Áldott karácsonyt!

Ádvent 27. napja - Jakab karácsonyi üzenete

Remélem, örömmel olvastátok őseink történeteit! Kívánom, hogy szép legyen az estétek és sok ajándék várja, hogy kibontsa kezetek! Ne feledkezzetek meg a különleges ízekről és illatokról sem!

Bevallom, gyakran még saját gazdáink sem tudják teljesen megérteni és értelmezni a világot és annak történéseit. Nekünk, macskáknak pedig ez igazán macskátpróbáló feladat. Azt viszont mi is tudjuk, hogy a mai egy igazán kiemelkedő nap (Jn 1,14), melynek a macskák, az emberek és még az egerek is örülnek.

Elmesélte mindezt Jakab, lejegyezte Margaret Harvey, fordította Rozs-Nagy Szilvia.

Ádvent 26. napja - Az istálló macskájának története folytatás

Az új látogatók majdnem olyan izgalmasak voltak, mint a csillag. Olyan országokból érkeztek, melyekről még sosem hallottam, olyan nyelveken beszéltek, melyeknek még a hangzása is idegenül csengett, fura ruhákat viseltek, és elképesztő állatok hátán utaztak idáig. Azt magyarázták, hogy a csillag miatt jöttek. Az éjszakai égeből kiolvasták ennek a kisgyermeknek a születését. Fogalmam sincs, hogy csinálhatták. Amennyire én látom, a könyvek, melyeket magukkal hoztak, elég bonyolultak, tele vannak érthetelennél érthetetlenebb ábrákkal. Ezen felül még csillagokból is olvasnak…

Mindnyájan úgy láttuk, hogy Isten segítette őket idáig. Szerintük Heródes király is a segítségükre volt, bár amit eddig hallottam róla… akkor már inkább elhiszem ezt a csillagolvasós történetet. És igazam lett!

A látogatók megtöltötték a kis házat, ahol laktunk. Nagyon különleges ajándékokat adtak a gyermeknek - bár őszintén szólva, egy marék egér hasznosabbnak tűnt azoknál, de Mária és József udvarias és kedves volt velük. A látogatók mág az ajándékaiknál is furcsábban viselkedtek: letérdeltek, és úgy imádták a csecsemőt, mint Istent. Ekkor mindenki nagyon elcsendesedett, én is csöndben ültem, nem fészkelődtem. Lassanként rájöttem, hogy igazuk volt. Én is melléjük lépegettem, a hátamra feküdtem és úgy imádtam a gyermeket. Ő örömében nagyokat kacagott. (Mt 2,11)

Ádvent 25. napja - Az istálló macskájának története folytatás

A pásztorok mindenkinek elújságolták a hírt a különleges gyermekről, így Máriához és Józsefhez rengeteg látogató érkezett. Aztán lassan kezdtek elcsitulni a dolgok. Pár nap múlva József talált egy kis házikót, ahol ellakhattak addig, míg a baba elég idős lett, hogy utazni tudjanak vele. Azt hittem, örülni fogok, hogy végre visszakapom a független életemet. Mióta a gyermek megszületett, egyik éjszaka sem lehetett rendesen egerészni. Amikor viszont elmentek, éreztem, hogy egyáltalán nem kívánom vissza a régi életemet. Kiválképp, ha e különleges fiúcskával is lehetek. Úgyhogy követtem őket az új otthonukba. Nem voltam benne biztos, hogy szívesen látnak majd. Végülis semmi érdekes nincs bennem. Volt pár harcom a környékbeliekkel, melyek nyomai ma is látszódnak, néhány szőrpamacs és füldarabka hiányzik rólam. De amikor felbukkantam, Mária azt mondta: “Ó, remek!” A kisbaba gurgulázva rám nevetett és felém nyújtogatta karocskáját.

Egy-két hónap múltán már meg is feledkeztem arról, milyen különös dolgok történtek az istállóban. Felelősségteljes házimacska lettem. Egyik nap az emberek arról kezdtek el beszélni, hogy egy új, mindennél ragyogóbb csillag jelent meg az égen. Kimentem, hogy megnézzem. Pont olyan volt, mintha a mi házunk felett állna. Ezt mások is így gondolták. (Mt 2,1-10)

Ádvent 24. napja - Az istálló macskájának története folytatás

Mi négyen épp, hogy csak lepihentünk. Teljesen ki voltunk merülve. Én már egy vagy két perce álomba is zuhantam. Hirtelen az istálló tele lett emberrel. Durva arcúak és meglehetősen büdösek voltak. Pásztorok.

József rögtön felpattant, hogy megvédje Máriát és a gyermeket. Én is felugrottam, készen arra, hogy harcoljak az istállómért. De a férfiak nagyon csöndesek voltak. Szinte félénkek. Egyik-másikuk azt dadogta: “Az angyal mondta. Ő a Messiás. Dávid fia.”

Majd összeszedték magukat, és elmeséltek mindent az angyalokról, az éneklésről, a nagy világosságról és az angyalok üzenetéről. A kisbaba egy igazán különleges gyermek volt. Most már én is örültem, hogy felébresztettek, és nem maradtam le egyetlen percről sem. 

Megérte részesévé válni mindennek: Isten gyermekké lett! Nem éppen kismacska, de azért elég közel van hozzá! Hangosan dorombolni kezdtem örömömben. “Nézzétek, még a macska is tudja, mi történt ma éjjel” - mondta az egyik pásztor. (Lk 2,15-20)

Ádvent 23. napja - Az istálló macskájának története folytatás

Furcsa dolgok történtek azon az éjszakán. Épp azzal voltam elfoglalva, hogy Mária mellé (addigra kiderült, hogy így hívják a fiatalasszonyt) kucorodjam, hogy melegen tartsam. 

Mindenkinek tele volt a feje az újszülöttel, aki körül rengeteg teendő is akadt. József megpróbálta kényelmesebbé varázsolni az istállót, és az egyik jászlon dolgozott, hogy átalakítsa bölcsővé. 

Így visszagondolva, mintha hallottam volna valami énekszót, mely kintről és elég messziről szűrődött be, de akkor egyáltalán nem figyeltem rá. Kint a dombok közt, néhány pásztort meglátogattak az angyalok. Ezúttal nem csak egy angyal, hanem egy egész sereg. (Lk 2,8-14)

Ádvent 22. napja - Az istálló macskájának története folytatás

Minden meggyőződésem ellenére, ahogy egyre beljebb haladtunk az éjszakába, kezdtem együttérezni a fiatal párral. Szörnyen nehéz lehetett megszülni egy gyermeket - aki nyilvánvalóan az első gyerekük volt - ilyen körülmények között. Én nagyon szerettem az istállóban aludni, de rá kellett jönnöm, hogy ez nem a legmegfelelőbb hely egy újszülött világra hozatalához. 

A fiatalasszony nem nyugtalankodott. És amikor a legsűrűbb volt az éjszaka, a gyermek megszületett. Kisfiú! Az asszonyka bebugyolálta, a férfi meg úgy nézte őket, mintha ők jelentenék az egész világot. Az istállót betöltötte az öröm és a kisbaba illata. (A történetet elolvashatjátok: Lk 2,1-8-ban.)

Ádvent 21. napja - Az istálló macskájának története

Én vagyok az istálló macskája. Jó életem van. Otthonom nem olyan kényelmes és puha, mint a házi macskáké, de egész vállalható, fekhelyem abban a sarokban van, amelyik a legkevésbé huzatos. Rengeteg az egér, folyton itt rohangálnak, csak ki kell nyújtanom a mancsom és jóllakom. A szabadságom pedig minden kényelmetlenséget megér. Büszke vagyok független és csendes életemre.

Nem töltött el valami nagy boldogsággal, amikor egyik este - pont amikor neki készülődtem egy jó kis durmolásnak a nagy egerészés után - a szomszédos fogadó tulaja kivágta az ajtót és két embert tessékelt befelé, hogy itt töltsék az éjszakát az én istállómban. Nyilvánvaló volt, hogy a békés életemnek egy időre annyi. 

Az asszony szülni készült, már erős fájásai voltak. Azt mind tudjuk, milyen zajt tudnak csapni a macskakölykök - mondhatom, a csecsemők sokkal rosszabbak. El sem tudtam képzelni, mit keresnek az istállóban, s miért nem valamelyik fogadóban szálltak meg. (Lk 2,7 megadja a magyarázatot.)

Ádvent 20. napja - Mária macskájának története folytatás

Én már alig vártam, hogy játszhassam az újszülött kisbabával, ám ekkor ismét történt egy s más, mely felforgatta az életünket. A hatóságok – mármint a római és a helyiek – úgy döntöttek, hogy felülvizsgálják az adórendszert.

Józsefnek, ahogy mindenki másnak is a születési helyére kellett visszamennie, mely persze az ország túlsó felén volt. Sosem értettem, hogy az emberek miért nem maradhattak a helyükön ahhoz, hogy aláfirkantsanak egy papirost. De azért vannak a hatóságok, hogy az emberek helyett döntsenek…

Semmilyen mód nem volt arra, hogy József hátrahagyhassa Máriát. Így együtt vágtak neki az útnak. Mária bármelyik órás volt, mindenki aggódott érte és a babáért. Én is olyan nyugtalan voltam, hogy kínomban bebújtam az ágy alá. Majd hirtelen eszembe jutott valami. Hiszen Betlehembe mentek. Pont úgy és pont oda, amiről a próféta beszélt. Mármint a Messiás kapcsán, értitek?! Úgy határoztam, jobb lesz, ha én is velük megyek bármit tervezzen is Isten, az egerek kergetését majdcsak megoldja valaki más. (A történetről bővebben Lk 2,1–5-ben olvashattok.)

Ádvent 19. napja - Mária macskájának története folytatás

Jó nagy zűr kerekedett, mikor Mária hazaért Erzsébettől. Ahogy belépett, mesélni kezdte, hogy mi újság Erzsébettel, Zakariással és az újszülött kisbabájukkal. Nem igazán figyelt a mondókájára senki. Mostanra ugyanis teljesen nyilvánvalóvá vált, hogy Mária maga is gyermeket vár. Mivel az elmúlt három hónapban senki sem látta, mindenki megdöbbent. Nehéz időszaknak néztünk elébe.

József, a vőlegénye teljesen összetört a hír hallatán. Azon kezdett dolgozni, hogy a lehető legtapintatosabban, ugyanakkor leggyorsabban lemondja az esküvőt. Eleinte nem értettem, hogy Mária miért nem magyarázta el a többieknek Gábrielt, Istent és az egész ígéretet a Messiásról. Aztán rájöttem, hogy József úgysem lenne képes ezt megérteni. Fogalmam sem volt, hogyan tudnék Máriának segíteni, napokig dorombolni sem tudtam a belső feszültségtől.

Egy nap hirtelen minden megváltozott. József ismét elkezdett átjárni hozzánk. Megint olyan volt, mint régen, kedves és figyelmes Máriával. A szomszédok csak ámultak és bámultak. Kihallgattam, hogy miről sugdolóztak, és megértettem, hogy Isten mindent elrendezett. Most már József is mindent értett. Csodálattal telten emlegették Ézsaiás egyik próféciáját, mely éppen megvalósulóban volt (megtalálod Mt 1,22–23-ban).

Ádvent 18. napja - Mária macskájának története folytatás

Kényelmes életem kevésbé kellemesre váltott. Pár napon belül Máriának sikerült mindenkit meggyőznie, hogy fantasztikus ötlet lenne meglátogatni unokanővérét, Erzsébetet, aki az ország déli részén, Jeruzsálemben lakott. Nyilvánvaló volt, hogy Erzsébet örülne a látogatásnak. Mindig is közel álltak egymáshoz. Annak ellenére, hogy nagy volt köztük a korkülönbség, Erzsébet mindig olyan volt Máriának, mint egy drága nagynéni.

Erzsébet maga is akkor ismerte meg igazán az életet, amikor az övé fenekestől felfordult. Sok-sok évnyi házasság után, ugyanis végre gyermeket várt. Volt ebben valami csodálatos, ugyanakkor teljesen elképesztő is! Azt hiszem, Mária azt remélte, hogy Erzsébet segít majd neki megérteni és elhinni azt, ami vele történt. Végül is Erzsébetnek már gyakorlata volt abban, hogy hihetetlen dolgokra tegye fel az életét.

Másrészt Erzsébet is örült a találkozásnak, hogy végre tud valakivel pár szót váltani. A férje ugyanis meglehetősen lassan fogta fel, hogy mi történik velük és körülöttük, így Gábriel némává tette egészen addig, míg a fiúk meg nem születik. Gábriel itt is bekavart a dolgokba…

Mária és Erzsébet bizonyára ki sem fogytak a szóból, csak beszéltek, beszéltek. Ezalatt én otthon voltam és Máriát vártam. Csak az illata volt velem, hogy nap nap után felidézhessem őt. (A történetet elolvashatod Lk 1,5–25.39–56-ban.)

Ádvent 17. napja - Mária macskájának története folytatás

Pontosan hogyan is történt? Hát mi, mármint a család és én, már nagyon vártuk az esküvőt, az ifjú Mária házasságkötését. József, a vőlegénye nagy tiszteletnek örvendett a városkában, egy ács és asztalosműhelyt vezetett. Jóval idősebb volt Máriánál, de mindenki azt gondolta, szép pár lesznek. 

Mária nagyon boldog volt. Bár még túlságosan fiatal, szinte tinédzser volt, igyekezett hamar felnőni a rá váró feladatokhoz. Egyik nap, amikor éppen valami házimunkának járt a vége felé, érkezett hozzá valaki. Megborzongtam, még a hátamon is felállt a szőr. Volt valami nagyon-nagyon furcsa abban az emberben. Félelmetes volt, ugyanakkor mégis átjárt egyfajta jóleső érzés. Lehajolt hozzám, és megsimogatta a bundámat, olyan volt, mintha egy villám futott volna végig rajtam. Máriához rohantam. Nyilvánvalóan a védelmemre szorult!

Gábrielként mutatkozott be a jövevény. Így szólt: „Az én nevem Gábriel”. A történetet le is írták (Lk 1,26–38-ban olvashatjátok), így nem bocsátkoznék részletekbe. Amikor Gábriel elment, Mária még sokáig ült csendben. Felugrottam az ölébe, de úgy tűnt, mintha észre sem venne. Nem hibáztattam. Az egész világa ezekben a pillanatokban a feje tetejére állt. Már sosem lesz semmi ugyanaz. Senkinek sem, de különösen neki és nekem.

Ádvent 16. napja - Mária macskája

Hát, az én történetem igazán rendkívüli. Nekem ugyanis kijutott az a megtiszteltetés, hogy jelen lehessek, amikor a várakozás a végéhez ért. Sok-sok macskaöltőn keresztül reménykedtünk. Olyan sokáig kellett várnunk, hogy néha már szinte el is felejtettük, mire várakozunk annyira. Isten ezekben az időkben mindig küldött valakit, aki emlékeztetett bennünket a Messiásra, akinek az eljövetelét egykor megígérte. Illetve, hogy pontosak legyünk, Isten folyton erről beszélt, és olykor egyikünk figyelt is arra, amit Isten mondott és emlékeztette a többieket.

Mi, macskák, nagyon tudunk várni. Szeretünk csendben lenni és az élet nagy igazságain merengeni. Sok ember azt hiszi, hogy alszunk - de tévednek, mégpedig nagyot! Remélem, egyszer Isten felvilágosítja majd őket minderről, és megtanulják jobban becsülni a macskáikat...

Egy nap, különös dolog történt. Mintha megkaptuk volna a kulcsot a titkok ajtajához. (Olvasd el Ef 1,9-10-t!)

Ádvant 15. napja - A próféta macskájának története folytatás

Az idő egyre csak telt-múlt. Sok-sok idő. Mi továbbra is álmodoztunk és reménykedtünk. Úgy tűnt, semmi sem történik. Leszámítva azt, hogy az emberek próbáltak engedelmeskedni Istennek. Bár ez nem mindig jött nekik össze, sőt néha egészen rosszul sültek el a dolgok. Máskor meg semmi erőfeszítést sem tettek... vagyis a szokásos. 

A templomban szoktunk énekelni egy dalt: "Várj, ember szíve, készen!" (Evangélikus Énekeskönyv 140). Az eddigi tapasztalataim alapján bátran kijelenthetem, hogy az emberek nem túl jók sem a várakozásban, sem a felkészültségben. Mi, macskák, ebben sokkal előrébb tartunk! (Olvasd el a Zsolt 37-t!)

