A pásztorok mindenkinek elújságolták a hírt a különleges gyermekről, így Máriához és Józsefhez rengeteg látogató érkezett. Aztán lassan kezdtek elcsitulni a dolgok. Pár nap múlva József talált egy kis házikót, ahol ellakhattak addig, míg a baba elég idős lett, hogy utazni tudjanak vele. Azt hittem, örülni fogok, hogy végre visszakapom a független életemet. Mióta a gyermek megszületett, egyik éjszaka sem lehetett rendesen egerészni. Amikor viszont elmentek, éreztem, hogy egyáltalán nem kívánom vissza a régi életemet. Kiválképp, ha e különleges fiúcskával is lehetek. Úgyhogy követtem őket az új otthonukba. Nem voltam benne biztos, hogy szívesen látnak majd. Végülis semmi érdekes nincs bennem. Volt pár harcom a környékbeliekkel, melyek nyomai ma is látszódnak, néhány szőrpamacs és füldarabka hiányzik rólam. De amikor felbukkantam, Mária azt mondta: “Ó, remek!” A kisbaba gurgulázva rám nevetett és felém nyújtogatta karocskáját.
Egy-két hónap múltán már meg is feledkeztem arról, milyen különös dolgok történtek az istállóban. Felelősségteljes házimacska lettem. Egyik nap az emberek arról kezdtek el beszélni, hogy egy új, mindennél ragyogóbb csillag jelent meg az égen. Kimentem, hogy megnézzem. Pont olyan volt, mintha a mi házunk felett állna. Ezt mások is így gondolták. (Mt 2,1-10)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése