Pontosan hogyan is történt? Hát mi, mármint a család és én, már
nagyon vártuk az esküvőt, az ifjú Mária házasságkötését. József, a vőlegénye
nagy tiszteletnek örvendett a városkában, egy ács és asztalosműhelyt vezetett.
Jóval idősebb volt Máriánál, de mindenki azt gondolta, szép pár lesznek.
Mária nagyon boldog volt. Bár még túlságosan fiatal, szinte
tinédzser volt, igyekezett hamar felnőni a rá váró feladatokhoz. Egyik nap,
amikor éppen valami házimunkának járt a vége felé, érkezett hozzá valaki. Megborzongtam,
még a hátamon is felállt a szőr. Volt valami nagyon-nagyon furcsa abban az
emberben. Félelmetes volt, ugyanakkor mégis átjárt egyfajta jóleső érzés.
Lehajolt hozzám, és megsimogatta a bundámat, olyan volt, mintha egy villám
futott volna végig rajtam. Máriához rohantam. Nyilvánvalóan a védelmemre
szorult!
Gábrielként mutatkozott be a jövevény. Így szólt: „Az én nevem
Gábriel”. A történetet le is írták (Lk 1,26–38-ban olvashatjátok), így nem
bocsátkoznék részletekbe. Amikor Gábriel elment, Mária még sokáig ült csendben.
Felugrottam az ölébe, de úgy tűnt, mintha észre sem venne. Nem hibáztattam. Az
egész világa ezekben a pillanatokban a feje tetejére állt. Már sosem lesz semmi
ugyanaz. Senkinek sem, de különösen neki és nekem.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése