IV. Trianontól az
iskolák államosításáig (1920–1948)
Az
1. világháború eseményei, a trianoni békediktátum (1920) határrevíziója
érzékenyen érintette az evangélikus egyházat és az evangélikus iskolákat. A
korábbi huszonöt középiskolával szemben mindössze tíz gimnázium maradt az országban,
a népiskolák közül 512, a tanító- és tanítónőképzők közül három (Sopron,
Miskolc, Szarvas).
A Bányai Egyházkerület, amely a legnagyobb
evangélikus egyházkerület volt, elvesztette felvidéki egyházmegyéinek egy részét
és a délvidéki területeit (a tíz egyházmegyéjéből öt maradt). Míg 1917/18-ban
318 népiskolája volt, 1923/24-ben már csak 178 népiskola működött a területén.
A politikai hatalomra kerülő elit két
szóba (keresztény, nemzeti) tömörítette ideológiai programját, melynek megvalósításában
kulcsfontosságú szerepet töltött be a közoktatás. Az 1920-as évek
kultúrpolitikájának meghatározó személyisége volt Klebelsberg Kuno miniszter, aki
a kultúrfölény fenntartására mint az ország megmaradásának egyedüli eszközére
hivatkozva nagyarányú oktatásfejlesztési programot valósított meg.
A felekezeti középiskolák állami
irányítása és felügyelete a vallás- és közoktatási miniszter jogköre volt. A
miniszter jogkörébe tartozott az iskola működésének törvényességi ellenőrzése; a
felügyelet gyakorlása (közvetve a tankerületi főigazgatóságokon keresztül és az
állami tanfelügyelő útján); a tantervben megszabott minimumkövetelmény
teljesítésének vizsgálata; az államilag segélyezett középiskolák azon
tanárainak kinevezése, akik az állami segélyből kapták a fizetésüket;
valamennyi iskolai- és ösztöndíj-alapítvány felügyelete. Joga volt az általa
kinevezett tanárokat máshová áthelyezni. A miniszter a leiratait az egyházi
főhatóságon (püspök, illetve az egyházkerületi tanügyi bizottság, majd az
egyházkerületi tanfelügyelő és az egyházmegyei tanfelügyelő) keresztül juttatta
el az egyházi iskolákhoz.
Az evangélikus iskolákat az
egyházkerületek, az egyházmegyék és az egyházközségek tartották fenn. Az
iskolák fenntartását adományok, alapítványok is segítették, amelyeket főleg
magánszemélyek (hálás szülők, volt tanítványok) hoztak létre. Az iskolák
fenntartásához járultak hozzá a tanulóktól beszedett pénzek (tandíj, beíratási
díj, érettségi díj).
Az ellenőrző egyházi és állami
hatóságok közül az elsőfokú, közvetlen felügyelet az iskolafenntartó egyházat
illette meg. Az evangélikus egyházban az egyetemes felügyelő egyben az iskolai
felügyelő is volt. Az iskolák és az állam közötti kapcsolattartást a kerület
püspöke végezte. A vallás- és kultuszminiszter leiratokban tájékoztatta a
püspököt az időszerű tennivalókról, törvényekről, rendeletekről, de a püspök
javaslatot is tehetett – tanügyi szakemberei ismereteire támaszkodva, illetve
gyakran kikérve a tantestületek véleményét – az egyes intézkedések
módosítására.
Az egyházkerület püspöke nemcsak a
jelentésekből ismerte az iskolákat, hanem személyesen és rendszeresen látogatta
is azokat. Erről a canonica visitatio-k jegyzőkönyvei tanúskodnak, amelyek
tartalmazzák az iskola anyagi és szellemi állapotát, számba veszik az
elkövetkező évek teendőit (iskolaépítés, felújítás, bővítés stb.)
Legfelsőbb egyházkerületi szinten az
iskolai munkát a kerületi iskolai bizottság fogta össze, amely a Bányai
Egyházkerületben például 1917-ben alakult (tagjai: két elnök, valamint a kerületi
elnökség, a kerületi jegyzők, a kerület területén lévő középiskolák,
tanítóképzők és felsőbb leányiskolák felügyelői és igazgatói).
A kerületi iskolai bizottság az év
elején a szükséges fontosabb tudnivalókról és teendőkről az iskolai
bizottságok, ill. iskolaszékek részére nyomtatott utasítást küldött szét,
összefogta az egyházmegyei és egyházkerületi népiskolai és középiskolai
felügyelők munkáját, begyűjtötte az általuk készített jelentéseket és
statisztikai adatokat, azokat továbbította az egyetemes egyház felé.
A tanítás az egyetemes közgyűlés által
jóváhagyott tanterv alapján folyt. Az 1934. évi V. törvény 5. §. alapján az
evangélikus egyháznak joga volt, hogy evangélikus tantervet léptessen életbe,
az állami tantervhez utasításokat dolgozzon ki minden tantárgyhoz és ezek
használatát elrendelje. Az iskolafenntartók joga, hogy a helyi viszonyoknak
megfelelő tantervet dolgozzanak ki, s ezt jóváhagyás végett az egyházkerületi
presbitérium elé terjesszék. Új, korszerűbb tanterv 1940-ben készült, melyet kiegészített
a fegyelmi szabályzat (rendtartás) és szolgálati szabályzat.