Ádvent 14. napja - A próféta macskájának története folytatás

A próféták néha különös kifejezéseket használtak. Mi, macskák órákat töltöttünk azzal, hogy kitaláljuk a jelentésüket. Olvasd csak el például Ézs 53-t. 

A Messiásról azt gondolnád, hogy hihetetlenül erős, hatalmas és nagyszerű uralkodó lesz, ugye? Ebben a fejezetben viszont arról olvashatsz, hogy a Messiás olyasvalaki, aki szenved. Ami csak lehet, szörnyen rosszra fordul az életében. A fejezet végén ennek ellenére azt olvashatjuk, hogy nagy tiszteletnek és megbecsülésnek fog örvendeni, és a hatalmasok közé fog kerülni... ez azért elég furcsa, nem gondolod? 

Nagyon sok időnek kellett eltelni, mire megértettük, hogy mit is jelenthet ez a szakasz. A gazdám például sosem értette ezt. Szerintem Ézsaiás sem, legfeljebb valami halványan derenghetett neki. 

Ez egy kiváló fejezet, mindennek ellenére, különösen, ha nehéz időszakon mégy keresztül. Ráadásul, ma már értjük is a jelentését.

Ádvent 13. napja - A próféta macskájának története folytatás

Rengeteg a fény mindenhol, ahogy közeledik a karácsony. Bizonyára te is észrevetted, hogy az emberek teljesen elképesztő helyekre is lámpákat aggatnak, mint például a lakáson belüli fenyőfára. Ha elfogadsz tőlem egy tanácsot: nyugodtan mássz fel a fára, vizsgáld meg a színes izzókat, finoman meg is simíthatod azokat - a gazdáid olyasmiket fognak mondani: nézd, milyen cuki a macska! 

Nagy felhajtásba kezdenek, lefényképeznek, tetszeni fog -, de történjék akármi, ne akard elkapni a lámpát, ha villog. És főleg ne akard megenni. Van valami furcsa ezekben az izzókban, meglehetősen nagy fájdalmat tudnak okozni. Teljesen kiüt a fény.

Higgy nekem, nem érdemes ezzel kísérletezni!
Az emberek azért gyújtják a fényeket, hogy azok segítsenek nekik ünnepelni a Messiás eljövetelét, aki mindennél nagyobb világosság volt. Nem úgy, ahogy egy lámpa a szobában, hanem mint aki az egész világot elárasztja fénnyel. 

Ő egy életváltoztató fény, nem pedig az a kiütős fajta. (Olvasd el Ézs 9,1-t!)

Ádvent 12. napja - A próféta macskájának története folytatás

Természetesen Ézsaiás sem csak az egerek evésének tilalmáról írt. Próbáld elolvasni Ézs 11,1-9-t. Ez a szakasz teli van utalásokkal a Messiás országáról. 
Remélem, észrevetted, hogy mi, macskák is része vagyunk ennek a különleges országnak. A macskatudósok mind azon a véleményen vannak, hogy a "párduc" (6. vers) valójában az összes macskafélét jelképezi. Ezt jól vésd az eszedbe! 
Különösen akkor ne feledkezz meg erről, amikor a gazdád nem bírja felfogni, hogy te valóban nem érzed a helyeden magadat, amikor a szomszéd kutyája megkerget, és vágyódsz a Messiás országába.

Ádvent 11. napja - A próféta macskájának története folytatás

Az egyik legnagyobb prófétát Ézsaiásnak hívták. Elég grafomán volt, számos papirusztekercs őrzi a nevét. Ő is írt a Messiásról. Meg még sok egyéb dologról, ami ránk vár. Látta például, hogy milyen lesz az ítélet napja, amikor mindennek vége lesz majd. Nagyszerű ember volt - bár nem vagyok teljesen meggyőződve arról, hogy mindig mindent megfelelően hallott. Azt írja például a könyvében, hogy Isten elpusztítja azokat, akik egeret esznek! (Ézs 66,17) A mai tudósok azon a véleményen vannak, hogy a könyvnek ezt a részét nem is Ézsaiás írta - be kell valljam, teljesen egyetértek velük. Aki lekörmölte ezt a mondatot, az csakis valami elképesztően minike próféta lehetett.

Ádvent 10. napja - A próféta macskájának története folytatás

Azok közül, amit a gazdám és a hozzá hasonló emberek hirdettek és leírtak, az egyik legfontosabb az volt, hogy tudtára adták a többieknek, hogy Isten egy nagyon különleges valakit fog elküldeni hozzájuk. Itt fog majd felnőni a Földön, ahogy mi mindannyian. De mégis nagyon-nagyon különleges lesz. Hogy pontosan miben, abban senki sem volt egészen biztos. Bár néhányan mintha sejtettek volna valamit. Egyébként azt sem tudta senki, hogy mindez mikor fog bekövetkezni. Mindenesetre Messiásnak hívták maguk között (ez a név azt jelenti: "a felkent").
Arról is beszéltek, hogy amikor majd eljön, a dolgok megváltoznak. Nem értettük, hogyan, de mind elkezdtünk álmodozni erről az új időszakról. S ez jó volt, mert az álmodozás olykor reménnyé fajult, a remény pedig erőt ad a nehéz időkben, például amikor egész nap egérre vadászol és nem találsz egyet sem, és a ház is olyan hideg, mint a jégverem.
Az egyik próféta, Mikeás tudta, hol fog megszületni a Messiás. Ha fellapozod Mik 5,2-t, te is tudni fogod. Szerintem egyébként szuperjó hely a városka. Elvégre a legnagyobb királyunk is onnét származott (lásd 1Sám 16,1-15).

Ádvent 9. napja - A próféta macskájának története

Telt-múlt az idő... Olykor meglehetősen össze-vissza telt. Vagy inkább unalmasan múlt. Meg kell hagyni, néha kifejezetten izgalmas időszakok is voltak. Háborúk és éhínségek, győzelmek és királyok jöttek-mentek. És történtek egészen fura dolgok is - például amikor a filiszteusok, akik amúgy megbízható rendszerességgel folyton támadták Izraelt, Istennek arany egereket készítettek jóvátételi ajándékként (teljesen komoly! Lapozd csak fel 1Sám 6,4-t!). Bizonyára nagyon helyesek voltak - no, de mi haszna van egy arany egérnek?
Izrael fiai szintén elég jók voltak az Istennek tett felajánlásokban - néhány áldozat engem és a családomat évekre ellátott volna ennivalóval. A tetteik viszont meglehetősen elmaradtak az ajándékaik mögött. Ekkor jött viszont az én gazdám, aki egy próféta volt. Á dehogy, ennek semmi köze sincs a profithoz. Szinte semmi pénzt nem jelentett a munkája. De ha már itt tartunk, hadd említsem meg, hogy akkortájt minden macskának magának kellett gondoskodnia a mindennapi betevője megszerzéséről. Becsületünkre legyen mondva, megoldottuk.
A legjobb egyébként az volt, hogy a gazdám majdnem annyira szoros kapcsolatban volt Istennel, mint mi macskák. Tudott egészen csöndben lenni, csak várni, fülelni... és képes volt élvezni is Isten társaságát. Néha azon töprengek, hogy mi baja lehet az embereknek, hogy olyan kevéssé tudják élvezni az életüket. Pedig teli van annyi meg annyi szaglászni, felfedezni és elkapni valóval. Némelyik ember, úgy tűnik,  még azt sem tudja, hogy Isten mindig itt van körülöttünk!
A gazdám nagyon jól tudott beszélni, de hallgatni is. Az emberek azt mondják, hasonlítok rá. Bár ez így nem pontos, az igazság az, hogy ő hasonlít rám.

Ádvent 8. napja - Imádság közös gyertyagyújtáshoz

Családfő: Ádvent időszakában a Világ Világosságának földre jövetelére figyelünk. Jézust várjuk, kinek születését Isten a próféták számos nemzedékén keresztül megígérte. Imádkozunk azért, hogy Isten Fia elhozza azt a napot, amikor a világot behálózó sötétség dolgai - az önzőség és irigység, a nemtörődömség és kegyetlenség - megszűnnek.

Gyújtsuk meg a gyertyát/gyertyákat!

Közösen: Urunk, jelenléteddel
világítsd át múltunkat, hogy
tanulhassunk belőle és hálát adhassunk érte.

Világítsd át jelenünket, hogy
megtapasztalhassuk benne szeretetedet.

Világítsd át jövőnket, hogy 
reménységgel készüljünk mindarra, mi ránk vár.

Te add erődet, hogy amikor Rád figyelünk, Téged várunk és Hozzád imádkozunk,
mindig készen álljunk arra, hogy Veled találkozzunk,
aki velünk vagy most és mindörökké. Ámen.

Énekeljük el az Evangélikus Énekeskönyv 134. énekét.

Josie Smith: Watch and Wait and Prayer c. műve nyomán írta Rozs-Nagy Szilvia.

Ádvent 7. napja - Az egyiptomi macska története folytatás

Az én Mózesem csodálatos férfi volt. Mennyit kellett vitatkoznia és veszekednie az izraeli néppel! Más már rég faképnél hagyta volna őket… Néha maga sem tudta, hogy mit tegyen. Ilyenkor én minden tőlem telhetőt megtettem, hogy segítsem, vigasztaljam, szórakoztassam és bátorítsam őt. De az emberek néha annyira hülyék tudnak lenni!

Mózes általában végtelen türelemmel hallgatta őket (bár nem mindig – hamar megtanultam én is, mikor jobb, ha nem kerülök az útjába) és sosem fordult el Istentől. Már nagyon idős volt, amikor meghalt és végül nem jutott be az Ígéret tejjel és mézzel folyó földjére. De látta azt.

Az egész nép gyászolta és megsiratta a halálát, még annak ellenére is, hogy olykor tényleg nehéz volt vele. Azóta sem találkoztam olyan nagyszerű emberrel, mint ő. (5Móz 34, 10–12)

 Forrás: http://www.boredpanda.com/cat-animals-photography-felicity-berkleef/

Ádvent 6. napja - Az egyiptomi macska története folytatás

Idővel Mózes fontos emberré vált. Isten őt bízta meg, hogy fogja össze azt a sokaságot, akik annak a kb. 70 embernek az utódai, akik még anno József apjával és testvéreivel érkeztek Egyiptomba. Az egyiptomiak ugyanis rabszolgasorban tartották őket. Mózes viszont elvezette a szabadságra ezt a népet. Természetesen engem is magával vitt az útjaira. Nem akartam kihagyni egyetlen kalandot sem. És az az igazság, hogy nagyon bírtam Mózest. Szüksége volt egy jó macskára, hogy vigyázzon rá és segítsen neki kikapcsolni. Úgy látom, az emberek elég nehezen tudnak teljesen megnyugodni és ellazulni, miközben mi, macskák ezt művészi tökélyre fejlesztettük. Egyszerűen királyok vagyunk abban, hogy minden helyzetben megtaláljuk azt, ami szórakoztató. Mózes pedig tényleg nem nélkülözhette a humorérzéket. A folyton morgolódó izraeli népnek kellett hízelegnie, hogy valamiképpen megtartsa őket az egyenes és szűk ösvényen. Ő és Isten összeállított egy listát a szabályokból és jó tanácsokból, és készítettek egy mozgatható lakhelyet Istennek. Nagyon izgalmas volt követni ezt a folyamatot. De ledöbbennétek, ha tudnátok, milyen  hamar hátat fordítottak az emberek a szabályoknak, és milyen gyorsan figyelmen kívül hagyták, hogy Istennek szállása van közöttük. Kész szerencse, hogy Isten nem feledkezik meg ilyen hamar róluk! (Olvasd el ezt is: 2Móz 20,1-12.)

 Forrás: http://www.boredpanda.com/cat-animals-photography-felicity-berkleef/

Ádvent 5. napja - Az egyiptomi macska története folytatás

 Forrás: http://www.boredpanda.com/cat-animals-photography-felicity-berkleef/

Idővel Mózes fontos emberré vált. Isten őt bízta meg, hogy fogja össze azt a sokaságot, akik annak a kb. 70 embernek az utódai, akik még anno József apjával és testvéreivel érkeztek Egyiptomba. Az egyiptomiak ugyanis rabszolgasorban tartották őket. Mózes viszont elvezette a szabadságra ezt a népet. Természetesen engem is magával vitt az útjaira. Nem akartam kihagyni egyetlen kalandot sem. És az az igazság, hogy nagyon bírtam Mózest. Szüksége volt egy jó macskára, hogy vigyázzon rá és segítsen neki kikapcsolni. Úgy látom, az emberek elég nehezen tudnak teljesen megnyugodni és ellazulni, miközben mi, macskák ezt művészi tökélyre fejlesztettük. Egyszerűen királyok vagyunk abban, hogy minden helyzetben megtaláljuk azt, ami szórakoztató. Mózes pedig tényleg nem nélkülözhette a humorérzéket. A folyton morgolódó izraeli népnek kellett hízelegnie, hogy valamiképpen megtartsa őket az egyenes és szűk ösvényen. Ő és Isten összeállított egy listát a szabályokból és jó tanácsokból, és készítettek egy mozgatható lakhelyet Istennek. Nagyon izgalmas volt követni ezt a folyamatot. De ledöbbennétek, ha tudnátok, milyen  hamar hátat fordítottak az emberek a szabályoknak, és milyen gyorsan figyelmen kívül hagyták, hogy Istennek szállása van közöttük. Kész szerencse, hogy Isten nem feledkezik meg ilyen hamar róluk!
(Olvasd el ezt is: 2Móz 20,1-12.)

Ádvent 4. napja - Az egyiptomi macska története folytatás

Forrás: http://www.boredpanda.com/cat-animals-photography-felicity-berkleef/?image_id=photographing-cats-helps-me-deal-with-my-insecurity-and-dark-past__880.jpg

Én már sok évvel József után születtem. Kiscica koromban a királyi udvari szolgálatokra képeztek ki. Gazdám a királyi család egyik hercegkisasszonya volt. Ügyes, szorgos macska voltam, és hamarosan nélkülözhetetlenné váltam számára. Szerette, ha körülötte vagyok, bármivel is foglalkozott éppen. Csodálatos életem volt mellette. Egyik nap, amikor szokása szerint a folyóhoz ment fürdeni, én is vele mentem. Míg ő a vízben volt, én a napon nyújtózkodtam. Élveztem a napfényt. Pompásan néztem ám ki, amikor a fülemet hegyeztem... Egyszer csak halk nyávogást hallottam a folyó felől. Macskakölyök van a vízben! Felpattantam, a hercegkisasszonyhoz szaladtam, és minden úton-módon próbáltam az értésére adni, hogy tennie kell valamit. Elvégre mégsem várhatja tőlem senki, hogy belegázoljak a folyóba! 
Végül sikerült megértetni magam. A hercegnő beküldte a szolgálólányait, hogy megnézzék, mi történt. Hihetetlen, de nem macska volt, hanem egy újszülött csecsemő. A hercegnő magához vette és Mózesnek nevezte el. Nagyon jó barátok lettünk a kisfiúval. Akkor még nem is sejtettem, mekkora jelentősége volt annak, hogy ilyen remek  a hallásom.
A történetet mások is megírták. Itt olvashatjátok: 2Móz 2,1-10.

Ádvent 3. napja - Az egyiptomi macska története

Forrás: http://www.boredpanda.com/cat-animals-photography-felicity-berkleef/

3500 évvel ezelőtt nagyon jó volt Egyiptomban élni. Ránk, macskákra, felnéztek az emberek és tiszteltek minket. Valójában akkora tiszteletnek örvendtünk, hogy az emberek egyenesen azt gondolták, hogy istenek vagyunk! Persze tévedtek - mindenesetre ennek köszönhetően kellemes életünk volt. Társaink közül azoknak, akik nem voltak érintve ebben az istenesdiben, dolgozniuk kellett. Ám a munka fontos volt. Nekünk kellett őrizni a nemzet búzáját - a világ legjobb munkája, hiszen azt jelentette, hogy egész nap kergethettük az egereket (ha éppen nem szunyókáltunk a gabonaraktár valamelyik meghitt zugában). Különösen is szerencsésnek éreztük magunkat. A környező országok macskáival összehasonlítva még inkább. Rájuk ugyanis nehéz idők köszöntöttek. Hét évig éhínség sújtotta országaikat, alig-alig jutottak ételhez, még egeret is ritkán láttak (elvégre nekik is kellett volna valamit enni). De mi jól voltunk. Isten (az igazi) a megfelelő embert küldte országunkba, aki kézben tartotta a dolgokat. Józsefnek hívták. Azért jött Egyiptomba, mert a testvérei eladták az emberkereskedőknek, annyira gyűlölték. Eleinte nagyon nehéz volt neki. De József mindig tisztában volt azzal, hogy vele van az Isten, még amikor szenvedéseken kellett keresztül mennie, akkor is. Végül József lett az, aki nemcsak egész Egyiptomot mentette meg az éhínségtől, de a saját családját is, akik aztán Egyiptomba költöztek. Akkoriban nekünk, macskáknak, csodálatos életünk volt. (Olvasd el 1Móz 41,49 versét, és megtudod, milyen bőségben éltünk.)

Ádvent 2. napja - Macskalendárium

Három macskánk van - Jakab, Pisze és Tuti. Ez utóbbiak testvérek. Jakab, meglehetősen alacsony növésű, úgy néz ki, mint egy háromlábon járó teknőspáncél, kilenc évvel idősebb a többieknél és igazi vezéregyéniség. Pisze és Tuti csodálatos emlékként őrzi az első közös karácsonyukat. Leginkább a csomagolópapírok szereztek nekik nagy gyönyörűséget, és az, hogy felültek a gyerekágy peremére és úgy tettek, mintha ők lennének az angyalok. Észrevették, hogy az a nap különlegesebb, mint a többi, csak azt nem tudták, hogy miért. Úgyhogy a következő évben Jakab mint rangidős macska kötelességének tartotta, hogy kiművelje őket és megossza velük azokat a történeteket, melyeket macskák generációi adtak tovább egymásnak évezredeken keresztül. Egy nap arra az elhatározásra jutottak a macskáink, hogy szívesen tovább adnák mindezt a barátaiknak, az embereknek. Mivel a macskamancs kevéssé alkalmas a számítógép billentyűzetének kezelésére (bár számos egyéb fontos dologra igen), megkértek bennünket, hogy segítsünk nekik összeállítani egy ádventi kalendáriumot.
Jakab, Pisze és Tuti holnap fogja kezdeni az első történetet, ami egy remek történet lesz. Ha tudni akarod mennyire, lapozd fel a Péld 25,25-t a Bibliában.

Ádvent 1. napja - Gyújts gyertyát!

Olvasó 1: Meggyújtok egy gyertyát,
Olvasó 2: Gyertyát gyújtok a szentekért és a bűnösökért,
Olvasó 3: Reménnyel teli szívvel gyújtom meg a gyertyát.

Olvasó 1: Meggyújtok egy gyertyát,
Olvasó 2: Gyertyát gyújtok az egész teremtett világért,
Olvasó 3: Örömmel teli szívvel gyújtom meg a gyertyát.

Olvasó 1: Meggyújtok egy gyertyát,
Olvasó 2: Gyertyát gyújtok a reményért és a csodáért,
Olvasó 3: Szeretettel teli szívvel gyújtom meg a gyertyát.

(Ruth Burgess)

Dr. Tratnyek Magdolna: A vezetés tudomány és művészet II.

Toborzás, kiválasztás

Nincs egységes nemzetközi elvárásrendszer az iskolavezetőkkel szemben. Az európai országok oktatási helyzetét ebből a szempontból vizsgálva azonban találhatunk azonosságokat. Az áttekintés abban segíthet bennünket és főként a szakpolitikai döntéshozókat, hogy áttekintsük saját rendszerünket, tanuljunk egymástól. Különösen fontos lehet ez a tájékozódás az egyházi intézményfenntartók számára, akik az állami iskoláktól eltérően sajátosan határozhatják meg az iskolavezetői megbízás feltételeit.

Azt gondolhatnánk, hogy az adott intézménytípusban szerzett tanítási gyakorlat mindenhol elvárás. Azonban ez nincs így. Igaz, hogy a legtöbb európai országban az intézményvezetőkkel szemben elvárás az átlagosan 3-5 év közé tehető szakmai gyakorlat, de vannak országok, ahol ennek mértéke nincs meghatározva, illetve néhány országban (például Svédország, Norvégia, Litvánia, Hollandia, Belgium) a tanári gyakorlat nem tartozik a kötelező feltételek közé. Néhány országban 10 év fölötti gyakorlatot is elvárnak, a legmagasabb, 17 év gyakorlat az elvárás Cipruson. Magyarország az 5 éves elvárt gyakorlattal az átlagmezőnyben van.

Speciális, az iskolavezetésre felkészítő programok mind azok hosszúságát, tartalmát, mind akkreditációját tekintve változatos képet mutatnak. Ezek a képzések, továbbképzések ott is megtalálhatók, ahol a sajátos, az iskolavezetésre történő speciális képzésben való részvétel nem feltétele a jelentkezésnek. Hazánkban 2012 szeptembere óta a pedagógus szakvizsga keretében szerzett intézményvezetői szakképzettség kötelező előfeltétele az intézményvezetői megbízásnak.

Az európai országok kétharmadában nyílt eljárás keretében történik az iskolavezetők toborzása, kiválasztása. A jogszabályok az egyes országokban eltérően rendelkeznek erről a kérdésről is. Néhány országban nincsenek specifikációk a vezetői megbízási eljárás tekintetében az oktatási intézmények vonatkozásában. Más országokban részletes törvényi szabályozást alkottak ebben a kérdésben.

A magyarországi szabályozás megfogalmaz egységes, mindenkire kiterjedő elvárásokat is, de bizonyos kérdésekben különbséget tesz fenntartók szerint. Ezek közé tartozik az eljárás milyensége is. Azonosságként fogalmazható meg az intézményvezetői megbízás meghirdetésének nyilvánossága az intézmény honlapján illetve országos napilapban. Ez a szabály általánosságban érvényes a helyi önkormányzatok illetve a központilag fenntartott intézmények tekintetében. Számunkra idegen, de 11 országban elterjedt eljárás a központilag szervezett nyilvános versenyvizsga, melyet teljesíteni kell az aspiránsoknak. Gyakorlatként jelenik meg az a jelentkezési lista, amelyen a jelentkezők végzettségük és tapasztalatuk szerint kerülnek fel az élre vagy esetleg későbbi helyekre.

A Nemzeti Köznevelési törvény eltérő szabályokat állapít meg az egyházi fenntartásban működő köznevelési intézmények intézményvezetői megbízásával kapcsolatban. E szerint nem kötelező nyilvános pályázatot kiírni illetve kikérni a különböző szakmai és partneri fórumok véleményét. Ugyanakkor a törvényi kötelezettségen túl az egyházi fenntartók saját hatáskörben további feltételeket határozhatnak meg az intézményvezetői poszt betöltéséhez.

Kitől és hogyan tanuljuk vezetőként?

Az intézményvezetők többek között felelősek kollégáik szakmai fejlődésért, továbbképzéséért. De ki felel a vezetők fejlődéséért? Lehetséges válasz a fenntartói felelősség, de ez sokszor vagy a túlzott központosítás, vagy a fenntartói inkompetencia okán elmarad. Az igazgatóknak felelősséget kell vállalniuk saját fejlődésükért, rendelkezniük kell a metakognitív, önreflektív szemlélettel. Sokszor találkozunk azzal a problémával, hogy milyen képzésre, továbbképzésre érdemes beiratkoznia, pénzt költenie az intézményvezetőnek. Főként a személyiségfejlesztés és konfliktuskezelés terén jelentkezik ez a probléma. Számos érv szól az ellen, hogy egy szakmai személyiségfejlesztő kurzusra az igazgató a beosztott pedagógusokkal együtt menjen el. Természetesen e megoldás mellett is szólnak érvek, de biztosan állíthatjuk, hogy a vezetőnek másféle képzésre, támogatásra is szüksége van. Akkor mit tegyen? Meg kell barátkoznunk az eddig kevéssé ismert, alternatív formákkal, úgy mint az egymástól tanulás (peer learning), coaching, informális hálózatokon keresztül egymás támogatása.

Az intézményvezetők szakmai fejlődésénél érdemes azon területek felől közelítenünk, melyeket a vezetőknek el kell látniuk. A vezetéselméleti, adminisztratív, jogi, munkáltatói területek fejlesztésére jó lehetőséget teremtenek a szakmai fórumok, konferenciák, e-learning megoldások. A személyiségfejlesztés viszont ugyanolyan fontos terület. Ezen a területen érezhetik leginkább magányosnak magukat a vezetők. Ebben a helyzetben jöhet jól a szakmai megbeszélés hasonló területen dolgozó kollégákkal, más igazgatók mentorálása, illetve  a személyre szabott támogatás, vagyis a coaching.

Természetesnek kell vennünk az iskolavezetők munkájának önértékelésen alapuló értékelését, melyhez szintén jó kiindulópontként szolgálhatnak a fenti kompetencia- területek.

A jogszabályi előírások betartásával a fenntartó meghatározhatja a fenntartásában működő intézmények vezetőinek értékelési rendszerét. Célszerű, ha ebben az értékelési rendszerben pontosan meghatározottak az értékelés céljai, módszerei, a közreműködők köre, tartalma, eljárásrendje, eredménye.

Mivel a kutatások, szakmai háttéranyagok is alátámasztják, hogy a vezető munkájának minőségétől nagymértékben függ a rá bízott iskola eredményessége, az intézményvezető és a fenntartó egyaránt érdekelt a vezetői értékelési rendszer működtetésében. Az értékelés eredményei visszajelzésül szolgálnak a vezetőnek és a fenntartónak egyaránt, alapul használhatók a további fejlesztési, fejlődési, továbbképzési irányok meghatározásához.

Dr. Tratnyek Magdolna: A vezetés tudomány és művészet I.

A Nemzetközi Együttműködés az Iskolavezetésért című projekt, melyben Magyarországon kívül Ausztria, Csehország, Szlovákia és Szlovénia is részt vett, azt tűzte ki célul, hogy azonosítsák, mi a közös az iskolavezetői feladatokban és az azokkal való megküzdésben Kelet-Európa szerte. A projekt eredményei szerint az iskolavezetés egyszerre tudomány és művészet is.

A kidolgozott kompetenciarendszer közvetlenül nem alkalmazható, a kutatók véleménye szerint is inkább a további gondolkodás elősegítésének és a gyakorlati bevezetés alapozásának tekinthető. Számos kritika is megfogalmazódott a keretrendszerrel kapcsolatban, középpontba állítva azt a kérdést, hogy vajon egy személy birtokolhat-e az elvárt szinten ilyen szerteágazó kompetenciarendszert.

A kompetenciaterületek részletes kifejtésére is sor került, melynek során a tudás, készség/képesség és attitűd hármasában bontották ki az egyes területeket. A következőkben a projekt által publikált tanulmányból emeljük ki az öt kompetenciaterületet.

A kidolgozott kompetencia-keretrendszer szerint a vezetőnek az alábbi területeken kell helyt állnia:

A tanítás és tanulás operatív és stratégiai irányítása

Az iskola alapvető célja a tanulás és tanítás. Az igazgató szerepe, hogy támogató tanulási környezetet hozzon létre, és biztosítsa azt, hogy az iskola forrásait erre a célra használják fel. Az iskola minden tagjának hatékony irányítása és menedzselése, valamint a tanulószervezet kialakítása, fenntartása és fejlesztése az iskolavezető mint irányító szakember elsődleges feladatai közé tartozik.

A változás operatív és stratégiai irányítása

A jövőkép kialakítása, a megvalósítására irányuló stratégiaalkotás és a szervezet küldetésének tisztázása az igazgató szerepének és munkájának kulcselemei. Az iskolavezető eredményességének lényegi eleme az is, hogy a jövőképhez vezető úton mind magának, mind pedig munkatársainak képes legyen szűkebb és tágabb célokat kijelölni. Ehhez az igazgatónak tisztában kell lennie a változás folyamatával, és azzal, hogy miképp tudja kezelni a változás útjába álló ellenállást. Az igazgatónak létre kell hoznia nyomon követő, áttekintő, értékelő rendszereket, majd ezek alkalmazásában aktívan részt kell vennie. Az iskolavezetőnek tudnia kell reagálni a belső és külső értékelés (önértékelés és iskolaértékelés) eredményeire. Tudnia kell, hogy miképp kezelje az összetettséget és a káoszt.

Alapvető elvárás iskolavezetőktől, hogy folyamatosan tájékozódjanak és tájékoztatást adjanak az új oktatási trendekről, szakpolitikai változásokról, amelyek érintik a hétköznapi gyakorlatot is. Azért, hogy az irányokat, célokat meghatározza és fenntarthatóan működtesse a szervezetet, fel kell térképeznie a környezeti és a fenntarthatósági tényezőket (például elemző eszközök alkalmazásával).

Az iskolavezetőknek képesnek kell lenniük arra, hogy beazonosítsák azokat a területeket, amelyek fejleszthetők az iskolában. Biztosítaniuk kell haladást a közösen kitűzött irányok felé, miközben egy átlátható tanulási kultúrát alakítanak ki és tartanak fenn.

Önmaga vezetése és irányítása

Az iskolavezetőnek meg kell őriznie és fenn kell tartania a professzionális munkavégzés iránti motivációját. Tudatában kell lennie a szerepével járó etikai és erkölcsi aspektusoknak. A sikeres vezetők személyiségjegyeinek a megismerése segítheti az iskolavezetőket saját fejlődésükben.

Az iskolavezető hatékonyan kommunikál a különböző médiumokon keresztül. Olyan tulajdonságok, mint az optimizmus, felelősségvállalás, megbízhatóság, az elszámoltathatóság megértése, tényalapú döntéshozatali képesség, vállalkozókészség, eltökéltség, fogékonyság, következetesség a másokkal való munkában, önállóság, tudatosság, hitelesség, kreativitás, politikai tudatosság – mind a sikeres iskolavezetés lényeges elemei.

Önismeret és önértékelés, a saját erősségeik és a személyes és szakmai fejlesztendő területek ismerete, valamint a kritikus önreflexió képessége teszik lehetővé a vezetők számára a feladatok kiadásának és a vezetés megosztásának megfelelő kezelését. Az igazgatóknak tudniuk kell kezelni a bennük lévő feszültséget.

Mások operatív és stratégiai irányítása

Az igazgatónak tudnia kell, hogyan inspirálja a kollégáit magas teljesítmény elérésére (hogy a lehető legtöbbet fejlődjenek a kapott visszajelzések és az önreflexió segítségével), illetve, hogy milyen módon hasznosítsa az iskolai önértékelést. A humánerőforrás-fejlesztés és -management (kiválasztás, toborzás, betanítás és mentorálás, monitoring és értékelés) ismerete szintén nélkülözhetetlen a számára.

Ahhoz, hogy az iskola által kitűzött célokat elérje, tudnia kell, hogyan építsen és – a célok elérése érdekében – mozgósítson csapatokat. Mások menedzselése során magas szintű etikai és morális szempontokat kell figyelembe vennie. A társadalmi igazságosság ismerete és alkalmazása támogatja az iskolavezetőt személyes és szakmai kapcsolatainak kiépítésében. Az egyenlőség és esélyegyenlőség alapelveinek figyelembevételével kell cselekednie.

Kollégáival hatékonyan kell kommunikálnia, időben kell visszajelzést adnia, és képesnek kell lennie arra, hogy kezdeményezze és támogassa a párbeszédet és a jó gyakorlatok átadását.

Ahhoz, hogy növelje az iskola helyi közösség általi támogatottságát, hatékony partnerségeket kell megalapoznia és fenntartania, mert a helyi közösségben aktív iskolák több támogatást kapnak.

 Az igazgatónak tudnia és értenie kell, hogyan alakítson ki olyan körülményeket, melyekben a kollégáit érő stressz jelentősen csökkenthető. Tudnia kell, hogyan kezeljen konfliktushelyzeteket, illetve, hogy ezek előfordulását hogyan csökkentse. Képesnek kell lennie feladatok delegálására, illetve tudnia kell, hogyan alkalmazza a megosztott vezetés koncepcióját.

Az intézmény operatív és stratégiai irányítása

Ahhoz, hogy az iskola vezetője hozzájáruljon az iskola céljainak eléréséhez, a következő kulcsfontosságú felelősségi köröket és szerepeket kell betöltenie: biztosítania kell, hogy az iskola üzemeltetése hatékonyan és eredményesen, az iskolavezető jogi hatáskörének megfelelően történjék, továbbá gondoskodnia kell az iskolához kapcsolódó adminisztrációs kötelezettségek hatékony és eredményes elvégzéséről.

Az igazgatónak hatékonyan kell beosztania a munkaidejét, és felügyelnie kell, hogy mások is hatékonyan végzik-e napi iskolai munkájukat.

Az iskola területe menedzselésének képessége (beleértve az épületeket és az azokat körülvevő földterületeket) az igazgató egyik kulcsfontosságú kompetenciája, annak érdekében, hogy az iskola hatékonyan működhessék. Az igazgatónak biztosítania kell az iskola céljainak elérése érdekében az iskola pénzügyeinek hatékony menedzselését, hatékony munkaerő-gazdálkodást kell folytatnia.

Hatékonyan kell menedzselnie a megbeszéléseket és az információáramlást. Az igazgatónak tudnia kell időbeosztása alapján feladatait priorizálni (és megtartani józan ítélőképességét). Tudnia kell létrehozni és fenntartani hatékony, gazdaságos és hatásos adminisztrációs rendszereket, valamint tudnia kell döntési jogköröket delegálni és feladatköröket elemezni. Elengedhetetlen, hogy az igazgató hatékonyan tudjon együttműködni külső partnerekkel, és képes legyen együtt dolgozni helyi, regionális rendszerekkel, a hatóságokkal és az oktatásért felelős minisztériummal.

Felhasznált irodalom

European Policy Networks on School Leadership 2013. The EPNoSL Briefing Notes School leadership policy development. http://www.schoolleadership.eu/portal

Key Data on Teachers and School Leaders in Europe 2013. Eurydice Report. European Press Release.

Révai, N., Kirkham, G. A. (szerk., 2013): The Art and Science of Leading a School – Central5: Central European view on competencies for school leaders. Tempus Közalapítvány, Budapest.

 

Kosztolányi Dezső: Tanár az én apám

Tanár az én apám. Ha jár a vidéki
városban, gyermekek köszöntik ősz fejét,
kicsinyek és nagyok, régi tanítványok,
elmúlt életükre emlékezve, lassan
leveszik kalapjuk. Mint az alvajárók,
kik másfelé néznek. Hentesek, ügyvédek,
írnokok, katonák s olykor egy országos
képviselő is. Mert nagy az én családom.
Nagy az én családom. Kelettől nyugatig,
nyugattól keletig. Nagy a mi családunk.
Mikor vele megyek, fogva öreg karját,
vezetve az úton, a szívem kitágul
s szívek közt énekel elhagyatott szívem.
Az én édesapám az emberek apja
s én az emberek testvére vagyok.

Enyedi Ágnes: Találkozások a nyelvórán 2.

A tanuló találkozása önmagával

Nyelvórákon gyakran olyan szintű önismeretre lehet szert tenni, mint egy jobb önismereti tréningen. Nyelvtanulóként mindenki a startvonalról indul, és újra megtapasztalja, hogy milyen volt más területeken a kezdő lépéseket megtenni. Minél idősebb és minél okosabb valaki, annál több vesztenivalója van. Nem könnyű kezelni azt a helyzetet, hogy kezdő nyelvtanulóként a nyelvi eszközök minimálisan állnak csak rendelkezésre ahhoz, hogy valaki kifejezze magát. Nem tud sem nagyon okos, sem vicces lenni, pedig egy egészséges tanulónak igencsak szüksége van arra, hogy különleges legyen, hogy a többiek felnézzenek rá. Hogyan tud innen mielőbb továbbjutni, minél sikeresebb lenni?

A nyelvtanár nem csak nyelvet, hanem nyelvtanulási stratégiákat is tanít, különösen a kezdő szintű csoportokban. Annak kiválasztása, hogy kinek milyen stratégiák lesznek a legmegfelelőbbek nem csak próbálgatás útján dől el. Az, hogy tanárként milyen trükköket tudunk felkínálni, nagyban függ attól, hogy a tanuló tisztában van-e a tanulási stílusával, erősségeivel, tanulási igényeivel. Ehhez pedig mindenkinek ismernie kell önmagát legalább olyan szinten, hogy mik a preferált csatornái az információ befogadására, milyen körülmények között tanul a legsikeresebben.

A tanárképző programok általában kitérnek a három fő tanulási irányultságra, amelyek azt jelzik, hogy valaki mely érzékszerveire támaszkodik legszívesebben az új információk befogadásakor. Nem egy nyelvkönyv tartalmaz olyan feladatsorokat (érthető módon általában az első fejezetek valamelyikében), amelyek segítenek ezt megállapítani, sőt gyakran még tanulási technikákat is javasolnak a különböző típusú tanulóknak. A vizuális, auditív és kinesztetikus kategória azonban korántsem teljes.

Egy vizuális tanulónak, akit képek, ábrák, színek használatára tudunk bíztatni és megtaníthatjuk neki a színkódok, nyilak és gondolattérképek céltudatos használatát, nem csak az auditív és a kinesztetikus tanuló lehet az ellentéte, hanem a verbális kategóriába tartozó tanuló is, akinek viszont a saját szóbeli és írott összefoglalások segíthetnek a legjobban, illetve számára időt kell teremteni az órákon a csoportos megbeszélések számára is.

Egy másféle felosztás szerint egy tanuló lehet aktív vagy reflektív. Az előző csapatban szeret dolgozni, a „nézzük csak, hogy működik”-elv alapján szeret matatni, problémákat megoldani. Számára is fontos, hogy időt kapjon a közös megbeszélésekre. A reflektív tanulókat eközben békén kell hagynunk, mert ők legtöbbször egyedül, a „gondoljuk csak át előbb” hozzáállással szeretnek nekikezdeni a munkának. Nekik ahhoz kell idő, hogy önállóan tudják értelmezni és összefoglalni a tudnivalókat és kérdéseket tehessenek fel.

Tanulóink lehetnek értelmező és intuitív beállítottságúak is. Egy értelmező diák olyanokat kérdez, hogy „honnan tudjam, ezt még nem tanultuk”, miközben emlékezni fog a megtanult szabályokra és tényekre. Türelmes és aprólékos, rend van körülötte és nem szeret hibázni, ami általában nem mondható el egy intuitív tanulóról, aki viszont unja a magolást, kapcsolatokat keres dolgok között, eközben pedig gyors, újszerű és szokatlan megoldásokat ajánl – viszont épp emiatt hajlamos szarvashibákat is elkövetni, amelyekből viszont megint csak tanulni fog.

Hasonlóan nagy a különbség a szekvenciális és a globális tanulók között. Az előbbieknek az segít, ha logikus, kis lépésekre fűzzük fel a tanulnivalót, mert belekapaszkodnak a részletekbe, ugyanakkor gyakran nem látják a fától az erdőt. Az utóbbiaknak viszont épp arra van szükségük, hogy az egészet átlássák, mielőtt a részletekkel kezdenének foglalkozni… Megannyi kategória és még tovább is lehetne elemezni, hogy mi mindennel illene tisztában lenni önmagával kapcsolatban egy tanulónak, hogy a lehető leghatékonyabban tudjon tanulni.

Vajon tudják-e tanulóink, hogy ők melyik csoportba tartoznak? És ha igen, kipróbálják-e vajon a nekik legmegfelelőbb tanulási technikákat? Az önmagával való találkozás sem könnyű mindenkinek. Az a tanuló, aki egyedül van intuitív beállítottságával egy matekos osztályban mer-e majd hibázni a nyelvórán, vagy inkább eltitkolja azt, hogy ő az innovatív megoldásokat keresi szívesen, mert fél, hogy a többiek szemében kisebb lesz attól, ha hibázik? Tetemes tanári bölcsességre van szükség ahhoz, hogy mindenki eltaláljon önmagához, és el is tudja fogadni azt, akivel találkozik a szembesülés során.

Ehhez a találkozáshoz tartozik még az a gyakorlat, hogy a KER (Közös Európai Referenciakeret) ajánlásai szerint egy nyelvtanuló nyelvi szintjét magának a tanulónak is értékelni kell a „tudok állítások” segítségével. Ez az önértékelési mód szintén utat talált sok nyelvkönyvbe az összefoglaló fejezetek részeként vagy a tankönyv végén. A reális önértékelés megtanulása – különösen, ha az eredmények nem a leghízelgőbbek – szintén kemény dió a diáknak. Naiman és társai szerint az ideális nyelvtanuló szeret kommunikálni, keresi az olyan helyzeteket, ahol használhatja a tanult nyelvet, elfogadja a bizonytalan nyelvi helyzeteket, kockázatot vállal, saccol és mer hibázni, jó megsejtéseket tesz, szabályokat keres és megpróbál idegen nyelven gondolkodni. Vajon tanulóink tudják ezt, illetve tudják magukról, hogy ők ilyenek-e? Vagy csak egyszerűen (és szerényen) szuperhősöknek látják magukat?

Serdülőkorban, amikor valaki amúgy is szinte napról napra változik, az ember szinte rá sem ismer tegnapi önmagára, nemhogy még reális önképpel is rendelkezzék. E nélkül azonban nem lehet valós célokat kitűzni és sikert elérni. A tanár szerepe tehát abban is rendkívül fontos, hogy kellő tapintattal segítsen kialakítani azt az önképet, ami reális, de van benne elég pozitív elem ahhoz, hogy szembesülni lehessen vele, és meg lehessen találni az ennek legmegfelelőbb tanulási módszereket.

Találkozás másokkal 

Korábban említettem, hogy a tanulás konstrukcióként értelmezhető. A Vigotszkij nevével fémjelzett szociális konstruktivista irányzat emellett azt is hangsúlyozza, hogy a közösség tanulásban betöltött szerepe óriási. A nyelvórákon ez egészen nyilvánvaló. Nem csak azért, mert egy klasszikus nyelvi teremben a tanulópadok elrendezése más, és a tanulók sokkal gyakrabban dolgoznak párban vagy csoportban, mint az egyéb szakórákon, hanem azért is mert a tanulás maga leginkább az órákon folyik, nem pedig otthon. A tanulás tehát közösségi termék és a tudás forrása sem kizárólagosan a tanár.

Egy tanulócsoport sosem homogén. Még akkor sem, ha gondos felméréseket követően a tanév elején szintekbe sorolják egy évfolyam diákjait. Szeptember végére már jócskán lesznek különbségek, de talán már a legelső óra végére is, hiszen a tanulási üteme mindenkinek egyéni.

A nyelvi szintek mellett különböznek a tanulók egymástól abban is, hogy mindenki más személyes tulajdonságokat visz be a nyelvtanulási folyamatba. Van, aki ugyanolyan nyelvtudási háttérrel folyékonyan fejezi ki magát, egy másik tanuló lassú, de precíz, megint más mindet tud, de meg sem szólal. Idővel kiderül a csoporttársakról, hogy ki az, akinek a legmegbízhatóbb a szókincse, kinek olyan élénk a fantáziája, hogy a kreatív feladatoknál nélkülözhetetlen, kitől lehet nyelvtant kérdezni és ki az, aki egy csoportos feladatnál tud figyelni az időbeosztásra amellett, hogy időnként elsüt egy viccet, vagy elismeri mások munkáját, tehát kellemes dolgozni vele.

A nyelvórai munkaformák nagyban támaszkodnak a tanulók sokféleségére, hiszen a kommunikációnak csak akkor van értelme, ha a résztvevők tudása, véleménye, tapasztalata vagy karaktere eltérő. Az iskolai barátságok és cimboraságok mellett egy jó nyelvi csoportban hamar kialakulnak azok a munkakapcsolatok is, amelyek nagyon hasonlítanak a felnőttek világának a kooperatív kapcsolataira. Lehet, hogy valaki egy tízperces pármunka során éppen nem a legjobb barátjával dolgozik szívesen, hanem valaki olyannal, aki jól kiegészíti az ő képességeit és sikeresen meg tudják oldani a feladatot.

Azok a kollégáim, akik szívesen használnak kooperatív munkaformákat, mind arról számolnak be, hogy ezek a feladatok a nyelvi gyarapodáson túl a szociális készségek fejlesztése terén is pótolhatatlanok. Az egymás megismerése és elfogadása, a csoport tagjaiért való felelősségvállalás hasznos tőkévé válik a felnőtt világban, ahol az ember nem válogathatja meg a munkatársait, és tudnia kell szinte bárkivel együttműködni.

Találkozás a nyelvtanárral 

Már az előzőkben is sokszor utaltam rá, hogy a nyelvtanár feladata a nyelvtanulás folyamatában mennyire sokrétű és fontos, azzal együtt, hogy a jó nyelvtanár legfőbb tulajdonsága, hogy idővel megosztja, sőt átadja a munka felelősségét a tanulóknak. Emiatt manapság egyre inkább a tanítás-tanulás folyamatáról és nem egyszerűen a tanításról vagy tanulásról szokás beszélni. A mindennapi találkozás a tanárral a szigorúan vett szakmai feladatokon túl is számos egyéb kihívást tartogat.

A tanár – egyfajta nagykövetként – képviseli az idegen nyelvet, az idegen nyelvi kultúrát. Annak érdekében, hogy a tanulók jókedvvel és eredményesen tanuljanak bármilyen idegen nyelvet, diplomataként is kell viselkednie. Az osztályba lépve minden egyes találkozáskor fontos tudnia, hogy milyen légkört teremt magam körül vagy éppen mennyi stresszt indukál, például egy elégedetlen megjegyzéssel vagy egy beígért dolgozattal. Éreznie kell, mennyire riasztó az az „újdonság”, amelyet aznap hozott a tanulók számára és kezelnie kell a lelombozódásokat, a sikertelenségeket, ugyanakkor észre kell vennie a legkisebb eredményeket is, hiszen semmi nem motivál annyira, mint a siker. Nem bízhat abban, hogy diákjai nem fogják észrevenni, ha fáradt, érdektelen vagy éppen készületlen: ezt ők azonnal megérzik, hiszen ez a dolguk. És legfőképpen azt akarják látni, hogy a tanár örül annak, hogy megint találkozik velük, még akkor is, ha erre történetesen semmi oka sem lenne.

Rossz hírrel kezdtem a tanulmányomat: azzal, hogy a tanulás útja sokszor göröngyös. Jó hírrel szeretném zárni. A jó hír természetesen az, hogy ezekben a találkozásokban rengeteg öröm van – főleg a tanár számára. Jó látni, ahogy diákjaink egyre bátrabban mernek szembesülni a számukra idegen, új dolgokkal, és megfigyelni, hogy megértenek és befogadnak, sőt olykor tovább is adnak új ismereteket és értékeket. Izgalmas végigkövetni, hogy az ösztönös, én-központú és győzni akaró tanulók hogyan válnak tudatos, autonóm, de egymást segítő csoporttá az évek során, egész odáig, hogy én, mint nyelvtanár szinte feleslegessé válok.

Egyetlen tanári feladat van, ami viszont sosem válik feleslegessé, még akkor sem, amikor a tanulók már a siker környékén motiváltan és biztos célkitűzéssel dolgoznak a maguk sikeréért. Amikor már tudják, hogy kik ők, és mit akarnak, hogy mik a preferenciáik, hogyan tanulnak legeredményesebben, és hogyan tudnak társaiknak is hatékonyan segíteni. Amikor már rájöttek, hogy aki többet tud, annak hasznos, ha valaki másnak segít, hiszen a mások tanítása egy minőségileg más tudást eredményez (ezért olyan bölcsek a tanárok!), tehát aki segít, az is tanul, és nem is keveset.

Ez az utolsónak megmaradt tanári feladat pedig megtartani a találkozás örömét. A találkozást az ismeretlennel, a találkozást egymással. Igaz, úgy tűnik, hogy nincs semmi öröm abban, hogy találkozunk egy csoport tanulóval, akik már megint nem csináltak leckét és még mindig nem értik, pedig már hússzor elmondtuk… Egy bölcs kollégám szerint a tanár egy olyan lény, aki képes meglátni és megerősíteni diákjaiban azokat a felnőtteket, akiket még ők maguk sem ismernek, pedig ott van bennük.

Örömteli találkozásokat kívánok!