Áldott karácsonyt!

Ádvent 27. napja - Jakab karácsonyi üzenete

Remélem, örömmel olvastátok őseink történeteit! Kívánom, hogy szép legyen az estétek és sok ajándék várja, hogy kibontsa kezetek! Ne feledkezzetek meg a különleges ízekről és illatokról sem!

Bevallom, gyakran még saját gazdáink sem tudják teljesen megérteni és értelmezni a világot és annak történéseit. Nekünk, macskáknak pedig ez igazán macskátpróbáló feladat. Azt viszont mi is tudjuk, hogy a mai egy igazán kiemelkedő nap (Jn 1,14), melynek a macskák, az emberek és még az egerek is örülnek.

Elmesélte mindezt Jakab, lejegyezte Margaret Harvey, fordította Rozs-Nagy Szilvia.

Ádvent 26. napja - Az istálló macskájának története folytatás

Az új látogatók majdnem olyan izgalmasak voltak, mint a csillag. Olyan országokból érkeztek, melyekről még sosem hallottam, olyan nyelveken beszéltek, melyeknek még a hangzása is idegenül csengett, fura ruhákat viseltek, és elképesztő állatok hátán utaztak idáig. Azt magyarázták, hogy a csillag miatt jöttek. Az éjszakai égeből kiolvasták ennek a kisgyermeknek a születését. Fogalmam sincs, hogy csinálhatták. Amennyire én látom, a könyvek, melyeket magukkal hoztak, elég bonyolultak, tele vannak érthetelennél érthetetlenebb ábrákkal. Ezen felül még csillagokból is olvasnak…

Mindnyájan úgy láttuk, hogy Isten segítette őket idáig. Szerintük Heródes király is a segítségükre volt, bár amit eddig hallottam róla… akkor már inkább elhiszem ezt a csillagolvasós történetet. És igazam lett!

A látogatók megtöltötték a kis házat, ahol laktunk. Nagyon különleges ajándékokat adtak a gyermeknek - bár őszintén szólva, egy marék egér hasznosabbnak tűnt azoknál, de Mária és József udvarias és kedves volt velük. A látogatók mág az ajándékaiknál is furcsábban viselkedtek: letérdeltek, és úgy imádták a csecsemőt, mint Istent. Ekkor mindenki nagyon elcsendesedett, én is csöndben ültem, nem fészkelődtem. Lassanként rájöttem, hogy igazuk volt. Én is melléjük lépegettem, a hátamra feküdtem és úgy imádtam a gyermeket. Ő örömében nagyokat kacagott. (Mt 2,11)

Ádvent 25. napja - Az istálló macskájának története folytatás

A pásztorok mindenkinek elújságolták a hírt a különleges gyermekről, így Máriához és Józsefhez rengeteg látogató érkezett. Aztán lassan kezdtek elcsitulni a dolgok. Pár nap múlva József talált egy kis házikót, ahol ellakhattak addig, míg a baba elég idős lett, hogy utazni tudjanak vele. Azt hittem, örülni fogok, hogy végre visszakapom a független életemet. Mióta a gyermek megszületett, egyik éjszaka sem lehetett rendesen egerészni. Amikor viszont elmentek, éreztem, hogy egyáltalán nem kívánom vissza a régi életemet. Kiválképp, ha e különleges fiúcskával is lehetek. Úgyhogy követtem őket az új otthonukba. Nem voltam benne biztos, hogy szívesen látnak majd. Végülis semmi érdekes nincs bennem. Volt pár harcom a környékbeliekkel, melyek nyomai ma is látszódnak, néhány szőrpamacs és füldarabka hiányzik rólam. De amikor felbukkantam, Mária azt mondta: “Ó, remek!” A kisbaba gurgulázva rám nevetett és felém nyújtogatta karocskáját.

Egy-két hónap múltán már meg is feledkeztem arról, milyen különös dolgok történtek az istállóban. Felelősségteljes házimacska lettem. Egyik nap az emberek arról kezdtek el beszélni, hogy egy új, mindennél ragyogóbb csillag jelent meg az égen. Kimentem, hogy megnézzem. Pont olyan volt, mintha a mi házunk felett állna. Ezt mások is így gondolták. (Mt 2,1-10)

Ádvent 24. napja - Az istálló macskájának története folytatás

Mi négyen épp, hogy csak lepihentünk. Teljesen ki voltunk merülve. Én már egy vagy két perce álomba is zuhantam. Hirtelen az istálló tele lett emberrel. Durva arcúak és meglehetősen büdösek voltak. Pásztorok.

József rögtön felpattant, hogy megvédje Máriát és a gyermeket. Én is felugrottam, készen arra, hogy harcoljak az istállómért. De a férfiak nagyon csöndesek voltak. Szinte félénkek. Egyik-másikuk azt dadogta: “Az angyal mondta. Ő a Messiás. Dávid fia.”

Majd összeszedték magukat, és elmeséltek mindent az angyalokról, az éneklésről, a nagy világosságról és az angyalok üzenetéről. A kisbaba egy igazán különleges gyermek volt. Most már én is örültem, hogy felébresztettek, és nem maradtam le egyetlen percről sem. 

Megérte részesévé válni mindennek: Isten gyermekké lett! Nem éppen kismacska, de azért elég közel van hozzá! Hangosan dorombolni kezdtem örömömben. “Nézzétek, még a macska is tudja, mi történt ma éjjel” - mondta az egyik pásztor. (Lk 2,15-20)

Ádvent 23. napja - Az istálló macskájának története folytatás

Furcsa dolgok történtek azon az éjszakán. Épp azzal voltam elfoglalva, hogy Mária mellé (addigra kiderült, hogy így hívják a fiatalasszonyt) kucorodjam, hogy melegen tartsam. 

Mindenkinek tele volt a feje az újszülöttel, aki körül rengeteg teendő is akadt. József megpróbálta kényelmesebbé varázsolni az istállót, és az egyik jászlon dolgozott, hogy átalakítsa bölcsővé. 

Így visszagondolva, mintha hallottam volna valami énekszót, mely kintről és elég messziről szűrődött be, de akkor egyáltalán nem figyeltem rá. Kint a dombok közt, néhány pásztort meglátogattak az angyalok. Ezúttal nem csak egy angyal, hanem egy egész sereg. (Lk 2,8-14)

Ádvent 22. napja - Az istálló macskájának története folytatás

Minden meggyőződésem ellenére, ahogy egyre beljebb haladtunk az éjszakába, kezdtem együttérezni a fiatal párral. Szörnyen nehéz lehetett megszülni egy gyermeket - aki nyilvánvalóan az első gyerekük volt - ilyen körülmények között. Én nagyon szerettem az istállóban aludni, de rá kellett jönnöm, hogy ez nem a legmegfelelőbb hely egy újszülött világra hozatalához. 

A fiatalasszony nem nyugtalankodott. És amikor a legsűrűbb volt az éjszaka, a gyermek megszületett. Kisfiú! Az asszonyka bebugyolálta, a férfi meg úgy nézte őket, mintha ők jelentenék az egész világot. Az istállót betöltötte az öröm és a kisbaba illata. (A történetet elolvashatjátok: Lk 2,1-8-ban.)

Ádvent 21. napja - Az istálló macskájának története

Én vagyok az istálló macskája. Jó életem van. Otthonom nem olyan kényelmes és puha, mint a házi macskáké, de egész vállalható, fekhelyem abban a sarokban van, amelyik a legkevésbé huzatos. Rengeteg az egér, folyton itt rohangálnak, csak ki kell nyújtanom a mancsom és jóllakom. A szabadságom pedig minden kényelmetlenséget megér. Büszke vagyok független és csendes életemre.

Nem töltött el valami nagy boldogsággal, amikor egyik este - pont amikor neki készülődtem egy jó kis durmolásnak a nagy egerészés után - a szomszédos fogadó tulaja kivágta az ajtót és két embert tessékelt befelé, hogy itt töltsék az éjszakát az én istállómban. Nyilvánvaló volt, hogy a békés életemnek egy időre annyi. 