Az állami finanszírozás kérdése több
alkalommal felmerült. Az állami vezetők gazdasági nehézségekre hivatkoztak,
felülvizsgálták az állami támogatást, gyakran csökkentették az iskolák
támogatását, vagy a tanítók és tanárok fizetését az államsegély megvonásával. A
fenntartók tandíjemelésekkel igyekeztek a hiányokat pótolni. Az egyház és az
állam közötti bizalomvesztés a két világháború közötti időben egyre mélyült.
A 2. világháború befejezése után a
szovjet megszállók segítségével kiépülő kommunista uralom fő ellenségei az
egyházak lettek. 1948-ban államosították az egyházi iskolákat, bár Budapesten
egyházi kezelésben maradt két evangélikus gimnázium a Budapesti Evangélikus
Gimnázium (Fasor) és a Budapesti Evangélikus Leánygimnázium (Deák tér). Az
iskolák államosítása ellen fellépőket bebörtönözték és hamis vádakkal perbe
fogták. Így lettek az egyházi ellenállás, a rendíthetetlen hűség példaképei:
Ordass Lajos püspök, Radvánszky Albert egyetemes felügyelő, Vargha Sándor
egyetemes főtitkár és mások.
1952-ben az új egyházi vezetés – a fenntartás
nehézségeire hivatkozva – a megmaradt két iskolát is felajánlotta az államnak,
ezzel megszűnt az evangélikus egyház több százéves híres evangélikus
iskolarendszere.
V. A rendszerváltozástól
napjainkig (1989– )
Már
a rendszerváltozás előtt mozgalom indult az államosított egyházi iskolák
visszaszerzésére. Az evangélikus egyházon belül, valamint világi részről is szervezkedés
indult. Elsősorban a volt diákok által támogatott öregdiák egyesületek alakultak,
de az evangélikus gyülekezetekben lévő szülői csoportok is egyre gyarapodtak.
Az első újraindult evangélikus intézmény 1989. szeptember 1-jén nyitotta meg
kapuit Budapesten a Fasorban. Ezután minden évben újabb és újabb evangélikus
oktatási intézmény nyitotta meg kapuit, és jelenleg is évről évre növekszik az
evangélikus iskolák, óvodák száma.
A 2014/15. tanévben evangélikus
gimnázium és szakközépiskola működött: Aszódon, Békéscsabán, Bonyhádon, Budapesten
(Fasor, a Deák tér és Pestszentlőrinc), Győrben, Kiskőrösön, Mezőberényben,
Miskolcon, Nyíregyházán, Orosházán, Sopronban, Szarvason. Evangélikus szakképző
iskola: Kőszegen. Evangélikus általános iskola: Albertirsán, Budapesten
(Pestszentlőrinc, Rákoskeresztúr), Győrben, Kiskőrösön, Marcaltőn, Miskolcon,
Nyíregyházán, Orosházán, Pápán, Soltvadkerten, Sopronban, Szarvason, Szombathelyen.[1]
Az evangélikus oktatási intézmények
munkáját a Magyarországi Evangélikus Egyház Országos Irodáján belül működő Nevelési
és Oktatási Osztály, valamint a 2014-ben megalapított Evangélikus
Pedagógiai-szakmai Szolgáltató és Továbbképző Intézet (EPSZTI) irányítja és
szervezi.
VI. Zárszó
Zárszóként hadd álljanak itt Kanya Pál
pesti gimnáziumi tanár 1843-ban írt gondolatai: „…a protestáns iskolák létesítésére és felvirágoztatására három fő
dolog elengedhetetlenül követeltetik, amelyeknek barátságos egylete ’s
összhangzó hatása nélkül, oktató-nevelő intézeteink az úgy nevezett
„Schlendriánban” elavulva tompító és butító intézetekké torzulnak el.
a.,
A’ protestáns iskolák’ felséges eszméjétől ihletett gyülekezet;
b.,
A’ Oktatók, a’ kikben az úr lelke lakik, az az: a’ kik magasztos hivatásuk
által lelkesülve, buzgón teljesítik kötelességeiket;
c.,
Az iskolai ügyeknek bölcs kormányzása ’s vezérlése, melly képes az emberiség
felséges czéljáért lángoló buzgalmat és a’ szent lelkesedést mind a’
gyülekezetben, mind pedig az oktatókban gerjeszteni, ápolni ’s vezérleni.” (Kanya 3. o.)
Felhasznált
irodalom
Fabiny Tibor 1997. A
Magyarországi Evangélikus Egyház rövid története.
Művelődéstörténet-Vallástörténet 1. sz. Továbbképző Füzetének 2. bővített
kiadása. Evangélikus Sajtóosztály, Budapest.
Kanya Pál 1843. A’ pesti Á.V. Evang.
Iskola történeteinek rövid vázlata. Trattner, Pest.
Szelényi Ödön 1917. A magyar
evangélikus iskolák története a reformációtól napjainkig. Grafikai
Műintézet Wigand K. F., Pozsony.
Zomboryné Bazsó Rozália 2000. A
pesti evangélikus oktatás krónikája 1788-1823-1998, Magánkiadás, Budapest.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése