„Kegyelem, nagy kegyelem, hogy Jézust ismerem. Kegyelem,
nagy kegyelem, hogy Ő a vezérem.”(Spirituálé – részlet)
Ki az óvodapedagógus?
Ki az,
aki az óvodapedagógusi hivatást választja? Tisztában van-e annak súlyával,
felelősségével amikor jelentkezik a főiskola vagy egyetem óvodapedagógus
szakára, hogy egyúttal vezetőnek is jelentkezik? Azoknak érdemes az
óvodapedagógusi hivatást választani,
akikben ott ég a gyermekek iránti szeretet, a kisgyermekért való tenni akarás
vágya. Főiskolára, egyetemre is azért jelentkezik az ember, hogy a gyermekekkel
– a talentumként kapott szeretet továbbadása mellett – megfelelő szakértelemmel
tudjon foglalkozni. Ennek érdekében törekszik a kötelező képesítést
megszerezni, a szakmai ismereteket a tőle telhető legmagasabb fokon
elsajátítani.
Amikor véglegesen eldőlt bennem, hogy óvónő
szeretnék lenni, jelentkeztem a Soproni Óvóképző Intézetbe, és bizony eszembe
sem jutott, hogy egyúttal vezetőnek is jelentkeztem. Teljesen természetes volt
számomra, hogy kisgyermekekkel szeretnék foglalkozni, hogy neveljem őket, játsszam
velük, figyeljek rájuk, óvjam-védjem őket minden ártó-veszélytől. A felsőfokú
képzés során képet kaptunk a módszertanról, a különféle pedagógiai eszközökről,
feladatokról amelyekkel a nevelési célok elérése érdekében mindig az egyes
gyermeket nevelhetjük a neki megfelelő módon, sajátos egyéni szükségletei
szerint.
A „hogyan tegyem mindezt” kérdése miatt mentem főiskolára,
hogy elsajátítsam az óvónői hivatáshoz szükséges ismeretanyagot. Vezetésről még
mindig nem volt szó, módszertanról, nevelésről, fejlesztésről, feladatokról,
célokról annál inkább. A főiskoláról kikerülve 32 kiscsoportos (3-4 éves)
gyermeket bízott rám a vezető óvónő, hogy segítsem beilleszkedésüket az óvodai
életbe. Mindezt úgy, hogy egyben támogassam őket az édesanyjuktól való
elszakadás folyamatában is. Visszagondolva erre a legelső csoportomra, most
utólag fogalmazódik meg számomra, hogy óvónőként nemcsak a gyermekeket, de a
szülőket is rá kellett vezetnem az egymástól való elszakadás a legkevesebb
szomorúságot eredményező útjára. Amikor ez fokozatosan és legfőképpen nagy
szeretettel, a „mindent odaadok, csak érezd jól magad nálunk” lelkületével
sikeresen lezárult – 2-3 hét alatt –, a gyermekek örömmel és szívesen jöttek
reggelente, biztonságban érezték magukat szüleiktől távol is. A beszoktatási
idő után a sok közös játék a gyermekekkel, az éneklés, mesélés, verselés, a
közösségi élet szervezése, a gondozási feladatok, a különböző nevelési célok és
feladatok teljesítése, a változatos és színes tevékenységek, programok
megszervezése – mind az óvodai nevelés legfőbb céljának elérését segítette 3-4
éven keresztül: a gyermekek iskolaérettségének elérését. Természetesen mindezt
a szülőkkel együtt, személyes napi kapcsolattartással igyekeztem elérni. Fontos
feladatom volt kolléganőmmel együtt meglátogatni a családokat, beszélgetni
velük, segíteni gyermekük mélyebb megismerését.
A gyermek ajándék a szülők számára. Ők pedig ránk,
óvodapedagógusokra bízzák e legféltettebb kincsüket. Nagy tisztesség a
keresztény nevelőnek, hogy Isten őt munkatársává fogadja. Nagy kiváltság,
felelősség, méltóság részt venni ebben a szolgálatban óvodapedagógusként
három-négy éven keresztül, szülőként pedig egy életen át. A pedagógus tudatosan
vállalja, hogy vezetőjévé lesz a kisgyermeknek a mindennapokban az iskolára
való felkészítésben és az alapvető értékek közvetítésében megszerzett szakmai
ismeretei és belső meggyőződése alapján.
Az óvodapedagógus az a szakember, aki csoportvezetőként
megfigyelheti a rábízott gyermeket a nap minden pillanatában: amikor játszik,
étkezik, a mosdóban, a napirend színes és változatos tevékenységeiben, délutáni
pihenésében, ébredésekor. Majd mindezeket látva adhatja vissza a szülőnek a
gyermekét, elmesélve az aznapi történéseket.
A pásztorolt óvodapedagógus
Egy óvodapedagógusra
kis közösséget, csoportnyi gyermeket (25–30 fő) bíznak egy-egy nevelési évben.
A negyven-negyvenöt éven át tartó foglalkoztatást tekintve ez bizony egy komoly
létszámot jelent. Felelősségteljes feladat gyermekekkel foglalkozni, vezetni
őket évről évre az iskolára történő felkészítés színes, élményekben gazdag, sok
tapasztalatot szerző útján. Az óvodapedagógus ugyanis személyiségén,
felkészültségén, saját belső meggyőződésén és értékrendjén keresztül hat a
gyermekre: segíti és tanácsolja, amikor rácsodálkozik a teremtett világ apró
csodáira, szépségeire, összefüggéseire, fejleszti a gyermek gondolkodását,
bővíti ismereteit.
Keresztény óvodapedagógusként a Jó Pásztor pásztoroltjaként
vezeti a rábízott kis csapatot, vagyis:
·
a gyermeket
lelki táplálékkal is táplálja, Isten Igéjét hozza el számára a neki
megfelelő módon,
·
felfedezi és
értékként kezeli az egyes gyermek egyéni sajátosságait,
·
közösséget
vállal a gyermek családjával és segíti a szülők nevelői munkáját,
·
óvó-gondoskodó
szeretettel segíti, felzárkóztatja a gyengébbeket,
·
az erőseknek a
képességeihez méltó többletfeladatot ad,
·
valamennyi
gyermeket az ismeretszerzés változatos útjain vezeti.
Hálás vagyok Istennek, hogy Jézus Krisztus által
gyermeke lehetek, Aki fiatalon megragadott és kimentett addigi életem
sötétségéből, bűnből, halálból, pokolból, és megajándékozott új és örömteli
élettel, az örök élet reménységével. Jó Pásztorként vezet, tanácsol, formál a
tanítvánnyá válás útján. „Aki rábízza magát Istenre (mint gyermek az
édesapjára), abban Isten Lelke megvalósítja az embert, akit Ő a teremtéskor
eltervezett, és aki egészen biztosan egyetlenegy, a természetben még egyszer
elő nem forduló, „kreatív” alkotása lesz Teremtőjének.” (Pálhegyi 150. o.)
Isten az Ő Igéje által vezet naponként, és indít
arra, hogy amit Tőle kaptam, azt törekedjem továbbadni életemmel, szavaimmal
azoknak, akik a környezetemben élnek, legyenek azok a családom, vagy az
óvodások, a szüleik, vagy munkatársak, gyülekezeti tagok. Ennek ellenére vannak
kudarcaim, vannak bukásaim és szembesülök saját alkalmatlanságommal nemcsak
óvónőként, hanem vezetőként, édesanyaként, feleségként. Nagy kegyelem, hogy
naponként kezdhetek újat, mert Jézus Krisztus bűnbocsánatot szerzett nekem is a
halálával. Egyedül csak elrontani tudok mindent, csak az értékes, és az áll
meg, amit Ő cselekszik általam. Nélküle semmi, és senki vagyok.
A keresztény óvodapedagógusnak fontos, hogy
igyekezzen Jézus Krisztustól a Jó Pásztortól megtapasztaltak tovább adására:
őrizni, táplálni, vezetni rábízottakat. A gyermekek őrzése, megőrzése, védelme
minden óvodapedagógus feladata. A táplálás is, de természetesen az igazi lelki
táplálék, Isten Igéje, melynek befogadására szükséges előkészíteni a gyermekeket,
amint a kertész teszi ezt a talaj előkészítésével a mag befogadására. „A
növekedést Isten adja”(1Kor 3,6b), de a gyermeket védeni kell, jó lelki táplálékkal
erősíteni és tapasztalatlansága miatt vezetni kell, hogy Isten növekedést adó
ereje érvényesülni tudjon az életében.
„A keresztény (óvodapedagógus,) nevelő pásztor a
Főpásztor vezetése alatt” (1Pt 5,2–4; Pálhegyi 151. o.) Ez azt jelenti, hogy
Jézus Krisztus jár elöl, az óvodapedagógus pedig követi Őt, és nem fordítva!
Baj akkor van, ha az óvodapedagógus megelőzi a Pásztort, mint aki jobban tudja,
mikor mi a teendő. Jó megtapasztalni milyen szeretettel igazít ilyenkor helyre
az Úr!
Vezetni
– szolgálat
A nevelői munka nem
választható el a vezetéstől. Nehéz meghatározni magát a vezetést, pedig létezik,
hiszen áthatja tetteinket. Dr. Hans Finzel szerint: „A vezetés nem más, mint
befolyás. Aki befolyása révén eléri, hogy valaki megtegyen valamit, az vezette
az illetőt.” Másképpen fogalmazva: „A vezető oda viszi az embereket, ahova
maguktól sohasem mennének.” Sam Doherty szerint: „Vezető az, akit mások
követnek.”
Az óvodás
gyermek, ha biztonságban és szeretetve érzi magát, akkor is, ha nincsenek jelen
a szülei, akkor kész elindulni az óvodapedagógussal azon az úton, amelyen ő
szeretné előrébb vinni. Ehhez jól kell ismernie az óvodapedagógusnak a
gyermeket és annak családi hátterét. Erre a legjobb lehetőség a
családlátogatás, a szülői értekezlet, a fogadó óra, ahol közvetlen beszélgetés
során a szülők is megismerhetik kicsit az óvodapedagógust, ami nagyban segíti a
kölcsönös bizalom kialakulását. E szülői fórumok legfontosabb témája maga a
gyermek, annak kérdése, hogyan tudják az óvodapedagógusok a szülőkkel együtt
kéz a kézben vezetni a rájuk bízott gyermeket nemcsak az iskolaérettség elérése
felé, hanem a gyermek további életét is meghatározó értékek közvetítésével. Az ilyen alapvetést jelentő nevelési mód
sikeréhez elengedhetetlen, hogy a szülő is tudja és fontosnak tartsa, hogy ő
maga is vezető, akire rábíztak egy (vagy több) gyermeket.
Szükséges, hogy a szülő megismerje azt a nevelés
programot, amit az adott pedagógusközösség a sajátjának tekint, aminek
birtokosa és olyan elkötelezettje, hogy azt képes hitelesen képviselni a
rábízottak felé.
Személyes hangú bevezetőmben azt írtam, hogy a
főiskolára az óvónői hivatás miatt jelentkeztem, a vezetésről szó sem volt.
Most pedig 25 éves óvodavezetői és óvónői munkámra visszatekintve elmondhatom:
a munkába állás pillanatától kezdve elindultam a vezetővé válás útján, amelyen
ma is formálódom a családom, a gyermekek, a szülők és munkatársak által. Mindezt
pedig igyekszem a gyermek fejlődése érdekében történő célirányos vezetés
szolgálatába állítani.
Mi ez a
célirányos vezetés óvodapedagógusként, óvodavezetőként? Milyen vezetői modell
és vezetői kultúra megvalósítását
látom eredményesnek? A választ kettő, évekkel ezelőtt kezembe került könyv
alapján szeretném megfogalmazni. Az egyik John White: Vezesd népemet! A jó
vezető – Nehémiás példája című könyv; a másik a Biblia, különösen is Nehémiás
könyve. Nehémiás vezetővé válását, jellemének alakulását kíséri végig az első
könyv, ahogyan a király pohárnokából
nemzetbiztonsági főtanácsadóvá válik. Feladata az, hogy Jeruzsálemet újra
védhetővé, élhetővé tegye, felépítse a városfalakat. Nehémiás vezetői modellje,
a példa, ahogy feladatát végrehajtja, igen nagy húzóerőt jelentett nekem, s
magam is igyekeztem követni azt napi munkám során: megerősített, bíztatott,
vígasztalt, bátorított, elgondolkodtatott tanított. E megtapasztalásokat azzal
a reménységgel szeretném megosztani az olvasóval, hogy ezeken keresztül ő is
átélhesse Isten áldott gondoskodását. Következzenek azok a legfontosabb és
Nehémiásra jellemző vezetői stílusjegyek, amelyek jellemét és vezetői
kultúráját alakították.
1.
A vezető és az imádság (Neh 1,1–11)
„Ó Uram, legyen figyelmes a füled szolgád
imádságára és szolgáid imádságára, akik boldogok, hogy félhetik a te nevedet!
Adj ma sikert szolgádnak, és add, hogy legyen hozzá irgalmas az az ember!” (Neh
1,11)
Nehémiás Jeruzsálem pusztulásáról kapott hírt, mely
nagyon letörte. Ebben az állapotában tör fel lelke mélyérről az imádság. Az
imádság mellett sírt, kesergett, böjtölt.
„Szemem állandóan az Úrra néz.” (Zsolt 25,15) Minden állapotunkban hittel kell
tudnunk feltekinteni arra az Úrra,
akitől a hitünket kaptuk. Hitben járni azt jelenti, hogy a nehézségek során
Istentől várjuk a megoldást. Ő tart meg bennünket a kilátástalannak tűnő
helyzetekben, és Ő gondoskodik rólunk.
Az imádság azonban nem csupán kérések
megfogalmazását jelenti, hanem életünk Isten akaratához való igazítását is,
vagyis a Neki való engedelmességet. Jézus is többször felhívta tanítványai
figyelmét, hogy akik szeretik Istent, azok akaratát követve élnek: „Aki
befogadja parancsolataimat, és megtartja azokat, az szeret engem.” (Jn 14,21)
2.
A vezető és a szervezés (Neh 2,1–20)
„A
király megadta ezt nekem Istenemnek hozzám való jóakarata folytán.” (Neh 2,8c)
Nehémiás szomorúságában az Úrhoz fordult, aki segítségére sietett a királyon keresztül.
Isten igent mondott Nehémiás szívbéli vágyára, a lerombolt jeruzsálemi védőfal
felépítésére. Az akkor még csak pohárnok Nehémiás pedig ezzel az imádsággal a
szívében megy a királyhoz, aki észreveszi szomorúságát, és rákérdez. Nehémiás
vágya elmondása után engedélyt kap arra, hogy Jeruzsálembe utazzon, és
nekilásson az építkezésnek.
A hatékonyság az Istenre hagyatkozással kezdődik.
Nehémiás Istenben bízva vállalja a veszélyt, és szomorúnak merészel mutatkozni
a király előtt. Nehémiásnak emellett saját maga vette szemügyre és értékelte a
helyzetet – ez a hatékonyság másik alapelve. Alapos kutatást végzett
Jeruzsálembe érve, miközben eleinte még titokban tartja a küldetését. Majd
őszintén beszél a néphez, akik elkötelezik magukat az ügy mellett, és elkezdik
az építkezést. Nehémiás egy a nép közül, olyan vezető, aki nem hátulról
noszogat, hanem saját példájával vezeti, irányítja őket.
A Nehémiás-féle vezetési modell a személyek közti
kapcsolatokban valósul meg. „Először egy Istentől kapott látás félelme és
igézete, azután következik egy bátor ember döntése, hogy követi ezt a látást
bátran tudomásul véve a kockázatot és az árat, amibe kerül, és megosztja a
látást Isten népével, bátorítva őket, hogy kövessék. A nép válasza: Kezdjük meg
az építést!” (White 39. o.)
3.
A vezető és a munka (Neh 3–4,4.15.17)
„Mi azonban
építettük a várfalat, és már az egész várfal elkészült félmagasságban, mert a
nép nagy kedvvel dolgozott.” (Neh 3,38)
A jó vezető úgy látja a munkát, mint egy bizonyos
cél megvalósítását szolgáló eszközt. Nehémiás esetében a cél: Jeruzsálem
védhetővé tétele. E cél eléréséhez
másokat is megbízott munkával, de saját maga is részt vett benne.
Fontos és szükséges is, hogy vezetőként elismerjük
és megbecsüljük mások munkáját. Nehémiás példája olyan inspiráló volt, hogy
másokban is felkeltette a kedvet a munkára. Pusztán azzal ösztönözte őket, hogy
személyesen részt vett a verejtékes, piszkos munkában, ugyanúgy, mint a
rábízottak.
Ha munkaköri leírást készítenénk, Nehémiás
feladatai közé nem csupán a fizikai munka tartozott, de az imádság, a böjt, az
adminisztráció vezetése és az ellenőrzés is. Tudta, hogy mindezek végzése
közben „Isten jóakarata” vele van. (Neh 2,8.18) Saját életünkben magunk is
megtapasztalhatjuk, hogy az a munka, amit tudatos vállalásként, Isten iránti
szolgálatból és a saját ritmusunk
szerinti ütemben és időtartamban végzünk, áldássá válik, akkor is, ha soknak
tűnik. Ha e feltételek közül valamelyik hiányzik, előbb-utóbb testi tünetekben,
betegségek formájában tör elő a figyelmeztetés. A feszültség az, ami betegít és
felőröl, nem pedig a munka.
4.
A vezető és az ellenállás (Neh 3,34.36.38; 4,1–15;
6,1–13)
„A
magam fajta embernek illik-e menekülni? [...] Azért bérelték fel, hogy félelmemben így
cselekedjem, és vétkezzem, azután rossz híremet költsék és gyalázzanak.” (Neh
6,11–13)
Sokak nemtetszését vonták magukra az építkezők.
Ellenfeleik fegyveres támadás hírével fenyegették, kigúnyolták őket, majd egy
gyilkossági kísérletre is sor került. Mindez csupán azért, hogy
elbátortalanítsák, megfélemlítsék az embereket. A pszichikai hadviselés ördögi
forrásból származik, amikor vannak, akik zavarba akarják ejteni azokat, akik
Isten országáért fáradoznak, és le akarják állítani a munkájukat. Mi magunk is
találkozhatunk ilyen ellenséges törekvésekkel szolgálatvégzésünk során.
Ilyenkor ugyanaz az egyetlen lehetőség áll előttünk, mint Nehémiás előtt:
folytatni kell a megkezdett munkát!
Mindnyájunk életébe eljöhet az az időszak, amikor
elbizonytalanodunk, kételyek támadnak szívünkben küldetésünkkel kapcsolatban,
kérdésessé válik, hogy valóban használ-e ha imádkozunk, vagy van-e Isten
egyáltalán. A harag is feltámadhat bennünk ilyenkor. Nehémiás megtanít
bennünket arra, hogy mindezt – akár az első indulattal is – imádságban az Úr
elé vihetem: „Ne nézd el bűnüket és ne töröld el vétküket, mert téged [Istent] bosszantottak, amikor
az építőket gúnyolták!” (Neh 3,37) Valahányszor ellenállással találkozunk
szembe munkánk során, érdemes felidézni és tudatosítani, hogy Isten hívott
bennünket az adott feladatra, és nekünk az a dolgunk hogy minden erőnkkel elvégezzük
azt, ne hagyjuk magunkat félrevezetni!
5.
A vezető és a belső ellenállás (Neh 5,1–19)
„Közben
erősen zúgolódni kezdett a köznép, és az asszonyok júdeai honfitársaik
ellen.”(Neh 5,1)
Vannak a szolgálatban olyan emberek Nehémiás
mellett is, akik passzív, meghunyászkodó ellenszegülők. Ők azok, akik Isten
népéhez tartozónak mondják magukat, közben pedig folyamatosan gáncsoskodnak,
felhánytorgatják sérelmeiket, elégedetlenkednek. Így volt ez akkor is és most
is ezt tapasztalhatja az ember. Nehémiás ebben a helyzetben először is
megvizsgálja tetteit, majd meghatározza prioritásait: a munka érdekeit
fontosabbnak tartja, mint saját tekintélyét és személyes gondjait. Ezt követően
kivizsgálja a panaszokat és vádakat, intézkedéseket hoz. Feltámadt haragját mederbe
tereli és pozitív, építő cselekvésben vezeti le. Ez nem jelenti sem haragja
elfojtását, sem szabadjára engedését. A vezetőket és az elöljárókat
felelősségre vonja: „Ti kiuzsorázzátok honfitársaitokat!” (Neh 5,7) Őszinte és
nyílt. A kétszínűséget nem engedheti meg magának egyetlen vezető sem. Isten
előtt áll, nem tévedhetetlen, ha hibázik, megvallja és jóváteszi tévedését.
Nehémiás nem csak Isten szolgája volt, hanem a
közösség szolgája is. Szerinte vezetőnek lenni nem jelent mást, mint szolgálni.
Istent és az embereket szolgálja, az ő érdekeiket tartva mindenkor a szeme
előtt. Olyan, mint a juhait védelmező pásztor, aki tudja, hogy tetteiről
egyszer majd számot kell adni gazdájának.
6.
A vezető és a személyes támadások (Neh 6,1–17)
„Nem
történt semmi olyan, amit te állítasz, csak magadtól találtad ezt ki.” (Neh
6,8)
Nehémiás munkájával, vagyis a városfal
felépítésével szemben hamarosan felerősödött az ellenállás. Ő maga személyes
támadás célpontjává válik. A megpróbáltatásai fokozódásával, a belső feszültség,
a stressz növekszik Nehémiásban. Ezt tudják és tapasztalják is mindazok, akik
Isten szolgálatában állnak, hogy számolniuk kell a támadásokkal és a feszült
helyzetekkel. Nem mindegy ilyenkor, hogy Krisztus követője miként válaszol
minderre.
Nehémiást négyszer hívják találkozásra,
megbeszélésre ellenfelei, akik saját népéből valók: Szanballat és Gesem.
Nehémiás visszautasítja a meghívást, mivel nem azonosak a céljaik, és mert
tudja, hogy a gyilkossági kísérlet elfedésére irányulnak az erőfeszítések, nem
pedig az együttműködésre. Nem lehetséges a közeledés ott, ahol szélsőségesen
különböznek a célkitűzések.
Rágalmazó, politikailag ártalmas, nyílt levelet ír
Szanballat Nehémiásnak azzal a váddal, hogy prófétákat fogadott és királlyá
akarja kikiáltatni magát. (Neh 6,7) A hazug vád világos előtte, ezért nem megy
sehová, hanem a fal építésével foglalkozik, ami a munkája. Nem engedi meg, hogy
a veszély fenyegetése megakadályozza az Isten iráni engedelmességben és abban a
munkában, amelyre elhívást kapott. Nehémiáshoz hasonlóan a mi célunk is az,
hogy betöltsük küldetésünket. Nem a halál a kudarc, hanem a félbe hagyott
feladat.
7.
A vezető és a megújulás (Neh 8,1–16; 9,1–4)
„Jöjjetek,
áldjátok Isteneteket, az Urat
örökkön örökké! Áldják dicső nevedet, amely magasztosabb minden áldásnál és
dicséretnél!” (Neh 9,5)
Ebből a fejezetből az ébredés, a megújulás sajátos
megnyilvánulásáról tudhatunk meg fontos dolgokat. Ezsdrás életcélja Isten
törvényének tanulmányozása, gyakorlása, és tanítása volt. A nép kéri őt – miután
kiözönlöttek a Vízi-kapuhoz –, hogy olvassa fel Mózes könyvét. Ezek az emberek
értették is, amit felolvasott Ezsdrás: a tömeg sírásra fakadt, a léviták
magyarázták a törvényt. Ma is így van közös egyházi összejöveteleinken: hangzik
Isten Igéje, ezt magyarázzák az igehirdetésben, bibliakörökben. Akkor ott a
Vízi-kapuban az emberek megértették szívükbe fogadták a hallottakat, ezért volt
erős szívbéli felindulásuk, és sírni kezdtek. Ma is így történik, ha
személyesen szólít meg bennünket az Ige, ha megértjük, hogy személyesen nekünk
szól.