Az asszony szülni készült, már erős fájásai voltak. Azt mind tudjuk, milyen zajt tudnak csapni a macskakölykök - mondhatom, a csecsemők sokkal rosszabbak. El sem tudtam képzelni, mit keresnek az istállóban, s miért nem valamelyik fogadóban szálltak meg. (Lk 2,7 megadja a magyarázatot.)

Ádvent 20. napja - Mária macskájának története folytatás

Én már alig vártam, hogy játszhassam az újszülött kisbabával, ám ekkor ismét történt egy s más, mely felforgatta az életünket. A hatóságok – mármint a római és a helyiek – úgy döntöttek, hogy felülvizsgálják az adórendszert.

Józsefnek, ahogy mindenki másnak is a születési helyére kellett visszamennie, mely persze az ország túlsó felén volt. Sosem értettem, hogy az emberek miért nem maradhattak a helyükön ahhoz, hogy aláfirkantsanak egy papirost. De azért vannak a hatóságok, hogy az emberek helyett döntsenek…

Semmilyen mód nem volt arra, hogy József hátrahagyhassa Máriát. Így együtt vágtak neki az útnak. Mária bármelyik órás volt, mindenki aggódott érte és a babáért. Én is olyan nyugtalan voltam, hogy kínomban bebújtam az ágy alá. Majd hirtelen eszembe jutott valami. Hiszen Betlehembe mentek. Pont úgy és pont oda, amiről a próféta beszélt. Mármint a Messiás kapcsán, értitek?! Úgy határoztam, jobb lesz, ha én is velük megyek bármit tervezzen is Isten, az egerek kergetését majdcsak megoldja valaki más. (A történetről bővebben Lk 2,1–5-ben olvashattok.)

Ádvent 19. napja - Mária macskájának története folytatás

Jó nagy zűr kerekedett, mikor Mária hazaért Erzsébettől. Ahogy belépett, mesélni kezdte, hogy mi újság Erzsébettel, Zakariással és az újszülött kisbabájukkal. Nem igazán figyelt a mondókájára senki. Mostanra ugyanis teljesen nyilvánvalóvá vált, hogy Mária maga is gyermeket vár. Mivel az elmúlt három hónapban senki sem látta, mindenki megdöbbent. Nehéz időszaknak néztünk elébe.

József, a vőlegénye teljesen összetört a hír hallatán. Azon kezdett dolgozni, hogy a lehető legtapintatosabban, ugyanakkor leggyorsabban lemondja az esküvőt. Eleinte nem értettem, hogy Mária miért nem magyarázta el a többieknek Gábrielt, Istent és az egész ígéretet a Messiásról. Aztán rájöttem, hogy József úgysem lenne képes ezt megérteni. Fogalmam sem volt, hogyan tudnék Máriának segíteni, napokig dorombolni sem tudtam a belső feszültségtől.

Egy nap hirtelen minden megváltozott. József ismét elkezdett átjárni hozzánk. Megint olyan volt, mint régen, kedves és figyelmes Máriával. A szomszédok csak ámultak és bámultak. Kihallgattam, hogy miről sugdolóztak, és megértettem, hogy Isten mindent elrendezett. Most már József is mindent értett. Csodálattal telten emlegették Ézsaiás egyik próféciáját, mely éppen megvalósulóban volt (megtalálod Mt 1,22–23-ban).

Ádvent 18. napja - Mária macskájának története folytatás

Kényelmes életem kevésbé kellemesre váltott. Pár napon belül Máriának sikerült mindenkit meggyőznie, hogy fantasztikus ötlet lenne meglátogatni unokanővérét, Erzsébetet, aki az ország déli részén, Jeruzsálemben lakott. Nyilvánvaló volt, hogy Erzsébet örülne a látogatásnak. Mindig is közel álltak egymáshoz. Annak ellenére, hogy nagy volt köztük a korkülönbség, Erzsébet mindig olyan volt Máriának, mint egy drága nagynéni.

Erzsébet maga is akkor ismerte meg igazán az életet, amikor az övé fenekestől felfordult. Sok-sok évnyi házasság után, ugyanis végre gyermeket várt. Volt ebben valami csodálatos, ugyanakkor teljesen elképesztő is! Azt hiszem, Mária azt remélte, hogy Erzsébet segít majd neki megérteni és elhinni azt, ami vele történt. Végül is Erzsébetnek már gyakorlata volt abban, hogy hihetetlen dolgokra tegye fel az életét.

Másrészt Erzsébet is örült a találkozásnak, hogy végre tud valakivel pár szót váltani. A férje ugyanis meglehetősen lassan fogta fel, hogy mi történik velük és körülöttük, így Gábriel némává tette egészen addig, míg a fiúk meg nem születik. Gábriel itt is bekavart a dolgokba…

Mária és Erzsébet bizonyára ki sem fogytak a szóból, csak beszéltek, beszéltek. Ezalatt én otthon voltam és Máriát vártam. Csak az illata volt velem, hogy nap nap után felidézhessem őt. (A történetet elolvashatod Lk 1,5–25.39–56-ban.)

Ádvent 17. napja - Mária macskájának története folytatás

Pontosan hogyan is történt? Hát mi, mármint a család és én, már nagyon vártuk az esküvőt, az ifjú Mária házasságkötését. József, a vőlegénye nagy tiszteletnek örvendett a városkában, egy ács és asztalosműhelyt vezetett. Jóval idősebb volt Máriánál, de mindenki azt gondolta, szép pár lesznek. 

Mária nagyon boldog volt. Bár még túlságosan fiatal, szinte tinédzser volt, igyekezett hamar felnőni a rá váró feladatokhoz. Egyik nap, amikor éppen valami házimunkának járt a vége felé, érkezett hozzá valaki. Megborzongtam, még a hátamon is felállt a szőr. Volt valami nagyon-nagyon furcsa abban az emberben. Félelmetes volt, ugyanakkor mégis átjárt egyfajta jóleső érzés. Lehajolt hozzám, és megsimogatta a bundámat, olyan volt, mintha egy villám futott volna végig rajtam. Máriához rohantam. Nyilvánvalóan a védelmemre szorult!

Gábrielként mutatkozott be a jövevény. Így szólt: „Az én nevem Gábriel”. A történetet le is írták (Lk 1,26–38-ban olvashatjátok), így nem bocsátkoznék részletekbe. Amikor Gábriel elment, Mária még sokáig ült csendben. Felugrottam az ölébe, de úgy tűnt, mintha észre sem venne. Nem hibáztattam. Az egész világa ezekben a pillanatokban a feje tetejére állt. Már sosem lesz semmi ugyanaz. Senkinek sem, de különösen neki és nekem.

Ádvent 16. napja - Mária macskája

Hát, az én történetem igazán rendkívüli. Nekem ugyanis kijutott az a megtiszteltetés, hogy jelen lehessek, amikor a várakozás a végéhez ért. Sok-sok macskaöltőn keresztül reménykedtünk. Olyan sokáig kellett várnunk, hogy néha már szinte el is felejtettük, mire várakozunk annyira. Isten ezekben az időkben mindig küldött valakit, aki emlékeztetett bennünket a Messiásra, akinek az eljövetelét egykor megígérte. Illetve, hogy pontosak legyünk, Isten folyton erről beszélt, és olykor egyikünk figyelt is arra, amit Isten mondott és emlékeztette a többieket.

Mi, macskák, nagyon tudunk várni. Szeretünk csendben lenni és az élet nagy igazságain merengeni. Sok ember azt hiszi, hogy alszunk - de tévednek, mégpedig nagyot! Remélem, egyszer Isten felvilágosítja majd őket minderről, és megtanulják jobban becsülni a macskáikat...

Egy nap, különös dolog történt. Mintha megkaptuk volna a kulcsot a titkok ajtajához. (Olvasd el Ef 1,9-10-t!)

Ádvant 15. napja - A próféta macskájának története folytatás

Az idő egyre csak telt-múlt. Sok-sok idő. Mi továbbra is álmodoztunk és reménykedtünk. Úgy tűnt, semmi sem történik. Leszámítva azt, hogy az emberek próbáltak engedelmeskedni Istennek. Bár ez nem mindig jött nekik össze, sőt néha egészen rosszul sültek el a dolgok. Máskor meg semmi erőfeszítést sem tettek... vagyis a szokásos. 

A templomban szoktunk énekelni egy dalt: "Várj, ember szíve, készen!" (Evangélikus Énekeskönyv 140). Az eddigi tapasztalataim alapján bátran kijelenthetem, hogy az emberek nem túl jók sem a várakozásban, sem a felkészültségben. Mi, macskák, ebben sokkal előrébb tartunk! (Olvasd el a Zsolt 37-t!)

Ádvent 14. napja - A próféta macskájának története folytatás

A próféták néha különös kifejezéseket használtak. Mi, macskák órákat töltöttünk azzal, hogy kitaláljuk a jelentésüket. Olvasd csak el például Ézs 53-t. 

A Messiásról azt gondolnád, hogy hihetetlenül erős, hatalmas és nagyszerű uralkodó lesz, ugye? Ebben a fejezetben viszont arról olvashatsz, hogy a Messiás olyasvalaki, aki szenved. Ami csak lehet, szörnyen rosszra fordul az életében. A fejezet végén ennek ellenére azt olvashatjuk, hogy nagy tiszteletnek és megbecsülésnek fog örvendeni, és a hatalmasok közé fog kerülni... ez azért elég furcsa, nem gondolod? 

Nagyon sok időnek kellett eltelni, mire megértettük, hogy mit is jelenthet ez a szakasz. A gazdám például sosem értette ezt. Szerintem Ézsaiás sem, legfeljebb valami halványan derenghetett neki. 

Ez egy kiváló fejezet, mindennek ellenére, különösen, ha nehéz időszakon mégy keresztül. Ráadásul, ma már értjük is a jelentését.

Ádvent 13. napja - A próféta macskájának története folytatás

Rengeteg a fény mindenhol, ahogy közeledik a karácsony. Bizonyára te is észrevetted, hogy az emberek teljesen elképesztő helyekre is lámpákat aggatnak, mint például a lakáson belüli fenyőfára. Ha elfogadsz tőlem egy tanácsot: nyugodtan mássz fel a fára, vizsgáld meg a színes izzókat, finoman meg is simíthatod azokat - a gazdáid olyasmiket fognak mondani: nézd, milyen cuki a macska! 

Nagy felhajtásba kezdenek, lefényképeznek, tetszeni fog -, de történjék akármi, ne akard elkapni a lámpát, ha villog. És főleg ne akard megenni. Van valami furcsa ezekben az izzókban, meglehetősen nagy fájdalmat tudnak okozni. Teljesen kiüt a fény.

Higgy nekem, nem érdemes ezzel kísérletezni!
Az emberek azért gyújtják a fényeket, hogy azok segítsenek nekik ünnepelni a Messiás eljövetelét, aki mindennél nagyobb világosság volt. Nem úgy, ahogy egy lámpa a szobában, hanem mint aki az egész világot elárasztja fénnyel. 

Ő egy életváltoztató fény, nem pedig az a kiütős fajta. (Olvasd el Ézs 9,1-t!)

Ádvent 12. napja - A próféta macskájának története folytatás

Természetesen Ézsaiás sem csak az egerek evésének tilalmáról írt. Próbáld elolvasni Ézs 11,1-9-t. Ez a szakasz teli van utalásokkal a Messiás országáról. 
Remélem, észrevetted, hogy mi, macskák is része vagyunk ennek a különleges országnak. A macskatudósok mind azon a véleményen vannak, hogy a "párduc" (6. vers) valójában az összes macskafélét jelképezi. Ezt jól vésd az eszedbe! 
Különösen akkor ne feledkezz meg erről, amikor a gazdád nem bírja felfogni, hogy te valóban nem érzed a helyeden magadat, amikor a szomszéd kutyája megkerget, és vágyódsz a Messiás országába.

Ádvent 11. napja - A próféta macskájának története folytatás

Az egyik legnagyobb prófétát Ézsaiásnak hívták. Elég grafomán volt, számos papirusztekercs őrzi a nevét. Ő is írt a Messiásról. Meg még sok egyéb dologról, ami ránk vár. Látta például, hogy milyen lesz az ítélet napja, amikor mindennek vége lesz majd. Nagyszerű ember volt - bár nem vagyok teljesen meggyőződve arról, hogy mindig mindent megfelelően hallott. Azt írja például a könyvében, hogy Isten elpusztítja azokat, akik egeret esznek! (Ézs 66,17) A mai tudósok azon a véleményen vannak, hogy a könyvnek ezt a részét nem is Ézsaiás írta - be kell valljam, teljesen egyetértek velük. Aki lekörmölte ezt a mondatot, az csakis valami elképesztően minike próféta lehetett.

Ádvent 10. napja - A próféta macskájának története folytatás

Azok közül, amit a gazdám és a hozzá hasonló emberek hirdettek és leírtak, az egyik legfontosabb az volt, hogy tudtára adták a többieknek, hogy Isten egy nagyon különleges valakit fog elküldeni hozzájuk. Itt fog majd felnőni a Földön, ahogy mi mindannyian. De mégis nagyon-nagyon különleges lesz. Hogy pontosan miben, abban senki sem volt egészen biztos. Bár néhányan mintha sejtettek volna valamit. Egyébként azt sem tudta senki, hogy mindez mikor fog bekövetkezni. Mindenesetre Messiásnak hívták maguk között (ez a név azt jelenti: "a felkent").
Arról is beszéltek, hogy amikor majd eljön, a dolgok megváltoznak. Nem értettük, hogyan, de mind elkezdtünk álmodozni erről az új időszakról. S ez jó volt, mert az álmodozás olykor reménnyé fajult, a remény pedig erőt ad a nehéz időkben, például amikor egész nap egérre vadászol és nem találsz egyet sem, és a ház is olyan hideg, mint a jégverem.
Az egyik próféta, Mikeás tudta, hol fog megszületni a Messiás. Ha fellapozod Mik 5,2-t, te is tudni fogod. Szerintem egyébként szuperjó hely a városka. Elvégre a legnagyobb királyunk is onnét származott (lásd 1Sám 16,1-15).

Ádvent 9. napja - A próféta macskájának története

Telt-múlt az idő... Olykor meglehetősen össze-vissza telt. Vagy inkább unalmasan múlt. Meg kell hagyni, néha kifejezetten izgalmas időszakok is voltak. Háborúk és éhínségek, győzelmek és királyok jöttek-mentek. És történtek egészen fura dolgok is - például amikor a filiszteusok, akik amúgy megbízható rendszerességgel folyton támadták Izraelt, Istennek arany egereket készítettek jóvátételi ajándékként (teljesen komoly! Lapozd csak fel 1Sám 6,4-t!). Bizonyára nagyon helyesek voltak - no, de mi haszna van egy arany egérnek?
Izrael fiai szintén elég jók voltak az Istennek tett felajánlásokban - néhány áldozat engem és a családomat évekre ellátott volna ennivalóval. A tetteik viszont meglehetősen elmaradtak az ajándékaik mögött. Ekkor jött viszont az én gazdám, aki egy próféta volt. Á dehogy, ennek semmi köze sincs a profithoz. Szinte semmi pénzt nem jelentett a munkája. De ha már itt tartunk, hadd említsem meg, hogy akkortájt minden macskának magának kellett gondoskodnia a mindennapi betevője megszerzéséről. Becsületünkre legyen mondva, megoldottuk.
A legjobb egyébként az volt, hogy a gazdám majdnem annyira szoros kapcsolatban volt Istennel, mint mi macskák. Tudott egészen csöndben lenni, csak várni, fülelni... és képes volt élvezni is Isten társaságát. Néha azon töprengek, hogy mi baja lehet az embereknek, hogy olyan kevéssé tudják élvezni az életüket. Pedig teli van annyi meg annyi szaglászni, felfedezni és elkapni valóval. Némelyik ember, úgy tűnik,  még azt sem tudja, hogy Isten mindig itt van körülöttünk!
A gazdám nagyon jól tudott beszélni, de hallgatni is. Az emberek azt mondják, hasonlítok rá. Bár ez így nem pontos, az igazság az, hogy ő hasonlít rám.

Ádvent 8. napja - Imádság közös gyertyagyújtáshoz

Családfő: Ádvent időszakában a Világ Világosságának földre jövetelére figyelünk. Jézust várjuk, kinek születését Isten a próféták számos nemzedékén keresztül megígérte. Imádkozunk azért, hogy Isten Fia elhozza azt a napot, amikor a világot behálózó sötétség dolgai - az önzőség és irigység, a nemtörődömség és kegyetlenség - megszűnnek.

Gyújtsuk meg a gyertyát/gyertyákat!

Közösen: Urunk, jelenléteddel
világítsd át múltunkat, hogy
tanulhassunk belőle és hálát adhassunk érte.

Világítsd át jelenünket, hogy
megtapasztalhassuk benne szeretetedet.

Világítsd át jövőnket, hogy 
reménységgel készüljünk mindarra, mi ránk vár.

Te add erődet, hogy amikor Rád figyelünk, Téged várunk és Hozzád imádkozunk,
mindig készen álljunk arra, hogy Veled találkozzunk,
aki velünk vagy most és mindörökké. Ámen.

Énekeljük el az Evangélikus Énekeskönyv 134. énekét.

Josie Smith: Watch and Wait and Prayer c. műve nyomán írta Rozs-Nagy Szilvia.

Ádvent 7. napja - Az egyiptomi macska története folytatás

Az én Mózesem csodálatos férfi volt. Mennyit kellett vitatkoznia és veszekednie az izraeli néppel! Más már rég faképnél hagyta volna őket… Néha maga sem tudta, hogy mit tegyen. Ilyenkor én minden tőlem telhetőt megtettem, hogy segítsem, vigasztaljam, szórakoztassam és bátorítsam őt. De az emberek néha annyira hülyék tudnak lenni!

Mózes általában végtelen türelemmel hallgatta őket (bár nem mindig – hamar megtanultam én is, mikor jobb, ha nem kerülök az útjába) és sosem fordult el Istentől. Már nagyon idős volt, amikor meghalt és végül nem jutott be az Ígéret tejjel és mézzel folyó földjére. De látta azt.

Az egész nép gyászolta és megsiratta a halálát, még annak ellenére is, hogy olykor tényleg nehéz volt vele. Azóta sem találkoztam olyan nagyszerű emberrel, mint ő. (5Móz 34, 10–12)

 Forrás: http://www.boredpanda.com/cat-animals-photography-felicity-berkleef/

Ádvent 6. napja - Az egyiptomi macska története folytatás

Idővel Mózes fontos emberré vált. Isten őt bízta meg, hogy fogja össze azt a sokaságot, akik annak a kb. 70 embernek az utódai, akik még anno József apjával és testvéreivel érkeztek Egyiptomba. Az egyiptomiak ugyanis rabszolgasorban tartották őket. Mózes viszont elvezette a szabadságra ezt a népet. Természetesen engem is magával vitt az útjaira. Nem akartam kihagyni egyetlen kalandot sem. És az az igazság, hogy nagyon bírtam Mózest. Szüksége volt egy jó macskára, hogy vigyázzon rá és segítsen neki kikapcsolni. Úgy látom, az emberek elég nehezen tudnak teljesen megnyugodni és ellazulni, miközben mi, macskák ezt művészi tökélyre fejlesztettük. Egyszerűen királyok vagyunk abban, hogy minden helyzetben megtaláljuk azt, ami szórakoztató. Mózes pedig tényleg nem nélkülözhette a humorérzéket. A folyton morgolódó izraeli népnek kellett hízelegnie, hogy valamiképpen megtartsa őket az egyenes és szűk ösvényen. Ő és Isten összeállított egy listát a szabályokból és jó tanácsokból, és készítettek egy mozgatható lakhelyet Istennek. Nagyon izgalmas volt követni ezt a folyamatot. De ledöbbennétek, ha tudnátok, milyen  hamar hátat fordítottak az emberek a szabályoknak, és milyen gyorsan figyelmen kívül hagyták, hogy Istennek szállása van közöttük. Kész szerencse, hogy Isten nem feledkezik meg ilyen hamar róluk! (Olvasd el ezt is: 2Móz 20,1-12.)

 Forrás: http://www.boredpanda.com/cat-animals-photography-felicity-berkleef/

Ádvent 5. napja - Az egyiptomi macska története folytatás

 Forrás: http://www.boredpanda.com/cat-animals-photography-felicity-berkleef/

Idővel Mózes fontos emberré vált. Isten őt bízta meg, hogy fogja össze azt a sokaságot, akik annak a kb. 70 embernek az utódai, akik még anno József apjával és testvéreivel érkeztek Egyiptomba. Az egyiptomiak ugyanis rabszolgasorban tartották őket. Mózes viszont elvezette a szabadságra ezt a népet. Természetesen engem is magával vitt az útjaira. Nem akartam kihagyni egyetlen kalandot sem. És az az igazság, hogy nagyon bírtam Mózest. Szüksége volt egy jó macskára, hogy vigyázzon rá és segítsen neki kikapcsolni. Úgy látom, az emberek elég nehezen tudnak teljesen megnyugodni és ellazulni, miközben mi, macskák ezt művészi tökélyre fejlesztettük. Egyszerűen királyok vagyunk abban, hogy minden helyzetben megtaláljuk azt, ami szórakoztató. Mózes pedig tényleg nem nélkülözhette a humorérzéket. A folyton morgolódó izraeli népnek kellett hízelegnie, hogy valamiképpen megtartsa őket az egyenes és szűk ösvényen. Ő és Isten összeállított egy listát a szabályokból és jó tanácsokból, és készítettek egy mozgatható lakhelyet Istennek. Nagyon izgalmas volt követni ezt a folyamatot. De ledöbbennétek, ha tudnátok, milyen  hamar hátat fordítottak az emberek a szabályoknak, és milyen gyorsan figyelmen kívül hagyták, hogy Istennek szállása van közöttük. Kész szerencse, hogy Isten nem feledkezik meg ilyen hamar róluk!
(Olvasd el ezt is: 2Móz 20,1-12.)

Ádvent 4. napja - Az egyiptomi macska története folytatás

Forrás: http://www.boredpanda.com/cat-animals-photography-felicity-berkleef/?image_id=photographing-cats-helps-me-deal-with-my-insecurity-and-dark-past__880.jpg

Én már sok évvel József után születtem. Kiscica koromban a királyi udvari szolgálatokra képeztek ki. Gazdám a királyi család egyik hercegkisasszonya volt. Ügyes, szorgos macska voltam, és hamarosan nélkülözhetetlenné váltam számára. Szerette, ha körülötte vagyok, bármivel is foglalkozott éppen. Csodálatos életem volt mellette. Egyik nap, amikor szokása szerint a folyóhoz ment fürdeni, én is vele mentem. Míg ő a vízben volt, én a napon nyújtózkodtam. Élveztem a napfényt. Pompásan néztem ám ki, amikor a fülemet hegyeztem... Egyszer csak halk nyávogást hallottam a folyó felől. Macskakölyök van a vízben! Felpattantam, a hercegkisasszonyhoz szaladtam, és minden úton-módon próbáltam az értésére adni, hogy tennie kell valamit. Elvégre mégsem várhatja tőlem senki, hogy belegázoljak a folyóba! 
Végül sikerült megértetni magam. A hercegnő beküldte a szolgálólányait, hogy megnézzék, mi történt. Hihetetlen, de nem macska volt, hanem egy újszülött csecsemő. A hercegnő magához vette és Mózesnek nevezte el. Nagyon jó barátok lettünk a kisfiúval. Akkor még nem is sejtettem, mekkora jelentősége volt annak, hogy ilyen remek  a hallásom.
A történetet mások is megírták. Itt olvashatjátok: 2Móz 2,1-10.