítése érdekében különös figyelmet kell fordítani minden infrastrukturális és szakmai fejlesztés támogatása esetén a halmozottan hátrányos helyzetű gyermekek és a kiemelt figyelmet igénylő gyermekek helyzetére.

Tehetséggondozás

Vegyétek észre, ha egy gyerek különleges, nem azért különleges, mert különb akar lenni, hanem azért, mert nem tud más lenni." (Szabó Magda) Az óvodák alaptevékenységük részének tekintik a kisgyermekek tehetséggondozását, ahol vezető érték a gyerekek optimális fejlesztése, a differenciált foglalkozásvezetés.

Az óvoda, a tehetség felfedezésének és fejlesztésének nem elhanyagolandó színtere, melynek jelentős szerepe van a tehetséges gyermekek „elkallódásának” megelőzésében.

Az óvodavezető olyan szakmai bázist tud teremteni a továbbképzések és a humánerőforrás célirányos fejlesztése során, mely megfelelő képzettségű nevelők kezébe helyezi a tehetséges gyermekek felfedezését, haladásuk segítését, támogatását.

Az óvodavezető sokrétű, szerteágazó felelősségteljes munkájának és az általa vezetett nevelőtestület összehangolt nevelésének eredménye, amikor nem fától fáig vezetjük a gyermeket, hanem képesek vagyunk megmutatni neki az erdőt. Kinyitjuk a tudatát, hogy legyen füle a hallásra, szeme a látásra és segítünk megtalálni a járható utakat. Hagyjuk a saját tempójában haladni, nem hajszoljuk, vagy fékezzük, nem akasztunk felesleges terheket rá. Megmutatjuk, hogy nem bírái, hanem társai vagyunk ezen az úton.