A Szentlélek Isten adja, végzi a megújulást, a
hallást, a megértést és a befogadást, ezért szükséges az eljöveteléért
imádkoznunk, könyörögnünk. A változás sorrendje általában: értelem,
lelkiismeret, érzelem, végül az akarat. A megújulás kezdete: ha összetörik az
ember az Ige hatására, mert felismeri és megsiratja engedetlenségét. Ezt
követően feltör belőle az öröm, a lelkesedés, amikor megtapasztalja Isten
elfogadó szeretetét. A megújulást, a reformok elkerülésére igyekvő gyávaság és
megalkuvás feladását, nem Nehémiás vagy Ezsdrás érte el. Ők az Isten és az Ige emberei voltak, Isten
és az isteni parancsolatok megtartása határozta meg életüket, az Úr pedig rajtuk keresztül cselekedett.
8.
A vezető és a kitartás
Az
idős Nehémiás kitartott Isten szolgálatában, bátor tetteket vitt véghez:
megtisztította a templomot és elrendelte a törvény szerinti megtisztulást.
Amikor egy vezető megöregszik, hajlamossá válik a
kellemetlenségek, döntési helyzetek elkerülésére, és az emlékeiből kezd élni.
Nehémiás azonban élete végéig olyan vezető maradt, aki képes volt népszerűtlen
lépéseket is megtenni.
Négy nehézség is felmerült még élete során: a
templomot megszentségtelenítették, a templomi istentisztelet rendje felbomlott,
a kereskedelem aláásta a szombat megtartását, a vegyes házasságok pedig súlyos
fenyegetést jelentettek a zsidó kultúrára. Mind a négy problémát vezetői
határozottsággal oldotta meg, mert mindvégig hűséges maradt és ragaszkodott
azokhoz az értékekhez, amelyekről tudta, hogy fontosak Isten számára – annak
ellenére, hogy ezen intézkedései nem voltak népszerűek az emberek körében. Az
idős Nehémiás szívében ugyanaz a hit és engedelmesség van, mely akkor volt
benne, amikor fiatal pohárnokként élt a király udvarában, és őszintén fel tudta
tárni előtte kívánságát Jeruzsálemmel kapcsolatban. Imádsággal kezdődött, és
imádsággal végződik Nehémiás „naplója”.
Zárszó
Összefoglalva
Nehémiás vezetői kultúráját: érdemes imádságban Istenre várni, hogy minden
tervezés, szervezés Isten jelenlétében kezdődjék. Fontos szem előtt tartani,
hogy az igazi vezetés folyamatos példaadást és szolgálatot jelent. Ahogy azt
is, hogy mindig és mindenben Istennek kell megadnunk az elsőbbséget, az Ő
akaratát kell követnünk, hogy Pál apostollal együtt mi is elmondhassuk életünk
végén: „Ama nemes harcot megharcoltam, futásomat elvégeztem, a hitet
megtartottam. ” (2Tim 4,7) Mindenért egyedül Istené a
dicsőség!
Felhasznált irodalom
Sam Doherty 2012. Csendes hajózás a személyes kapcsolatok és a vezetés hullámzó vizein.
Vasárnapi Iskolai Szövetség Gyermek-Evangélizációs Közösség, Pécel.
Hans Finzel 2002. A vezetők tíz leggyakoribb hibája.
Keresztyén Ismeretterjesztő Alapítvány, Budapest.
Pálhegyi
Ferenc 1996. Van-e keresztyén pedagógia?
Evangéliumi nevelés lélekben és igazságban. Bencés Kiadó, Pannonhalma.
John White
1991. Vezesd népemet! A jó vezető –
Nehémiás példája. Harmat Kiadó, Budapest.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése