Fábri György: Nemzetközi irányok, hazai stratégia

Törekvéseinkhez erőt ad nekünk, hogy kezdeményezésünk összhangban áll a világ több mint hetven millió evangélikusát összefogó Lutheránus Világszövetség gondolkodásával, hiszen a szervezet 2011-ben fogadta el stratégiai dokumentumát, mely 2017-ig ívelően vázolja fel a keresztény felelősség megélésének főbb irányait.

A szervezeti alapfelfogást eszerint azok a kapcsolatok határozzák meg, hogy kik vagyunk az egyházak közösségeként végzett munkánkban és életünkben. Ezek a kapcsolatok sokféle formát öltenek, és különféle célokat szolgálnak a közösségen belül és azon túl. Ide tartozik az, ha összejövünk, hogy megosszuk a hitet és a hit kifejeződési formáit, de a tudásanyag és az erőforrások megosztása, az együttmunkálkodás és a cselekvés, valamint esetenként a programok közös megtervezése és kivitelezése is része mindennek.

A Föld növekvő sebezhetőségével szembesülve tiszteletben tartjuk annak dicső sokszínűségét, amelyben a Teremtőt dicsérjük, és hangsúlyozzuk a megtestesülés földi voltát. A világias siker fényében, amelyet a Földet károsító szerzési vágy határoz meg, Krisztus keresztjének útját követjük, amely nem olcsó tanítványságra hív minket.

Felelősen sáfárkodunk a forrásokkal és a felelősséggel, amelyeket Isten ránk bízott. Elkötelezettek vagyunk az átláthatóság iránt céljainkban, folyamatainkban, döntéseinkben, a források használatában – hogy számon kérhetőek legyünk az emberek felé, akiket szolgálunk, illetve tagegyházaink, partnereink és adományozóink felé.

A hazai stratégia-alkotás ritmusa és logikája nem maradt el a nemzetközi irányoktól. A Magyarországi Evangélikus Egyház Élő kövek... elnevezéssel készült stratégiai dokumentumát 2008-ban fogalmaztuk meg, és adtuk közkézre gyülekezeteink és testületeink számára. A visszajelzések arra ösztönözték egyházunk vezetését, hogy terveinket megméressük a szűkebb egyházi körökön kívül is. A 2009-ben megjelent Credo-összeállítás félszáz értelmiségi hozzászólását tartalmazza, 2010-ben pedig átfogó és a hazai keresztény egyházak körében is úttörő jelentőségű szociológiai felmérést végeztünk a magyarországi evangélikusok között. Mindezek mellett a zsinat által kiküldött bizottság 2009-ben felmérte népmozgalmi és működési statisztikai adatainkat, a 2011. évi országos népszámlálás pedig további adatokkal járult hozzá egyházunk valóságos helyzetének elemzéséhez. Mindezek nyomán 2013 decemberében fogadta el a Zsinat a Láthatóan evangélikus stratégiát.

Ennek prioritásait abból a szempontból mutatja a lentebbi táblázat, hogy a szervezetfejlesztés, a társadalmi hatás és a teológiai-spirituális megalapozás miként épül egymásra:

Stratégiai prioritás	Spirituális-teológiai tartalom	Egyházszervezeti hatás	Társadalmi üzenet
Önkéntesség	keresztényi szeretet, elesettek iránti szolidaritás	erőforrás-bővülés, identitás-alkotás	a kapitalizmus és demokrácia emberi/morális visszavétele, társadalmi szolidaritás
Lelkészi munka, személyesség	a személy, a lélek megszólítása, egyetemes papság	lelkészi munkafeltételek javítása	az elmagányosodott, gyötrődő embert megszólítani képes közösség és tanítás
Hálózatosság	testvéri-felebaráti közösség, egymáshoz-fordulás	hatékonyság, erőforrás, építkezés, megtartás	az együttműködés kultúrája
Fenntarthatóság	alázatos és felelős viszonyunk a teremtett világhoz	távlatos működési gondolkodás, hagyományok őrzése, kulturális önazonosság	környezeti és társadalmi felelősség,
Hivatásszerűség	keresztényi szeretet, az önérvényesítést visszafogó alázat, szolgálatkészség, egymás hibázásainak megbocsátása	hatékonyság; a központosítás és a széttartás végleteinek meghaladása	önnön céljainak megfelelően működő társadalmi intézmény felmutatása

Mire válaszol az evangélikus stratégia?

Vajon a sok felszíni kavargás, múlónak bizonyuló társadalmi divat és szinte már kényszeres megújítások közepette képesek vagyunk-e helyesen felmérni, hogy milyen hatásokat kell megfontolnunk az egyház szükségképpen és okszerűen tradicionális szervezetének formálásakor? A tanítás tisztaságának fenntartása bizonyosan ilyen mérce, de nem mentesülünk a döntéseink, helyzetértékelésünk megfelelőségének felelőssége alól sem. Ennek tudatában három olyan tényezőt tartok fontosnak kiemelni, amelyek megkerülhetetlen követelményt támasztanak szervezeti működésünkkel szemben.

Elsőként a forrásteremtési, elszámolási, együttműködési folyamatok mindinkább formalizáltabbá válását tapasztalhatjuk a társadalmi-gazdasági környezetben. Nem csupán a bürokráciák és adminisztrációk elvárásainak kell megfelelnünk, hanem a saját munkánkban is akkor tudjuk csak elvégezni a feladatainkat, ha ésszerűen és üzemszerűen osztjuk meg ezeket. A forrásokért, a közfigyelemért és közbizalomért ma verseny zajlik a legkülönfélébb társadalmi intézmények között. Ebben helytállni csakis versenyképes szakértelemmel lehet.

Ezért kapott kiemelt figyelmet a Láthatóan evangélikus stratégiában a protestáns hivatásszerűség igénye. Egyszerűen fogalmazva mindenki tegye a dolgát a legjobb tudása és tisztessége szerint. Nem helyes és nem is hatékony, ha a gyülekezetekben, intézményeinkben, egyházkerületi vagy országos szinten a sokat vállaló testvérekre, lelkészekre, presbiterekre hárulnak olyan feladatok, amelyeket csak mások közreműködése híján kénytelenek magukra vállalni. Másfelől a szolgálatukat alázattal és hittel, rendben végző lelkészeinket, felügyelőket, presbitereket, diakóniai munkatársakat és többi testvérünket minden lehetséges módon meg kell erősítenünk s becsülnünk.

Ez érinti az egyházszervezet egészének, s benne az oktatási hálózatnak is a legfontosabb alapkérdését. A korábbi időszak túlzott központosítását a széttartás váltotta fel, kezelhetetlen helyzetek sorát előidézve az egyházkormányzati szintek között. Kötelességünk feloldani azt a gyülekezeteinket és néhány intézményünket erkölcsi meghasonlásba sodró, felemás helyzetet is, miszerint önállóságuk egyházi statútumban rögzített formája éles ellentétben áll önfinanszírozó képességükkel és időnként a probléma-megoldó erőforrásaik erejével is. Az egyházkormányzati szintekhez kötődő jogok és kötelességek, a jelenlegi felosztások áttekintése és szükség szerinti módosítása józan mértékűvé alakítaná az önállóságokat. Az egyházi tapasztalat és elvi megközelítés egyértelműen azt a szervezeti megoldást támogatja, amely a döntéseket és felelősségeket az érdekeltekhez/érintettekhez legközelebbi szintre telepíti (szubszidiaritás). Ez segítheti, hogy racionális munkaerő- és munkaidő-gazdálkodással intézzük ügyeinket, a felesleges ülésezés és adminisztráció csökkentésével. A felelős sáfárkodás vezérelve az egyházszervezet működtetésére alkalmazva is magában foglalja az átláthatóság és a számonkérhetőség elvárását, mely egyben a tervezhetőség és a pénzügyi fenntarthatóság irányába hat.

Másodikként azt az irányt javasoljuk figyelembe venni, miszerint a társadalmi intézmények működésében kiemelt jelentőségű fejlemény a hálózatosodás jelensége. Kognitív, információs és komplexitási okai alapján joggal tarthatjuk általános érvényűnek ennek hatását és hosszú távúnak fennmaradását. Ezért közösségeinknek, gyülekezeteinknek is össze kell kapcsolódniuk, hiszen a tapasztalatok megosztásával és az egymást jól kiegészítő tudásbázisok felhasználásával kölcsönösen erősödhetünk. Isten csodálatos műve, az élő természet túlélő és hatékony létformáinak működése alapján is megtanulhatjuk azt, amit napjaink tudományos kutatása feltárt az elmúlt években: a hálózatos jellegű szerveződés kínálja a szervezeti stabilitás, a kapacitások hasznosulása és az eredményesség optimális keretét.

Harmadikként a társadalmi nyilvánosság felfokozott erejét, tevékenységünk számára nem csupán külsődleges, hanem közvetlen tartalmi hatásokkal is járó mivoltát említem. Medializáltságnak, vagy mediatizáltságnak emlegeti ezt a szakzsargon, ugyanakkor mindennapjainkban magától értetődően éljük meg, hogy a jelenlétünk a társadalmi kommunikáció sokszínű, igen tagolt terében azonosít minket egyházként, intézményként egyaránt. Ezért tudatosan és célzottan fejlesszük a médiakommunikáció használati kultúráját gyülekezeteink, híveink, idősebb testvéreink között is! Életszerű, vonzó tematikájú és számukra is érdekes, elsajátítható tanfolyamokat, elérhető eszközöket szervezünk a digitális világból élethelyzetük, szociális körülményeik miatt kizáródott testvéreinknek. Ébren átélt idejük egynegyedét televízió előtt töltik a magyarok, fiataljaink számára az internet válik az elsődleges információs közeggé: ne hagyjuk, hogy ezek az órák teljesen elvesszenek, a lelki és értelmi ürességet növeljék csupán, hanem adjunk támpontokat egymásnak az értéktartalom kereséséhez, a látottak kellően kritikus s egyben léleképítő feldolgozásához.

Összegezve tehát, az egyház szervezeti fejlesztése teológiai megalapozással elindult folyamat, amely válaszokat kínál a társadalom igényére a professzionalizmus iránt, hálózatos megoldásokkal igyekszik meghaladni a centralizálás és dezintegráció hamis alternatíváját, valamint társadalmi jelenlétünket hiteles, hatékony kommunikációval újítja meg. Ettől sajátosan (reménység szerint láthatóan…) evangélikus a Magyarországi Evangélikus Egyház szervezetfejlesztési stratégiája.

---